Települési hulladékok


 

 

A települési hulladékok összetétele és mennyisége jelentős mértékben függ az életszínvonaltól, az életmódtól és ezen belül a fogyasztási szokásoktól. Ezt befolyásolja: az igények túlzott növekedése, a fejlődés és az életszínvonal, a jólét fogalmának téves értelmezése. Napjaink legtragikusabb tévedése, miszerint az anyagi javak halmozása egyenes arányban van a jóléttel, a katasztrófa felé vezeti a világot – nem csak a hulladékhegyek tekintetében. A baj tehát az, hogy túl sok hulladék keletkezik. Ennek alapvető oka a mértéktelen fogyasztás, az anyagi javak hajszolása. A gyárak abban érdekeltek, hogy minél több terméket adjanak el, ezért reklámokkal manipulálják az igényeinket. Mi pedig lassan mindent elhiszünk, és mindent megveszünk… majd kidobunk. Ne dőljünk be a reklámnak, az ügynöknek, csak azt vásároljuk meg, amire valóban szükségünk van!

 

A települési hulladékok csoportosítása:

            - települési szilárd hulladékok,

            - települési folyékony hulladékok,

            - inert hulladékok,

            - biohulladékok.

 

 

Szilárd hulladékok fizikai, kémiai, biológiai jellemzői

 

Települési szilárd hulladékok mindazok a – különböző méretű és összetételű – szerves és szervetlen anyagok (ill. ezek keverékei), amelyek

- a települések lakóépületeiben (lakóházi szemét),

- közintézményeiben (intézményi szemét),

- közforgalmi és zöldterületeken (utcai, piaci stb. szemét, kerti hulladék) keletkeznek.

Ezeken felül az egyes gazdasági vállalkozásoknál keletkező, a háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű, veszélyesnek nem minősülő hulladékok is ide tartoznak.

 

 

·        Fizikai jellemzők

 

a. Mennyiség

A településszerkezet adottságától függően jelentős különbség adódik a főváros, a nagyobb városok és a községek hulladék-kibocsátása között: 0,6 – 1,2 m3 / lakos / év. Az életmódtól és az életszínvonaltól, a fogyasztói szokásoktól függő települési szilárd hulladék mennyisége jelenleg Magyarországon évente kb. 21 millió m3 (kb. 4,6 millió tonna). Ennek mintegy kétharmada a lakossági eredetű háztartási hulladék, a többi az intézményeknél, szolgáltató egységeknél és gazdálkodó szervezeteknél jelentkezik, mint a háztartási hulladékkal együtt kezelhető hulladék.

A tapasztalatok szerint a települési szilárd hulladékok mennyisége éves átlagban 2-3 %-kal nő, és ez a tendencia hosszú távra is várható.

 

b. Sűrűség (egyes irodalmakban „térfogatsűrűség”)

A hulladék sűrűsége döntően a csomagolóanyagok arányának növekedése és a fűtési módok változása miatt, fokozatosan csökken. Jelenleg az átlagos sűrűség 0,2-0,25 t/m3, ami a városokban 0,15-0,2 t/m3-re módosul.

 

c. Összetétel, minőség

A hulladék összetétele folyamatos változásban van – megfigyelhető egy évszakos ritmus és egy éveken átívelő tendencia egyaránt. Az utóbbi évtizedekben egyre nő a papír, fémek és a műanyagok aránya, ennek eredménye a szemét gyors térfogat-növekedése. Sajnos a veszélyes alkotók is egyre gyarapodnak, a reklámok túl sok vegyszert és mérget (tisztító- és illatszert, piperecikket) „erőltetnek ránk”. A veszélyesnek minősülő összetevők – elhasznált vegyi anyagok, gyógyszermaradékok, kémiai áramforrások stb. – részaránya átlagosan 0,7-1 tömegszázalék, ami a hulladék kezelésénél különös gondosságot igényel.

Kertes környezetben előforduló leggyakoribb hulladék-összetevők átlagos arányai:

komposztálható hulladék – télen 10-20 %, máskor 40-50 %;

papír – 15-20 %, szelektív gyűjtéssel aránya akár 1 % alá is szorítható;

műanyaghulladék – a leggyorsabb ütemben gyarapodó hulladékalkotó. Aránya ma 5-10 %, de ha a többi hulladék zömét hasznosítani tudjuk, akkor a maradékban a 30 %-ot is elérheti;

fémhulladék – átlagosan 3-5 %, aránya azonban sajnálatosan gyorsan nő. Egyes – kevéssé környezetbarát – háztartásokban akár 10-15 %-ot is elérhet. A csomagolóipar termékei a konzervdobozok és a manapság oly divatos alumínium italosdobozok, melyek előállítása nagy környezeti terheléssel jár (bányászat, timföldgyártás, energia, szállítás, vörösiszap keletkezése) igen nagy mennyiségben keletkeznek;

