| ALAPÍTOTTA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA, NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA, SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ÖNKORMÁNYZATA |
|||||
![]() |
|||||
|
A Vörös Postakocsi 2008/Tél – „Ami helyet – bulváros, krúdys, omázs” számában kritikákat olvashatnak Nyíregyháza új belvárosának építészeti megoldásairól Garai Péter, Kovács Péter, és Molnárné Hevér Katalin tollából, valamint interjút Bán Ferenc építésszel, az építmények tervezőjével. A tanulmányok között Harmath Artemisz közöl írást Térey János költészetéről, a Murányi István-Horváth Rita-Hüse Lajos szerzőhármas pedig a nyíregyházi fiatalok drogfogyasztási szokásairól és szubjektív jólétéről értekezik. A lapnak ezúttal két szépirodalmi rovata is van: az októberi nyíregyházi Krúdy-napok alkalmából a Szabolcsi Írók Társasága fiatal szerzői felolvasóestjén elhangzott szövegeket közli a lap Krúdy omázs főcím alatt, ahol is Gerliczki András, Balogh Péter, Béres Tamás és Csabai László novellái, valamint Nagy Zsuka versei és Oláh András esszéje olvasható, ezen kívül Csorba Piroska versciklusát, Gucsa Magdolna és Ókenézi György István verseit, Fecske Csaba Groteszk meséit, Bene Zoltán és Ésik Sándor prózáját valamint Csabai László színpadi jelenetét közli a lap. A kritika-rovatban írások olvashatók a Móricz Zsigmond Színház Parázs és más c. előadásáról, a Palatinus Kiadó Használati utasítás c. antológiájáról, a Családok, családfák, generációk c. munkáról, a Murányi István szerkesztette A Kelet-magyarországi középiskolások egészségmagatartása c. tanulmánykötetről, valamit Fecske Csaba Tolvaj szél c. gyűjteményes gyerekvers-kötetéről. Ezek után Ajtay-Horváth Viola a Battyhyány újratemetésről közöl írást a Nyíregyháza+ rovatban, az éppen véget ért Battyhyány-év kapcsán. A hátsó belsőborítón a lap étteremkritikusa a nyíregyházi Stella Rose étterem menüjében és konyhájában turkál. Lapunk nyomtatott változatában sajnálatos nyomdahibával jelent meg Harmath Artemisz tanulmánya, amelyet ezokból alább hibátlan formában hozzáférhetővé teszünk weboldalunk olvasói számára. Mind a szerző, mind olvasóink elnézést kérjük a hibáért! Szövegszervező térkoncepciók Térey János költészetében, különös tekintettel az A. B. F. R. A. című versciklusra HARMATH ARTEMISZ „A hófúvás szívébe templomot „Az emlékezetnek helyszínekre van szüksége, és térbeliesítésre hajlik” I. Az irodalomtörténeti játéktér I/1 Bevezető |
|
||||||||
copyrigth A vörös postakocsi szerkesztői és a szerzők, 2007-2008 |
||