F O R S P O N T

Karvezetőként gyakran találkozom Weöres Sándor nevével – számos vokális alkotás örökítette meg szövegeit, költeményeit. Vezénylési gyakorlat óráimon, amikor gyermekkari anyaggal foglalkozom, szinte mindig jelen van valamilyen Weöres-versre készült kompozíció.
Az előző részben igyekeztem feltárni azokat a körülményeket, amelyek Weörest a gyermekverskötetek kiadására ösztönözték és megpróbáltam megvilágítani, miért hibás elgondolás az, ha alakját a gyermekköltészet világába szűkítik be. Ebben a részben összefoglalót kívánok nyújtani karvezető kollégáimnak az általam fellelt gyermekkari művekről és a bennük szereplő versek forrásairól.

Kutatásaim jelenleg csak a gyermekeknek szánt, vagy általuk előadható kórusművekre vonatkoztak.
Bizonyára vannak olyan kották, amelyek nem kerültek be a Zeneakadémia Központi Könyvtárába, a BMC (Budapest Music Center) Kottabankjába vagy nem jelentek meg az Editio Musica kiadásában. Azok a művek, amelyek nem voltak hozzáférhetőek vagy személyes kapcsolatok hiányában nem jutottak el hozzám, kimaradtak a feldolgozásból. Ezúton kérem a  zeneszerzőket, kollégákat, ha olyan művek birtokában vannak, melyek nem szerepelnek a jegyzékben, juttassák el hozzám azok kottáit, illetve fellelhetőségét1.
Nem tettem bele a jegyzékbe azokat a kórusműveket, amelyekben bár „klasszikus” gyermekversekre épültek, szerzőjük azonban nőikari darabnak jelölte meg őket, illetve azokat sem, amelyek egyneműkari művek, de nehézségi szintjük nagymértékben meghaladja a gyermekkarokét. Fellelhetők a listában azonban olyan darabok, amelyek a szerző meghagyása szerint gyermekkarra íródtak, de nehézségük miatt nagyobbrészt leány- vagy nőikarok vállalkoznak megszólaltatásukra.
Ennek alapján 50 zeneszerző 122 műve, ciklusa került a jegyzékbe.
A 122-ből 53 a ciklus, 69 önálló mű. A ciklusok tételszáma meglehetősen változó: a legnagyobb 21 tételes (Horváth Barnabás: 21 gyermekkar), ezt a 15 részes Matyó-ciklus (Az ének árnya), majd a 11-12 tételes sorozatok (Lendvay: 11 kétszólamú gyermekkar, Loránd: Jön a tavasz, Vass: Az esztendő) követik. Gyakoriak az 5-6 részes, 3 tételes ciklusok és a tételpárosok is.
A fenti szám tételekre lebontva két és félszeres mennyiséget mutat: 305 darabként regisztrálható. A művek áttanulmányozása során 144 Weöres-verset jegyeztem fel.
             
Az I. táblázatban a zeneszerzőket és műveiket rendeztem betűrendbe. Ebből leolvasható, hogy milyen ciklusok és művek születtek egy adott szerző tollából, s hogy az így regisztrált 305 tétel melyik költeményt vagy költeményeket tartalmazza. Nagyon gyakori, hogy a zeneszerzők megváltoztatták az amúgy sem következetes költői címadást…. Mivel egy tételben gyakran 2-3 vers, vagy versrészlet is szerepel (leggyakrabban trió- vagy rondószerűen), a táblázat 6. oszlopa 331 verskezdetet mutat.

A legtöbbet megzenésített vers – hangsúlyozom, csak gyermekkarra! – a Juli néni, Kati néni…  és a Tekereg a szél…: 9 tételben szerepelnek. Az Ó, ha cinke volnék… nyolcszor, a Csipp-csepp… és a Harap utca három alatt hétszer, a Brekekex…, Hoztam neked kaskát…, Reggel süt a pék…, Suttog a fenyves… hatszor, további négy vers ötször, 13 vers négyszer szerepel a jegyzékben. A 144 megzenésített versből tehát 26 legalább négyféle feldolgozásban szerepel.