üveghulladék – átlagosan 3-4 %, de aránya folyamatosan nő, mert egyre ritkább a visszaváltható csomagolás, helyette terjednek az eldobó üveg- (és műanyag-) csomagolások, amelyek a gyártás nagy energiaigénye miatt jelentős környezeti terhelést okoznak;

kombinált összetételű hulladék – legjobb példája a tartós tejet, vagy gyümölcslevet tartalmazó doboz, ami fémet, műanyagot és papírt egyaránt tartalmaz, de – leginkább a csomagolóanyag-ipar tevékenységének köszönhetően – számtalan más változata is létezik. Mivel az ilyen hulladék alkotóelemeinek szétválasztása, feldolgozása nehézkes és gazdaságtalan, célszerű az ilyen csomagolású termékeket kerülni;

veszélyes hulladék – részesedése csupán 1 % körüli, de az általuk okozott környezeti kár igen jelentős.

 

A műanyagok az 1930-as években jelentek meg és nyitottak új fejezetet az emberiség (és a hulladékgazdálkodás) történetében, életünk ma már elképzelhetetlen nélkülük. A különféle műanyagok előállítása az 1960-as évektől vált tömegessé. Bár szerves anyagok, lebomlásuk a természetben mégis csak lassan megy végbe – igaz, ennek meggyorsítására léteznek műszaki megoldások. Kémiai összetételük alapján igen sok csoportba sorolhatók, felhasználásukat illetően azonban alapvetően két típusukat különböztethetjük meg. Az egyikbe azok a termékek tartoznak, amelyek hosszabb ideig szolgálnak bennünket, például a földbe fektetett műanyagcsövek, amelyek sokszor évtizedekig ellátják feladatukat. A másik termékcsoport csak rövid ideig, sokszor csak néhány pillanatig hasznos, aztán azonnal hulladékká válik – ide tartoznak például az italautomaták műanyagpoharai. Környezeti szempontból az előbbi az elfogadható csoport. A egyutas csomagolóanyagok élettartamát újrahasznosítással hosszabbíthatjuk meg. Ma a kereskedelemben egyre gyakoribb az eldobó (műanyag) csomagolás. A vásárló egy dolgot tehet: azzal fejezi ki tiltakozását, és úgy próbál hatni a gyártókra, kereskedőkre, hogy ezeket a termékeket nem fogyasztja.

Az üvegnek két hátránya van: az egyik, hogy törik, a másik, hogy nehéz – ezek miatt látszik most kiszorulni a kereskedelemből. Ha magunk nem tudunk mit kezdeni az egyre gyarapodó üvegmennyiséggel, ajánljuk fel szomszédainknak, ismerőseinknek, hátha ők fel tudják használni – emellett gondolkozzunk el vásárlási szokásaink megváltoztatásáról…

 

A hazai települési szilárd hulladék átlagos összetételét tekintve, 2010-ig tendenciájában várható, hogy:

- erőteljesen növekszik a papír (várhatóan 23-25 %-ra), és a műanyag (várhatóan 10-12 %-ra) részaránya,

- enyhébben nő az üveg és a fém részaránya,

- csökken a szervetlen maradékok (várhatóan 20 % alá) és a biológiailag bontható szerves összetevők (várhatóan 30-35 %-ra) részaránya,

- a hulladék fűtőértéke a jelenlegi 6000-6500 kJ/kg-ról 7500-8000 kJ/kg-ra növekszik.

 

 

·        Kémiai jellemzők

 

Három jellemzőt emelünk ki a kémiai jellemzők közül:

- a kémhatást,

- a nitrogén-, foszfor- és káliumtartalmat (a hulladék mezőgazdasági hasznosítása szempontjából, a trágyaérték megítéléséhez szükséges), és a

- szén / nitrogén arányát (komposztálásos ártalmatlanítás és a biogáz előállítás alkalmazásakor van jelentősége).

 

 

·        Biológiai jellemzők

 

A mikroorganizmusok jelenléte, köztük a fertőző betegségeket terjesztő kórokozók jelenléte a hulladékban.

 

Települési szilárd hulladékok kezelése

 

Hulladékkezelési tevékenységen a Hulladékgazdálkodási törvény (Hgtv.) a hulladék gyűjtését, begyűjtését, szállítását, előkezelését, tárolását, hasznosítását és ártalmatlanítását érti.

 

 

Gyűjtés

 

A gyűjtés, a további kezelést (hasznosítás, átmeneti tárolás, ártalmatlanítás) igénylő hulladék tárolása a környezetet nem szennyező módon. Megszervezésekor ismerni kell a hulladékkezelési/elhelyezési folyamatot, és ehhez igazodva kell meghatározni a gyűjtés módját és részleteit.

A gyűjtés megvalósítható:

- keverten

- szeparáltan, hulladékfajtánként.

           

A szelektív hulladékgyűjtés megszervezésének az a célja, hogy a települési szilárdhulladék-áram veszélyes és hasznosítható összetevői, valamint a biológiailag lebomló szervesanyag-tartalmú hulladék (biohulladék) minél kisebb arányban kerüljön a lerakóra, történjék meg előbbiek ártalmatlanítása, utóbbiak hasznosítása. Szelektív gyűjtéssel a települési szilárd hulladék több, mint felét lehet külön kezelni, majd hasznosítani vagy ártalmatlanítani.

