Gondolatok a SZIRT-ről
ANTAL ANIKÓ ZSUZSANNA

Nyíregyháza városa újabb kulturális színfolttal gazdagodott. Kritikus szemmel figyelve az igazi, felemelő, szellemi, esztétikai, irodalmi események palettáját, őszintén mondhatjuk, hogy végre megalakult Krúdy Gyula városában egy ígéretes és reményt hozó társaság, a SZIRT.
Évekkel ezelőtt számtalan hosszú éjszakát beszélgettünk át amatőr és hivatásos irodalmárokkal, alkotókkal és minden diskurzus vége az a megállapítás lett, hogy valami hiányzik nekünk… Azok az éjjeli beszélgetések tele voltak a repülni vágyó, szárnyát végtelenbe táró fiatalság erejével. Annyi éjszakán át szövögettük az álmokat egy csoportról, mely igazi irodalmi értéket ad a városnak, a megyének és nyugodt szívvel kijelenthetjük: az egész országnak, mert valami hiányzott, nagyon. Próbálkoztunk, de olykor szárnya szegetten vettük tudomásul, hogy számos tényező hiányában álmunk valójában talán csak álom marad. (A tényezők, melyek a szárnyalást visszafogták összetettek, melyekről itt írni most nem szeretnék, hiszen mindenki tudja, az „anyag” mozgat mindent.) Egymás után peregtek az évek, mindannyian szétszéledtünk, ki  Keletre, ki Nyugatra, mindenki tette a dolgát, írt, alkotott, kutatott van aki nagy kiadóknak, van aki pedig csak az asztalfióknak… A borgőzös, szómámoros irodalmi estek és beszélgetések lassan megszűntek, felváltotta őket egy protokolláris, merev, hatvan fűzfavessző vékony kötettel jelentkező és „büszkélkedő” fűzfapoéták társasága, kik számára valójában csak kedvtelés az írás, magamutogatás és a kedves hallgató mindehhez mosolygó képet vág és gratulál, miközben otthon forgatja a fűzfa vékony kötetek fűzfa gyenge verseit, és közben nyeli  a könnyeit, mert csak a vanitas érzése járja át. Másolda, plágium és mindenféle érdekességek során számos poéta teret nyert. A repetitio est mater studiorum útját követve újra és újra kiadatnak egy-két vers során bővült repertoárokat, mindenki felolvasó estet tart és mosolyog vagy megsértődik…
Most pedig itt, 2007 decemberében megalakult egy olyan társaság, mely mindezt nem fogadja el, mert élő, értékes irodalmat akar felmutatni. Azt hiszem, szép karácsonyi ajándékot kapott az irodalmat és művészetet szerető közönség a SZIRT megalakulásával. Erre példának hozhatom a december eleji bemutatkozásokat, ahol olyan arcok és olyan versek szerepeltek, melyek a későbbiekben alapjai lesznek az élő, kortárs magyar irodalomnak. Bár a közönség soraiban számos kritikusan fürkésző tekintetet láthattunk azzal a kérdéssel: vajon mi olyat és mi újat tud nyolc-tíz húszas, harmincas felmutatni, ami itt nincs… Azt est végén ámulatot, döbbenetet láttam néhány arcon, mert bizony a versek mind azt tükrözték, hogy van mit felmutatni. Minden alkotás, a szavak álarca mögött egyéniségek bújnak meg, még egyszer le kell írnom: egyéniségek. Ács Zoltán csendessége ellentétben versei olykor megdöbbentő képeivel, egyszerűen szép tárgyiasságával, mély istenhitével, Csabai László bájosan kedves, finom erotikával fűszerezett humoros játékosságával, a szépségért epekedő vágyakozással, Debreczeni Edit akvarellszerű lélekjátékával, Mihálka művész úr nem csak vászonra, hanem papírra álmodott „képeivel” mind mutatnak valamit. Nagy Zsuka verseit, szenvedélyes csillagszemű világát hallgatván az igényes irodalmat ismerő érezhette, hogy élő, érett, magas költészettel találkozik. A fent említetteken kívül még számos egyéniség (Antal Balázs, Balogh Péter, Horváth Orsolya etc.) alkot így millió részből és érzésből egy egészet. Mindezt az egészet pedig átjárja a szabadság érzése, mert ahhoz, hogy igazi, élő irodalmat alkossunk igenis szükség van az írói szabadság megőrzésére, a szárnyak kitárására, az alkotás mámorára.
Valójában nem minden tagunk tudott ezen az esten bemutatkozni, de mindannyian ezzel a szemléletmóddal tekintünk a jövőbe. Tegnap kezembe akadt néhány kötet a Szép versek antológia sorozatából. Számos arc, számos ismert név és portré tekint rám a borítóról. Minden portrét megnézek külön-külön. Minden szemben ott ragyog a különböző hőfokon égő, máséval össze nem téveszthető láng. Azt hiszem ezek a lángok bennünk is ott vannak, ott húzódnak, perzselnek, pusztítanak a sorainkban, szavainkban. Mindez bennünk van, hagyják hát, hogy égjen tovább…

Képek forrása és több kép: www.szon.hu