felso
ALAPÍTOTTA
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA,
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA,
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ÖNKORMÁNYZATA
   
kocsi
   
also
     
felso
also
     
felso
kocsiH Í R E K
● A Magyar Kultúra Napja Szatmárcsekén
A Kölcsey Társaság díját idén Szabó Dénes Kossuth-díjas karvezető kapta.

A Várad és A Vörös Postakocsi
A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Költők Határok Nélkül c. programján a Várad folyóirat és lapunk szerkesztői mutatkoztak be.

Elek Tiboré a 2008-as Ratkó-díj
Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka folyóirat főszerkesztője vehette át az idei Ratkó József-díjat. Szerkesztőségünk ezúton gratulál neki!

Mogyorósi László NKA-ösztöndíjas!
A Nagykállóban élő költő, lapunk munkatársa, a SZIRT tagja egyike annak a tíz alkotónak, akik 2008. nyarán a Nemzeti Kulturális Alap szépirodalmi ösztöndíjában részesülnek egy éven át. Ezúton gratulálunk!

nyh

Nyíregyházi Főiskola

felso
kocsiA   V O N A L   A L A T T
Tirpákiai pszicho
Tirpákia tirpákia!

ANTAL BALÁZS

 

A Szerkesztőnek bocsánatot kellett volna kérnie. Az egész város nevében. De köpni-nyelni sem tudott. Azt se tudta, neki kell-e szégyellnie magát. Azt kellett volna mondania, hát, kedves barátom, Isten hozott Tirpákiában! De nem jutott eszébe.
   Történt pedig mindez egy országos kulturális eseménysor tirpákiai állomásán. A Vendég szakmája elismert művelője, díjazott, mondhatni, híres, neves ember. És hát: vendég. De mindenképpen: ember. Szerepel még Tirpákia nagyvárosának egyik vezető funkcionáriusa, állítólag diplomás, meg szerepel egy megyei szintű intézmény főigazgatója, a rendezvény szervezői, vendéglátói, házigazdái ők, ilyesmi. És a Szerkesztő szerepel még, aki egyrészt a rendezvényre ment, másrészt azonban a Vendéggel találkozni, aki régi kedves ismerőse, és most egyszerre itt van.
    A rendezvényen nem tolong párás tömeg. Mondhatni, minden arc megjegyezhető, fölfedezhető. Hát még azé, akit felkonferál-

nak, aki föláll oda előre, előveszi megírt beszédét, és elmondja, ez a funkciója, ez a munkája is, írjon, s olvasson is, ha az kell. A Vendég tehát felmegy a színpadra. Láthatja mindenki. Elősorolják érdemeit, legjelesebb munkáit, méltatják, azután ő jön. Eddig teljesen rendben is van minden. Elmondja, azután lejön a színről, vissza a Szerkesztő mellé, akinél a táskáját is hagyta, amíg beszélt.  A tirpákai nagyváros egyik központi terén állnak ők ketten, a Vendég meg a Szerkesztő. Szélen, hogy ne zavarjanak senkit. Már majdnem a fák alatt, hogy tudjanak tőlük jönni-menni, ha akarnak. Tulajdonképpen csak azért nem a fák alatt, csak azért a lekövezett téren még, mert a fák meg őközöttük ott áll egy díszes pad. Meg áll ott még valami, aminek ők ketten, lévén egyiken sem dohányoznak, nem tulajdonítanak jelentőséget, sőt még csak észre sem veszik. Az ún. „kihelyezett hamutartó”.

                                                                tovább>>

also
felso
kocsiA   V O N A L   A L A T T
Tirpákiai pszicho
Ballada a szerkesztőről

ANTAL BALÁZS

 

Amikor a szerkesztő már úgy megöregedett, hogy még a poharat is kiejtette folyton a kezéből, a kanalat beletörte a lekváros üvegbe, a szilvafához kiballagni pedig lusta volt, vagyis amikor élete három testőre pőrén magára hagyta, kénytelen-kelletlen olvasni kezdett, amit pedig nem tett már évtizedek óta. Olyannyira nem is törődött a szépmesterséggel, hogy a könyveit, többnyire buzgó szerzők dedikált ajándékait is elajándékozta, amit pedig már végképp nem tudott rásózni senkire, a sufniba hordta össze nagy kupacokba, inkább ott porosodjanak. Csak saját művei, meg a lap, amelynek szerkesztőségében dolgozott, volt folyton kézügyében, abban a reményben, hogy egyszer majd hátha találkozik valami léha fiatalemberekkel, mondjuk leendő monográfusokkal, akiknek érdemes lehet eldicsekedni mindezzel, de szigorúan csak úgy félvállról, legendás szerénysége rekkenő távolából. Ebbe a halomba túrt hát bele, amikor rátört a régi inger, hogy most aztán olvasni fog. És mivel a könyvek mégiscsak vaskosak voltak, hiszen a kiadók terjedelem után fizettek, a folyóiratszámok mellett döntött. Az első kiadványokra már nem is emlékezett, de ahogy bele-belelapozott az évfolyamokba, rá kellett jöjjön, a többire sem. A legutóbbi számon például egész meglepődött, és be kellett látnia, a kezdetekre még jobban is emlékszik, mint a mostaniakra. De ennél is, annál is sokkal jobban  ismerte  a  visszauta-