A kontroll a gyűjtés fázisában valósítható meg („forráskontroll”), legfontosabb a mérgező, veszélyes anyagok kiszűrése, különválasztása. A sikeres szelektív gyűjtéshez egyformán fontos a jó szervezés, és a meginduláshoz szükséges anyagi befektetés.

 

A megvalósítás történhet:

- hulladékgyűjtő udvar kialakításával (ahová a hulladékot a lakos viszi el, és ahol szakértő személyzet segít a lakosnak a szelektálásban),

- házhoz menő szelektív begyűjtőjárattal,

- gyűjtőszigetekkel (kialakítása nem zárt területen történik, és mivel veszélyes hulladék őrizetlenül nem hagyható, gyűjtőszigeten – a hulladékudvarral ellentétben – nem lehet veszélyes hulladékot gyűjteni),

- utólagos válogatással.

Bármely módon is van megszervezve a szelektív gyűjtés, sikere (minősége) mindig a résztvevők fegyelmezettségén múlik. A lakosok nagyobb hányada közreműködése érdekében minden közösségben meg kell keresni az igényeket leginkább kielégítő szelektív gyűjtési módszert.

 

Részletes információk a hulladékgyűjtő udvarokról, szigetekről:

http://www.kvvm.hu/szakmai/hulladekgazd/hulladekgazdalkodas/hulladekkezeles_alt.html

 

Az illető régió feldolgozóiparának fogadókészségén múlik, hogy mely frakciókat érdemes külön válogatni. Ezek általában a következők:

- fémek

- üveg

- papír

- szerves (növényi eredetű, komposztálható) hulladék

- műanyag

- háztartási veszélyes hulladék

- vegyes.

A szelektív gyűjtés hosszú távú környezeti és gazdasági hasznokkal jár:

- a deponált hulladék mennyisége csökken és a hulladéklerakók élettartama nő,

- a szelektíven gyűjtött frakció másodnyersanyagként való feldolgozásával elsődleges nyersanyagot takarítunk meg,

- a másodnyersanyagból készült termék előállításakor kisebb a környezetterhelés mint a primer nyersanyagból készült esetében,

- a deponált hulladék veszélyessége csökken a veszélyes komponensek eltávolítása által,

- a szelektív gyűjtésben résztvevők szemlélete környezettudatos irányban változik,

- a szelektíven gyűjtött frakciók (minőségétől függően) bevételt hoznak.

A kezelő telepek létrehozását államilag segíteni szükséges a folyamatok megindítása érdekében, de működésük kizárólag gazdasági alapon tervezhető.

A teljes gyűjtött települési hulladékmennyiségnek átlagosan jelenleg kb. 15-20 %-át gyűjtik szelektíven az európai országokban, de néhány esetben (pl. Németország, Hollandia, Svájc, Svédország, Ausztria) ez az arány eléri a 25-30 %-ot.

 

További adatok és információk a szelektív hulladékgyűjtésről általában:

http://www.kvvm.hu/korny/hulladekgazd/szakmaifuzet4.htm

 

Látogassa meg a Nyíregyházi Főiskola „Zöld Béka” szelektív hulladékgyűjtési programjának honlapját:

http://www.nyf.hu/szelektiv/

 

 

Begyűjtés

 

A hulladék begyűjtése során a hulladékkezelő a hulladékot a birtokosától rendszeresen összeszedi és elszállítja a begyűjtőhelyre, a hasznosítás vagy ártalmatlanítás helyére.

 

 

Szállítás

 

Az elhordásos rendszer változatai a gyűjtés-szállítás technológiájának függvényében a következők:

- ürítéses rendszer (félpormentes és pormentes),

- cserekonténeres rendszer,

- zsákos rendszer.

A szállítás eszköze lehet helyhez kötött (csővezeték, szállítószalag) és mobil (targonca, közúti, vasúti jármű). A elszállított hulladék állapota: ömlesztett vagy csomagolt. A kétütemű hulladékgyűjtési és szállítási rendszer bevezetése akkor válik szükségessé, ha a (pl. nagyváros körüli) környéken levő hulladéklerakók már beteltek. Ún. átrakóállomások létrehozásával teszik gazdaságosabbá a hulladékok gyűjtését, és fokozzák a szállítás teljesítményét.

            Az ország területére hulladékot csak hasznosítás céljára, a környezet állapotát nem veszélyeztető, nem szennyező módon, károsodásának kizárásával, a környezetvédelmi hatóság engedélyével lehet behozni.

 

 

Hulladékhasznosítás

 

A hulladékhasznosítás történhet:

- a hulladék anyagának ismételt felhasználásával (újrafeldolgozás),

- a hulladék valamely feldolgozható összetevőjének leválasztásával és alapanyaggá alakításával (visszanyerés),

- energetikai hasznosítással.