Ezzel kapcsolatban legyen szabad megjegyeznem, hogy amikor kézbe vesszük egy Weöres-versre komponált kórusmű kottáját, szánjunk időt a versszöveg és cím, esetleg a kötetbeni megtalálhatóság átvizsgálására, ugyanis előfordul, hogy címeltérések mellett szövegbeli eltéréseket is találunk. Ez olykor sajtóhiba, máskor egy változat, néha szerzői lelemény következménye.
A táblázatban feltüntetett címek általában a szerzők, a kiadott kották írásmódját követik, ezért eltérhetnek a mai helyesírástól.
                       
I. táblázat      Weöres-versek szerzők és művek szerinti jegyzéke (a táblázat megtekintéséhez engedélyezni kell a felpattanó ablakokat!)

Az I. táblázatból leolvasható, hogy a legtöbb gyermekkari művet Karai József komponálta Weöres verseire. 28 tételben 33 verset dolgozott fel. Loránd István követi őt 20 tétel/22 verssel, majd Kocsár Miklós 25 tételben felhasznált 20 különféle költeménnyel.
A jegyzékben nem tüntettem fel a művek fellelhetőségét, mindössze két jellemző kórusfüzet nevét jeleztem apró betűkkel (Kicsinyek kórusa, 35 könnyű kétszólamú egyneműkar).
A művek felépítését vizsgálva azt mondhatjuk, hogy 1/3 – 1/3 arányban két és háromszólamú anyagokról van szó. Nagyjából azonos mennyiséget tesz ki a négyszólamú és az osztott szólamokkal megírt darabok száma, s hasonló nagyságrendű az egyszólamú kompozíciók aránya. Mindezek a kánonokkal együtt alkotják a harmadik harmadot.
A táblázatokban szereplő 305 tételből mintegy ötvennél van hangszerkíséret. Ez főként zongorakíséretet jelent, emellett még a kamaraegyüttes és a fuvola/furulya-zongora összetétel jellemző. Csak egyetlen esetben találtam testhangszerekkel kísért művet. Gyerekekről lévén szó, kicsit keveslem ezt a számot, ugyanis az egyetlen hangszer, ami kéznél van és mozgásra ösztönöz, az a testhangszer. Ilyen ritmikus daraboknál pedig szinte magától kínálkozik a mozgás lehetősége is. A magyar kórusmuzsika a XX. században eléggé konvencionálisan, klasszikus keretek között és „fegyelmezett” színpadi képben gondolkodott. Talán a XXI. század változtatni tud majd ezeken az arányokon.
A hangszerkíséretes műveknek körülbelül a fele az egyszólamú kórusdalokat színesíti. Egyetlen egyszólamú tétel van csak, Az ének árnya Matyó Tamás ciklusából, amelyik a cappella. 

A darabok keletkezési idejét áttekintve sajnos nem kaptam értékelhető eredményt. Nagyon sok műnél csak a kiadás dátumából lehetett következtetni a keletkezés időszakára. A kéziratos kották esetében, ha a szerző nem tüntetett fel időpontot, még ez a viszonyítás is ellehetetlenült. Ezért csak általánosságban tudok néhány észrevételt tenni.
Azok a szerzők, akik az 50-es években végezték zeneszerzői tanulmányaikat (Decsényi János, Dobos Kálmán, Kocsár Miklós, Láng István, Loránd István, Lendvay Kamilló, Papp Lajos, Vass Lajos stb.) főként a 60-as, 70-es években jelentek meg műveikkel. Ez szinte természetes következménye volt az európai zene kitárulását jelentő fordulatnak, az új témakeresésnek, a kórusmozgalom igényének. Weöres versei az 50-es évek második felében kaptak újra publicitást. Nagy élményt jelentett a fiatal zeneszerzőknek megismerni ezeket a verseket. „Szinte kívánkoztak a dallamok után, csak le kellett írni, de Farkas tanár úr2 is példát és kedvet csinált hozzájuk a „Gyümölcskosár”-ral.”3
A második nagyobb periódus a 90-es és az azt követő évek terméséhez köthető. Itt főleg a fiatalabb generáció (Hollós Máté, Horváth Barnabás, Illésy Miklós, Matyó Tamás, Tóth Péter) képviseltette magát, de megjelentek újabb művekkel, vagy a régiek átdolgozásával Karai József, Vántus István, Kocsár Miklós is.
A kórusművek többsége alkalmi darab, valamilyen megrendelésre, pályázatra készült, gyakran határidőre.
           