sított kéziratokat – legalábbis azokat, amelyeknek szerzője volt annyira figyelmes, hogy a papírnak csak egyik oldalát töltötte meg szerzeményeivel, így aztán az állandó szegénységben élő szerkesztőnek megmaradt a másik oldal teljes egészében, hogy oda ő maga írhasson. És amikor az írás nem ment, sokszor fordította meg az oldalt – hogy ihletet merítsen, vagy csak hogy szórakozzon. Jól emlékezett, kiket utasított el gonoszságból, kötekedésből, kit azért, mert szebb volt a barátnője, mint az övé, kit azért, mert gazdagabb volt, mint ő, kit azért, mert állandóan noszogatta, hogy ugyan olvassa már el, amit küldött, ő meg végül olvasatlanul utasította el, csak hagyja már békén, kit pedig, nos igen, mert jobban írt, mint ő – de volt, akit azért, mert éjszakáról éjszakára asztal alá itta a szerkesztőt, ami pedig igen-igen nagy szégyennek számított az irodalmi élet centrumában és perifériáján is. Most azon is elcsodálkozott, micsoda írásokat engedett megjelenni a lapban – csak mert a szerzőnek jó bora, pálinkája volt, mert olyan tökéletesen tehetségtelennek látszott, hogy az ő pozíciója teljes biztonságban maradt tőle – a szerkesztő Tirpákiában élt, ahol nem nagyon volt hely egynél több irodalmárnak –, vagy mert csak így lehetett lerázni – élete minden alkuja szembejött vele a régi lapokba vezető útján.
                                                                tovább>>

also
felso
kocsiA   V O N A L   A L A T T
Tirpákiai pszicho
Lapalapítás előtt

ANTAL BALÁZS

 

Fél nappal lapalapítás előtt az ember asztalhoz ül, rendel egy deci vodkát, errefelé persze szigorúan két felespohárban hozzák, és koccint magával, egészségedre, szerkesztő úr, sőt, Szerkesztő Úr. A harmadik pohár után a viszony már bensőséges, Szerkesztőkém!, szól magához, fél lábbal már a lapban, mondja magának, mert a viccek akaratlanul is feltolulnak, s öt pohár után egészen jópofának tűnnek a bármilyen erőltetettek is. Álmában másnak is rendel egy picit. Fölötte csillagos az ég, ahogy nekivág az áprilisi éjszakának. Mert akkor még tavasz van. Megy, megy és arra gondol, hogy micsoda lapot fog csinálni ő itt, ezeknek. Ettől és attól kér majd írásokat. Nem alkuszik, nem köt kompromisszu-mokat, de legfőképpen, hogy mindenkinek megmutatja majd. Bár az az igazság, hogy annyi pohár után már lehetetlen gondolni bármire is, s végképp lehetetlen később visszaidézni azt. De bizonyosan így volt, mert  néhány  láthatatlan  dolog  az  életben  nem lehetett másképp. Másnap már telefonál,  s  estére  nemcsak  néhány ígérettel  lesz  gazdagabb  -   és némelyiknek még akkor is örül, ha tudja biztosan,  bevál-

tatlan marad -, hanem, baráti, szintén szerkesztőtől, ahogy mondja, igazitól, fejfájdító megjegyzésekkel is, hogy hát már ti is, lap lesz nálatok is. Amiben, jól tudja, benne van  sok keserű pályázati tapasztalat. És ez rosszat jelent.     
         Lapalapítás előtt fél nappal a telefonok mennek, az ígéretek érkeznek. Szerkesztőkém elszámol lelkiismeretével, kit is nem hívott a barátok közül évek óta, akikre most hirtelen, ahogy szokott, kéréssel ront. Szerkesztőkém nagyon szeretné, hogy azok, akikkel Tirpákiában sok évvel ezelőtt együtt volt, nos, hogy azok a sokszor szem elől vesztett barátok kerüljenek elő és írjanak. Hogy tirpákiaiak írjanak a tirpákiai lapba. Meg persze mások is. Mindenki szerint jó hír nagyon, hogy itt is lesz egy lap már. Végre. Mert itt még nem volt. A barátok persze, jön rá megint, attól barátok, hogy nem orrolnak meg rá a hosszú eltűnés utáni hirtelen kérésért. Hanem örülnek hogy jelentkezett. És persze írnak.  Fél nappal lapalapítás előtt elkönyveli, hogy izgalmas lesz ez tényleg. Sok és sokféle írás, sokfelől.
                                                                tovább>>

also

mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm
mmmmmmmmmmmmmmmmm
mmmmmmmmmmm

 
felso
also
     
also
     
felso

copyrigth A vörös postakocsi szerkesztői és a szerzők, 2007-2008
kiadja a Nyíregyházi Főiskola, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzata

Főszerkesztő Onder Csaba
szerkesztőség: Antal Balázs, Bódi Kata, Gerliczki András, János István, Kukla Krisztián, Tulipán Klaudia, Szopos András, honlap Antal Balázs
szerkesztőség: Nyíregyházi Főiskola, 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/b., B/236
avorospostakocsi@yahoo.com

also