            A fentiek alapján a komposztálás és a biogáz előállítás is hulladékhasznosítás.

Az újrafeldolgozás, visszanyerés és energetikai hasznosítás tárgyalását lásd később, a „Termelési nem veszélyes hulladékok hasznosítása” részben.

 

 

Komposztálás

 

A komposztálás aerob biokémiai eljárás szilárd és iszapszerű kommunális, illetve bizonyos élelmiszeripari és mezőgazdasági hulladékok feldolgozására. A folyamatban résztvevő mikroorganizmusok a szerves anyagokat biológiai oxidáció útján lebontják. A komposztálás során a szerves anyag lebomlása több lépcsőben megy végbe, az anyagösszetételtől függően eltérő sebességgel.

 

A komposztálást befolyásoló tényezők:

- hulladék összetétele (toxicitás, lebonthatóság)

- nedvességtartalom (szennyvíziszap adagolással növelhető)

- aerob viszonyok (forgatásos homogenizálás, levegőztetés szükséges)

- C/N arány (városi szemétnél nitrogéntartalmú műtrágya bekeverésével javítható)

- hőmérséklet (a hulladékban előforduló kórokozók elpusztítása csak tartósan magas hőmérsékleten, 55 C felett valósítható meg)

- szemcseméret (optimális: 25-40 mm)

- pH (a komposztálásban résztvevő mikroorganizmusok pH-tartománya 4-9 közé esik).

 

A komposztálás megvalósítható komposztálóüzemekben és házilag.

Végterméke egy földszerű, kb. 40-50 % nedvességtartalmú anyag, a  komposzt.

 

 

A komposzt jellemzői:

            - magas biológiai értékű (szervesanyag-tartalma miatt humuszképző növényi tápanyag),

            - optikailag kifogástalan,

            - fertőző csíráktól mentes,

            - szagtalan (vagy elfogadható szagú),

            - minimális a károsanyag-tartalma.

 

A biológiailag lebontható szervesanyag-tartalom komposztálással történő hasznosításának európai átlaga kb. 6-8 %.

 

 

Biogáz előállítás

 

A szerves anyagok anaerob erjedése során, elsősorban metanogén baktériumok jelenlétében biogáz képződik. A települési hulladékok hasznosítása mellett, széles körben alkalmazott a szennyvíziszapok kezelésénél, mezőgazdasági hígtrágyák és egyéb mezőgazdasági hulladékok feldolgozásánál is.

A biogáz képződése két lépésben megy végbe:

szerves anyagok ® szerves savak ® szén-dioxid, metán, biokomposzt.

 

A biogáz előállítást befolyásoló tényezők:

- hulladék összetétele (szerves anyag),

- nedvességtartalom (70-75 % felett),

- C/N arány (20-30 között),

- szemcseméret,

- pH (7-7,5 körüli),

- anaerob viszonyok (zárt rendszerű bioreaktor),

- hőmérséklet.

A biogáz összetétele:   

- metán (50-85 térfogatszázalék),

- szén-dioxid (50-15 térfogatszázalék),

- hidrogén, nitrogén, kén-hidrogén (egyenként 0-0,02 térfogatszázalék),

- a hulladék nedvességtartalma miatt, mindig vízgőzzel telített.

Képződési paraméterei:

            - idő: 2 óra - 100 nap (15-20 nap alatt már 90 %-os a lebomlás),

            - pH: 7 - 7,2,

            - hőmérséklet: 4-58 °C,

            - kihozatal: 1 kg szerves anyagból 300-900 liter (0,25-0,9 m3) metán nyerhető.

 

Számos technológiai változat és üzemi megoldás létezik, kitermelését pl. városi szemétdepóniákban (a lerakott hulladékba telepített gázkivételi kutak segítségével), vagy biogáztermelő reaktorokban végzik.

 

A biogáz hasznosítása:

- fűtési célokra történő elégetés (a víztartalom kondenzálása után),

- földgáz minőségű termékké alakítás (tisztítás és dúsítás után).

 

Hátránya, hogy termelése egyenletes, míg a gázigény időszakos.

 

Előnyei:

- olcsó szennyvízkezelési mód,

- újrahasznosítja a trágyát, szerves hulladékot,

- energiaforrás,

- környezetterhelést csökkenti,

- mellékterméke, a biokomposzt, szerves trágyaként használható.

 

 

Másodnyersanyag visszanyerés

 

A települési szilárd hulladékok az ipar számára potenciális nyersanyagforrást jelentenek. Az újrahasznosítható anyagok visszanyerésére kifejlesztett technológiák meghatározott szeparációs és anyagelőkészítési műveletek.

