| ALAPÍTOTTA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA, NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA, SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ÖNKORMÁNYZATA |
|||||
![]() |
|||||
|
A Magyar Kultúra Napja Szatmárcsekén A Himnusz születésnapjára, illetve a Himnusz szerzojére, Kölcsey Ferencre emlékezve 2009. január 18-án 11 órai kezdéssel került sor Szatmárcsekén a Magyar Kultúra Napjának megünneplésére, ökumenikus istentisztelet és ünnepélyes koszorúzás keretében. Az igét Dr. Ternyák Csaba egri római katolikus érsek, és Dr. Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök hirdette. Az esemény az ökumenikus imahét része is volt egyben. Ternyák Csaba az ökumenikus imahét kezdetén elmondta: Egyházaink fájó megosztottságán emberi erovel nem tudunk úrrá lenni, ezért kérjük Istentol az egység ajándékát. A megosztottság azonban sajnos nemcsak az egyházat jellemzi, hanem érvényes nemzetünkre, és a kultúránkra is. Amikor az egyház egységéért imádkozunk, egyben hazánk, népünk, a magyarság egységéért is szól a Himnusz. Kölcsey Ferenc Himnusza méltó Dávid király zsoltáraihoz, amelyeket Jézus Krisztus is nap mint nap imádkozott. Ez a mi nemzeti imádságunk olyan kultúrából nott ki, amelyben még természetes volt az, hogy múlt nélkül nincs jelen. Identitásunk szerves része a Himnusz, amely tanúságot tesz hitünkrol, hogy van az égben magyarok istene, s arról, hogy nem vagyunk gyökértelen klónok. Ezért tölt el reménységgel bennünket a Himnusz. A kultúra napja arra emlékeztet bennünket, hogy az ember legfobb hivatása a természet javainak és értékeinek megorzése, továbbfejlesztése, amely révén részt vesz az ember a teremtés muvében. Kölcsey Himnusza fontos sarokköve a keresztény és a magyar kultúrának, amely nyitott új értékek befogadására, és egységet képes teremteni a múlt, a jelen és a jövo között.” A megemlékezés fényét emelve orgonán közremuködött Varnus Xavér orgonamuvész, a Himnuszt szavalta Csikos Sándor Jászai-díjas színmuvész, és fellépett a nyíregyházi, Európa Nagydíjas Pro Musica Énekkar Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezetésével. A Kölcsey Társaság - mint 1994 óta minden évben - az ünnepség alatt adta át a Kölcsey emlékérmet Szabó Dénes karnagynak, nemcsak azért, mert „közülünk való”, hanem mert munkásságával a nemzeti kultúrát gyarapította, és a kórusmuvészet nemzeti és egyetemes kultuszát teremtette meg. Szabó Dénes megköszönve a kitüntetést, a magyar kultúra megszunésének szörnyu vízióját tárta elénk, amely lassan beleolvad a globális káoszba. „A magyar kultúra tájait ciánnal szennyezett folyók szabdalják. Hol van a tiszta forrás, amelyre Bartók és Kodály oly sokszor hivatkozott? Zavaros víz és pocsolya van körülöttünk mindenütt.” De o mintegy végvári vitézként harcba hívta „fekete seregét”, a Pro Musica Énekkart, hogy harcba szálljanak a magyar kultúráért. Repertoárjukban egy népdal mellett Kodály Zoltán, Bartók Béla és Kocsár Miklós muvei hangoztak fel. A kórus tagjai a hallgatóság számára szokatlan, rendhagyó módon álltak fel a templom minden sarkában, a padsorok között, valamint a karzaton, hogy a zenei kultúra csodálatos hangjait minden irányból befogadják az emberek. Az istentisztelet után Kölcsey Ferenc sírjánál került sor az ünnepélyes koszorúzásra a református temetoben.
Dr. Kádár Brigitta |
|
|||||
copyrigth A vörös postakocsi szerkesztői és a szerzők, 2007-2008 |
||