A jegyzékben szereplő műveknek legalább 98%-a ma is színpadképes. Ez alatt azt értem, hogy szövege miatt nem kell őket a fiókba tenni, ma is éppoly énekelhetőek, mint keletkezésük pillanatában. Ez persze Weöres beállítottságának, tehetségének és a célzatosan készült számos versnek is köszönhető. Hogy ebből a néhány száz tételből hány jut el a gyerekekhez, hányan éneklik ma is, sajnos nem megállapítható. Ennek ellenére biztonsággal állíthatom, hogy ma a gyermekek közül fele annyian sem énekelhetik (de azt hiszem nem is hallhatják) őket, mint ezelőtt 20-30 évvel. Nem azért mert a művek zenei színvonala nem időtálló, nem azért mert a művek témája meghaladta korát – az ok az énekesek számában és képzettségében keresendő. Sok esetben a gyerekekhez el sem jutnak a művek, nem tudják, hogy mire nincs és nem is lehet igényük. Az oktatási struktúra változásai mostanára lehetővé tették, hogy hazánkban kiváltság lett az éneklés – az énekkari tevékenység csak kevés számú gyerekcsoport számára adatik meg. A sok kiváló kórusmű nagy százaléka parlagon hever, hazai énekeseink közül csak kevesen képesek a megszólaltatásukra.
Ezért aztán annak eldöntése, hogy a művek megfelelnek-e a gyermekkorosztály képességeinek, mára már meglehetős nehézségekbe ütközik. Amíg 20 évvel ezelőtt azt mondtam volna, hogy általában igen (csak néhány nehezebb mű színesíti a palettát), most azt válaszolnám, hogy általában nem. Azoknak a gyerekeknek – és ők vannak többségben –, akik nem ének-zene tagozatos osztályokban tanulnak, ezek a művek kevés kivétellel megközelíthetetlenek. Csak az egyszólamú és a könnyű kétszólamú daraboknak van esélyük a megszólalásra. Még egyszer hangsúlyozom, ez nem a művek és nem szerzőik hibája.

II. táblázat     A kórusművekben megtalálható versek forrása (a táblázat megtekintéséhez engedélyezni kell a felpattanó ablakokat!)

A 144 megzenésített versből a legtöbb, szám szerint 68 a Magyar etűdökből származik. Második helyen a Rongyszőnyeg I. sorozat áll 26 verssel, majd ezt a II. és III. ciklus követi 8-8 verssel.
Az eredmény nem meglepő. Mivel a Magyar etűdök sorozat keletkezési hátterében tapasztalható a legtöbb zenei hatás, többségében ezek a versek készültek Kodály megbízásából, nem véletlen, hogy ritmikájuk, hangzásuk és témájuk alapján ezek voltak a legalkalmasabb arra, hogy gyermekkari műként megelevenedjenek.
A verseknél megjelöltem a gyermekverskötetben való előfordulást. Felnőtt kötetekre csak ezek hiányában tettem utalást. Ahol semmiféle hivatkozást nem jeleztem, a fellelhetőség számomra ismeretlen maradt.
A címek és sorozatok megnevezése az EIÖB kiadása alapján készült, a forrás és oldalszámok is erre a kiadványra utalnak.