A szeparációs műveleteknél az alkotók eltérő tulajdonságait (méret, alak, sűrűség, vezetőképesség, nedvesíthetőség stb.) mint elválasztható tulajdonságokat hasznosítjuk. Az egyes technológiai változatok nagyban különbözhetnek egymástól (légosztályozók, elektrodinamikus szeparátorok, mágneses szeparátorok, flotáló készülékek stb.), a főbb műveletcsoportok sorrendje azonban csaknem mindegyiknél azonos: előkészítő részfolyamat, könnyű és nehéz anyagcsoportokra bontó részfolyamat, könnyű anyagokat továbbító és kikészítő, nehéz anyagokat továbbító és kikészítő, valamint ártalmatlanítási részfolyamat. A kikészítő műveletek feladata a visszanyert anyagféleségek utótisztítása, szükség szerinti minőségjavítása és értékesíthető formába hozása.

Az ártalmatlanítás a gépesített visszanyerési technológiák elmaradhatatlan tartozéka. Általában rendezett lerakás, de ez lehet kombinálva égetéssel, komposztálással is.

A gyakorlatban (a gazdasági korlátok miatt) csak a papír, üveg, takarmányként hasznosítható szerves maradékok, vas, alumínium, esetenként a műanyagok egy része és a textilhulladék értékesíthető jól másodnyersanyagként. Ezek jelenlegi részaránya a fővárosban és a nagyobb városokban 40-45 tömegszázalék, országos átlagban 25-30 tömegszázalék.

A fejlett iparú európai országokban a települési szilárd hulladék másodnyersanyagként vagy energiahordozóként hasznosítható anyagtartalma a hazai relációhoz képest lényegesen kedvezőbb (pl. a papírtartalom a 35-45 tömegszázalékot, a műanyagtartalom a 10-15 tömegszázalékot, az üvegtartalom a 8-10 tömegszázalékot eléri), míg a biológiailag bontható szervesanyag-tartalom általában 20-25 tömegszázalék alatt marad. Nem véletlen tehát, hogy az utóbbi évtizedben kiemelt szerepet kaptak ezekben az országokban a különböző hasznosítási technikák és a hasznosítást segítő elkülönített (szelektív) hulladékgyűjtési megoldások.

Európában a hulladék másodnyersanyagként való, illetve energetikai hasznosítását kívánják elősegíteni a tagállamok számára kötelező irányelvek, amelyek egyrészt a csomagolóanyagokra, csomagolási hulladékok kezelésére (94/62/EK irányelv), másrészt a lerakásra kerülő hulladék biológiailag bontható szervesanyag-tartalmának redukálására (99/31/EK irányelv) vonatkoznak. (A hivatkozott irányelvekben előírtak hazai jogrendszerben történő érvényesítésére a jogszabályok megszülettek: 22/2001. (X. 10.) KöM rendelet és 94/2002. (V. 5.) Korm. rendelet).

A hosszú távú hazai célkitűzéseket ezek figyelembe vételével határozták meg. A feladatok teljesítése a szelektív gyűjtéssel kapcsolatos másodnyersanyag hasznosítással és a szerves anyagok komposztálásával, valamint a termikus hasznosítási eljárások alkalmazásával érhető el.

 

 

Hulladékártalmatlanítás

 

Amennyiben a hulladék keletkezését nem tudtuk megelőzni, a képződött hulladékot nem tudtuk teljes mennyiségében hasznosítani, a termelésbe visszaforgatni, ekkor és csak ekkor van helye a hulladék környezetkímélő ártalmatlanításának.

A hulladékártalmatlanítás történhet:
- hulladéklerakóban történő lerakással,
- termikus ártalmatlanítással,
- más kémiai, biológiai vagy fizikai eljárással.

 

 

Lerakás

 

Három különböző típusú lerakót különböztetünk meg: kommunális, veszélyes és inert hulladékok fogadására.

A települési hulladékokat rendezett lerakással kommunális hulladéklerakón helyezik el. A rendezett lerakás viszonylagos egyszerűsége miatt ez a hulladékártalmatlanítási eljárás a jellemző Magyarországon. A települési szilárd hulladék 2000-ben 4,6 millió tonna volt, ennek 2/3-a (kb. 3 millió tonna) lakossági eredetű, és további 1/3-a intézményi. Mindezek 90%-a szervezetten begyűjtött és kezelt, de 85 %-a lerakóba kerül.

Hulladéklerakó („települési szilárdhulladék lerakó telep”) alatt értjük a műszaki védelemmel létesített, folyamatos ellenőrzést biztosító rendszerrel ellátott, a szilárd hulladék föld felszínén vagy földben történő ártalmatlanítására szolgáló műtárgyak és kiszolgáló létesítmények összességét.

 A rendezett lerakóhelyeken a szilárd, folyékony és az iszapszerű települési hulladékokkal együtt minden más termelési hulladék is ártalmatlanítható a környezetvédelmi és közegészségügyi előírások és technológia szerint, amelynek összetétele, anyagi jellemzői az előbbi hulladékokhoz hasonló. Nem helyezhetők el viszont a veszélyes kategóriába tartozó termelési hulladékok.

Egy 2002-ben végzett felmérés adatai szerint 1367 lerakó üzemelt Magyarországon, és további kb. 1300 működtetésével az utóbbi években (évtizedekben) hagytak fel. A jelenleg üzemelők közül 42 rendelkezik megfelelő kapacitással és kiépítettséggel ahhoz, hogy 2009. után is működhessen. További 136 kb. 2009-ig maradhat üzemben. A fennmaradó 1189 lerakó üzemeltetését a lehető leghamarabb, de legkésőbb 2009-ben be kell szüntetni.

Az Országos Hulladékgazdálkodási Terv (lásd a 3. fejezetben) szerint el kell érni, hogy az országban legfeljebb 100 lerakó, illetve maximum 6, az egyes tervezési régiók nagyvárosai körzetében megvalósuló égető köré szerveződött komplex kezelőrendszer jöjjön létre, amely egyben hozzájárul a lerakás-csökkentési és a hasznosítási célok megvalósulásához is. A komplex regionális kezelőrendszer legfőbb létesítményei a szelektív gyűjtéshez kapcsolódó utóválogató-művek, a szállítási költségeket csökkentő átrakó állomások, a biohulladék kezelését szolgáló komposztáló telepek és végül a maradék hulladék biztonságos ártalmatlanítását szolgáló lerakóhelyek vagy égetőművek.

 

A területfeltöltéses hulladék-elhelyezés egyik legkorszerűbb módszere a prizmás rendszerű lerakás. A hulladékprizma trapéz keresztmetszetű hasáb. A hulladék lerakása tervszerűen és ellenőrzött módon, rétegesen történik. A prizma teljes felülete (koronasík és oldalrézsűk) időben folyamatosan takarásra kerül.

A hulladéklerakás munkafázisai:

- ürítés

- egyengetés

- takarás (a lerakással egyidejű folyamat, rétegvastagsága 10-15 cm, feladatai: hőszigetelés, bűzlekötés, gépkocsi közlekedés biztosítása, légszennyezés csökkentése).

 

Rendezett lerakótelepek létesítésekor egyik legfontosabb környezetvédelmi szempont a környezet felszíni vizeinek és a talajvíznek a védelme. A szivárgó vizek az elhelyezett hulladékokból a talajba ill. talajvízbe juthatnak. A szivárgó vizek okozta ártalmak elkerülésére szigetelni kell a lerakó alatti talajréteget (altalaj tömörítése és műanyagfóliás szigetelés). A szivárgó vizek megfelelő összegyűjtése és elvezetése alagcsövezéssel oldható meg. A vízszennyező hatás elkerülésének ellenőrzésére – a talajvízáramlás irányának figyelembe vételével – megfigyelő kutakat kell létesíteni. A lerakás befejeztével a lerakóhely teljes felületét humuszos termőtalajjal kell beborítani (módszerét a rekultivációs terv tartalmazza).

További ellenőrzési követelmények: a lerakott hulladékból keletkezett gázok és azok terjedése, a lerakott hulladék tömörödése miatt bekövetkező terepsüllyedés, a takaróréteg víz- és széleróziója. Az ellenőrzést addig kell folytatni, míg a helyzet a lerakóban és környezetében nem stabilizálódik (min. 5-10 évig).

 

A területfeltöltés (gödörfeltöltés) mellett, alkalmazható a dombépítéses lerakás is, ahol a tájrendezési előírások megengedik a terepviszonyok megváltoztatását. Előnye, hogy talajszigetelést csak a domb talpfelületén kell végezni, hátránya, hogy magasabb költséggel rekultiválható a felület.

 

Bár a hulladékártalmatlanítási eljárások között messze a lerakás a legkevésbé támogatott, alapvetően támogatható a „monodepónia elv”, ami abból indul ki, hogy egynemű, megfelelően elhelyezett, a környezetből izolált anyagok – abban az esetben, ha biztosítani tudjuk azt, hogy más hulladékokkal nem keverednek – esetleg később, évtizedek múlva az akkori technológiai fejlettség mellett már alapanyagforrások lesznek.

 

További információ a lerakásról:

http://www.kvvm.hu

  

 

Termikus kezelés (hulladékégetés és pirolízis)

 

a. Hulladékégetés

 

Az égetés exoterm folyamat, melynek során a hulladék szervesanyag-tartalma égésgázokká és vízzé elégve füstgáz formájában távozik a tűztérből, az éghetetlen szervetlen anyagok pedig salak és pernye formájában szilárd formában maradnak vissza.

Települési hulladékok égetésekor átlagosan 85-90 %-os térfogatredukció, és mintegy 60-70 %-os tömegredukció érhető el. A folyamat időigénye kicsi, a beruházási és üzemeltetési költség azonban igen nagy (heterogén tulajdonságú hulladékok előkészítő eljárásai, támasztótüzelés, korrózióálló berendezés, füstgáztisztítás).