Összegző gondolatok
Az új magyar verstípus születésének indulásánál meghatározó szerepe volt Kodály Zoltánnak, aki biciniumai, énekgyakorlatai megszövegesítéséhez megfogalmazta pedagógiai elvárásait. Magyar, a népi gyermekdalok és mondókák hagyományaiból táplálkozó, a gyermekek élményvilágához közel álló szövegeket kért. Weöres első próbálkozásai nagy lelkesedésbe váltottak át, sorban keletkeztek a ritmuspróbák, játékversek.
Ifjúsági könyv-tervekkel először 1944-ben foglalkozott. Bár Trencsényi-Waldapfelhez intézett levelében4 rendkívül szakszerűen írta le a jó gyermekvers kritériumait, mégsem valószínű, hogy valóban szándékosan gyermekversnek írt költeményekről beszélt. A szóban forgó versek ismeretében feltételezhető, hogy Weöres csupán a kínálkozó lehetőségnek akart megfelelni és a nyelvezete, ritmikája, témája alapján rendelkezésre álló szövegeinek keresett alkalmas megjelenési formát. Útkeresése azonban néhány év múlva megélhetési kérdéssé vált. Az 50-es években, amikor költőként nem szerepelhetett a nyilvánosság előtt, csak két út maradt számára: a gyermekirodalom és a műfordítás. Az újabb szövegírói megbízások elegendő mennyiségű gyermekdalszöveget eredményeztek, korábbi felnőtt verseit pedig kicsit átalakítva képes volt önálló gyermekverskötetet megjelentetni (Az 1946-os Gyümölcskosár után, 1956-ban látott napvilágot a Bóbita). Az új hang, a magas esztétikai érték, páratlan ritmika általános sikert eredményezett. A kor, a közvélemény talán be is szűkítette a gyermekversíró szerepbe, amit Weöres sokszor nehezen viselt. Nyilatkozataiban a gyerekekkel való kapcsolatairól tagadóan beszélt, gyakran volt elutasító, negatívan reagáló.
A későbbi gyermekverseskötetek főként az előzőek átdolgozásai, kiegészítései. A versek keletkezési évéből jól nyomon követhető, hogy a két nagy dalszövegalkotói periódus termésén kívül kevés más anyag került a kötetekbe. Az is jelzés értékű információ a „gyermekek költőjétől”, hogy idősebb korában már nem írt kis olvasóinak.
A gyermekeknek ajánlott versei minden szempontból magas esztétikai értéket képviselnek: ritmusuk, kivételes akusztikus hatásuk miatt hamar a zeneszerzők látókörébe kerültek.
A kórusművek áttekintése során egyértelműen megállapítható, hogy a zeneszerzők nagy százalékban megtartották az eredeti versritmust, sőt az ütembeosztását is. A legnépszerűbbnek a hangutánzó, hangulatkeltő kifejezéseket tartalmazó versek bizonyultak. Ezekben mód nyílt a hangutánzás zenei eszközökkel történő megerősítésére, a szójátékokra, ismétlésekre, dinamikai játékokra, aleatórikus megoldásokra.

Weöres nagyra értékelte a zenét. Számos zeneszerzővel volt közvetlen munkakapcsolatban, barátságban. Zenei ízlésének gyökerei a szülői házból származtak. Így fogalmazta meg a muzsika értékét fiatalkori bölcsességeiben, a Forgácsokban:5
„A nagy zeneszerző olyan, mint a keleti szőnyegszövő: sűrű, súlyos, drága hangszőnyegek kerülnek ki műhelyéből, amik idővel veszítenek a fényükből, de egyre értékesebbek lesznek. A sláger-komponista olcsó, jó és szükséges ruhákat gyárt, amik aztán elszakadoznak és újak készülnek helyettük.”
Weöres gondolatai, úgy hiszem, figyelmet érdemelnek, sőt talán aktuálisabbak, mint valaha.

(A táblázatok Word-dokumentum formában letölthetők itt: jobb egérgomb a linken+'Mentés másként'/'Save as..')