            Magyarországon 2003-ban egyetlen települési hulladék elégetésére épült égetőmű üzemelt Budapesten, mivel a beruházás időszakában a főváros és agglomerációja körzetében volt a hulladékkeletkezés olyan jellegű, hogy az égetőmű telepítését indokolta. Stratégiai célkitűzés az, hogy a legalább 300 000 lakos hulladékának ártalmatlanítására égetőművek létesítése történjen meg. Gondoskodni kell a keletkező hőenergia hasznosításáról és a keletkező égéstermékek környezetkímélő lerakásáról is. A fejlesztés feltétele, hogy a régió lakossága elfogadja a tervezett beruházást.

A távozó anyagok minőségét az égetésre kerülő anyagok minősége, valamint az égetési körülmények befolyásolják.

Égetési körülmények:

- hőmérséklet: min. 850 °C, de általában 1050-1100 °C. 1200-1700 °C-on végezve a szervetlen maradékok olvadék formájában távoznak a rendszerből, ezt salakolvasztásos módszernek nevezzük

- tartózkodási idő:      2-3 másodperc szilárd hulladékoknál

0,5-1 másodperc folyékony hulladékoknál

- légfelesleg tényező: 50-150 %-kal több kell legyen az oxigén, mint az elméletileg szükséges, a távozó füstgáz oxigéntartalma min. 8 % kell legyen.

- áramlási viszonyok biztosítása

            - mechanikai eszközökkel (mozgó rostély, forgó kemence, bolygatószerkezet)

            - aerodinamikai módszerekkel (gázáramok irányított mozgatása) befolyásolható.

 A hulladék minőségét fontos ismerni ahhoz, hogy az égetési körülményeket be tudjuk állítani és az ártalmatlanítást el tudjuk végezni. A jellemzők közül a legfontosabbak: szemcsenagyság, szemcseméret-eloszlás, sűrűség, fűtőérték, víztartalom, hamutartalom, éghetőanyag-tartalom, károsanyag-tartalom (pl. Cl, S, F).

A hulladékégetésnél az égetendő anyag ingadozó fűtőértéke miatt nem nélkülözhető az ún. támasztótüzelés, amit olaj- vagy gázégőkkel biztosítanak.

 

A hulladékégetés általános technológiai folyamata:

 

A hulladékégetés technológiai lépései általában a következők:

 1.     Átvétel: beérkezés, szállítmányok ellenőrzése és mérlegelés, gyorsanalízis.

 2.     Átmeneti tárolás: ált. 3-5 napra elegendő hulladék tárolását kell az égető területén lévő bunkerekben biztosítani.

 3.     Előkészítés: égetésre alkalmas állapotba kell hozni aprítással, melynek célja nem csak a méretcsökkentés, hanem a homogenizálás is.

 4.     Adagolás: markolóval kettős zsilipen át, vagy szállítóhevederrel.

 5.     Égetés: A települési hulladékok égetésére főként rostélyos tüzelőberendezéseket használnak. A rostély biztosítja a hulladék keveredését, mozgatását, levegőztetését.

 6.     Füstgázhűtés, hőhasznosítás:

Az égetőből távozó füstgázok hőmérséklete 900-1000 °C. A harmatponti korrózió miatt legalább 250 °C-ig kell lehűteni a füstgázokat.

A hűtés történhet:  

a. közvetlen hűtéssel - víz vagy levegő beporlasztásával (kisebb kapacitású hulladékégetőknél, ahol gazdasági okokból nem alkalmaznak hőhasznosítást),

b. közvetett hűtéssel - hőcserélők, rekuperátorok és hőhasznosító kazánok alkalmazásával gőzt termelnek távhőszolgáltatásra vagy ipari gőzfelhasználónak, villamos energia termeléséhez, illetve szennyvíziszap szárítására.

 

7. Füstgáztisztítás:

A hulladékégetők környezetszennyező hatása elsősorban levegőminőségi szempontból okoz nehézséget, de ez megfelelő üzemvitellel és a korszerű füstgáztisztító berendezések használatával elfogadható szinten tartható. A szennyezőanyag-tartalom viszonylag tág határok között változhat. A települési szilárd hulladékok égetésekor a keletkező por és HCl leválasztása az elsődleges feladat.

 

Tisztítási módszerek:

- porok leválasztása (hatásfok > 99 %)

                              - szövetszűrőkkel,

                              - száraz elektrofilterekkel,

                              - nedves elektrofilterekkel.

- gázállapotú szennyezők leválasztása történhet szárazon is, de a gyakorlatban a nedves füstgáztisztítás a gyakoribb.

8.     Az égetés során keletkező szilárd égetési maradékok kezelése:

A kemencéből távozó salak és a füstgázból leválasztott pernye rendezett lerakóhelyen elhelyezhetők (amennyiben a minősíttetés azt megengedi). A salaknak jelenleg egyetlen hasznosítási lehetősége ismert, minősítés után, az útépítésre történő felhasználás.

A nagyobb kapacitású égetőművek fajlagos létesítési és üzemeltetési költségei jelentősen alacsonyabbak, mint a kisebb kapacitású rendszereké. Ezért a 150-200 ezer alatti lakosú településeken az égetőművek létesítése gazdasági megfontolásból nem javasolt.

 

 

b. Pirolízis (hőbontás)

 

A szerves anyagok oxigénszegény környezetben való lebontása során

- a hulladék energiatartalma az égetéshez képest jobb hatásfokkal nyerhető vissza és

- energiahordozóként tárolható (fűtőgáz, tüzelőolaj, koksz). 

Reakciófeltételek:

- hőmérséklet 

- reakcióidő,

- szemcsenagyság,

- keveredés.

A hőbontás alaptípusai:

- kis- és középhőmérsékletű eljárások (450-600 °C)

- nagyhőmérsékletű eljárások (800-1100 °C)

- nagyhőmérsékletű salakolvasztások eljárások (>1200 °C) (1. táblázat).

A salakolvasztásos eljárás célja a gáznemű végtermék-kihozatal  növelése, másrészt  a környezettel szemben teljesen közömbös, kiégett maradékanyag biztosítása. Az olvasztott salakgranulátum gyakorlatilag bárhova lerakható, illetve építési alapanyagként is hasznosítható.

 

A pirolízisgázok tisztítási eljárásának megválasztása a kinyerni kívánt végterméktől (szilárd, gáz vagy folyékony) függ. Az alábbi tisztítási eljárásokat ismerjük:

- gázok mosása, majd a mosóvíz tisztítása (abszorpció),

- adszorpció pl. aktív szénnel,

- termikus előtisztítás krakkolással, illetve

- termikus előtisztítás égetéssel, porleválasztás, füstgázmosás, mosóvíz és iszap kezelése.

 

 

Folyékony települési hulladékok jellemzői

 

Folyékony hulladék az a hulladékká vált folyadék, amelyet nem vezetnek el és nem bocsátanak ki szennyvízelvezető hálózaton, illetve szennyvíztisztító telepen keresztül.

Települési folyékony hulladék tehát a:

            - közcsatornára nem kötött emberi eredetű szennyvízből származó,

            - kommunális szennyvizeket befogadó közüzemi csatornák és árkok, szennyvíztelepek fenntartásából és tisztításából származó hulladékok, így a kommunális szennyvíz tisztításából származó nyers, rothasztott szennyvíziszap is. Nem tartozik ide a termelési tevékenységből származó folyékony hulladék.

  

 

Kezelés, hasznosítás

 

A települési szennyvizet (lakótelepülések csatornahálózatain összegyűlő és a kellően előtisztított ipari szennyvíz keveréke) oly mértékben kell megtisztítani, hogy az élővízbe, talajba juttatása esetén, ipari, mezőgazdasági vagy egyéb célokra való felhasználásánál az előírt határértékeknek képes legyen megfelelni. A legfontosabb mutatók: a dikromátos oxigénfogyasztás, ammónia- ammónium-ion, összes foszfor, nitrát mennyisége. A szennyvíztisztítás megoldható kisberendezésekkel is (leggyakrabban adagolókkal, szikkasztókkal, fertőtlenítőkkel), kis szennyvízhozamok esetén. A közcsatornarendszerrel rendelkező települések szennyvizeinek kezelését a szennyvíztisztító telepek végzik.

A települési folyékony hulladékok mezőgazdasági elhelyezéssel egybekötött hasznosítása a kevert trágya előállítása:

- lakóházak, üzemek, közintézmények folyékony hulladékgyűjtő berendezéseinek tisztítása során kitermelt fekália,

- szennyvíztisztítókban kitermelt nyers vagy kirothasztott iszap,

- ipari üzemek alkalmas szerves iszapja (amely trágyakészítésre alkalmas, nem mérgező pl. szeszgyári, húsipari, cukorgyári mésziszap), és valamilyen keverőanyag (bármilyen keverőanyag felhasználható, ha általa a szabvány szerinti trágyaminőség elérhető) pl. tőzeg, kukoricaszár, fűrészpor felhasználásával történik.

 

A jelenlegi magyar gyakorlat a települési folyékony hulladékkezelés területén a földmedencében történő elszikkasztás, az ún. nyárfás öntözés vagy rossz esetben az illegális leürítés. Sok esetben a települési szilárd lerakóhelyen történik meg az ürítés, ami a műszaki védelem hiánya esetében nagy környezeti kockázatot jelent és a továbbiakban nem folytatható.

A szennyvíziszap több mint 50 %-a a lerakóra kerül. A biohulladék lerakásának csökkentésére vonatkozó szabály miatt azonban ez nem folytatható, hanem iszapkezelőket kell létesíteni (víztelenítés, sterilizálás és égetés vagy komposztálás).

 

Feladatok:

- A termőföldön történő hasznosítás fokozása mellett, szükség van a fogadóképes szennyvíztisztító telepeken a leürítést lehetővé tévő csatlakozási pontok kialakítására,

- Regionális kezelőtelepeket kell létrehozni a biztonságos kezelés (fizikai-kémiai vagy biológiai módszerek) érdekében.