felso
ALAPÍTOTTA
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA,
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA,
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ÖNKORMÁNYZATA
   
kocsi
   
also
     
felso
also
     
felso
kocsiH Í R E K
● A Magyar Kultúra Napja Szatmárcsekén
A Kölcsey Társaság díját idén Szabó Dénes Kossuth-díjas karvezető kapta.

A Várad és A Vörös Postakocsi
A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Költők Határok Nélkül c. programján a Várad folyóirat és lapunk szerkesztői mutatkoztak be.

Elek Tiboré a 2008-as Ratkó-díj
Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka folyóirat főszerkesztője vehette át az idei Ratkó József-díjat. Szerkesztőségünk ezúton gratulál neki!

Mogyorósi László NKA-ösztöndíjas!
A Nagykállóban élő költő, lapunk munkatársa, a SZIRT tagja egyike annak a tíz alkotónak, akik 2008. nyarán a Nemzeti Kulturális Alap szépirodalmi ösztöndíjában részesülnek egy éven át. Ezúton gratulálunk!



kocsiS Z E R K.

Beköszöntő

kocsiM A G A Z I N
A Vörös Postakocsi folyóirat Díjáról (Antal Balázs)
A Vörös Postakocsi folyóirat Díja 2008 - Darvasi Ferenc méltatása (Gerliczki András)
A Vörös Postakocsi folyóirat Díja 2008 - Csobó Péter méltatása (Bódi Kata)

A Vörös Postakocsi folyóirat Díja 2008. - Garai Péter méltatása (Onder Csaba)
Weöres-versre készült gyermekkarok jegyzéke (Ács Ildikó)
Átutazók - érzések és impressziók egy kiállítás alkalmából (Debreczeni Edit)
Egy új írói műhely megalakulása elé (Antal Balázs)
Első hallásra (Onder Csaba)
Gondolatok a SZIRT-ről (Antal Anikó Zsuzsanna)
Ágacska - Gyermekké tettél (Birtók Lili)  
Élménybeszámolók a Temesvári Pelbárt Tudományos Diákkör X. vándorszemináriumáról (Cziczer Viola - Mitró Anikó)
kocsiA VONAL ALATT
Tirpákiai pszicho - Lapalapítás előtt (Antal Balázs)
Tirpákiai pszicho - Ballada a szerkesztőről (Antal Balázs)
Tirpákiai pszicho - Tirpákia tirpákia (Antal Balázs)

 

nyh

Nyíregyházi Főiskola

 

 

kocsiÚ T I   F Ü Z E T E K

DARVASI LÁSZLÓ
Virágzabálók
(regényrészlet)

Július végén újra Zsófiához utazott, s kisebb megszakításokkal az udvarházban időzött két-három hónapig. A sivatag virága megjátszott tartózkodással fogadta, s Péter tudta, az asszony leginkább arra kíváncsi, teljesítette-e e tanácsát, úgy tett-e, ahogyan a legutóbbi, kék és fekete tintával írt, levelében kérte, él-e még az a semmirekellő Pallagi-gyerek, az a semmi árnyék, ám Péter úgy viselkedett, mintha nem tudná, miről van szó, nem válaszolt, ha az asszony kérdezte, könnyedén másra terelte a szót, így Zsófia hamar megértette, hiába adott tanácsot a férfinak, ennek csak a szája nagy, csak a teste nagy, a lelke és a bátorsága egy mákgubóban is elférne.
Zsófia tekintette szánakozó volt, majd fölényessé vált, mint akinek mindegy, mi történik a Péterrel. Dolgozni akar? Bujkál, mert kutakodnak utána, mert űzik? Jól van, felőle elbújhat itt is. A parasztok közé akar állni? Jól van. Felőle hordhat trágyát, lehet marhahajcsár, kanász, fejhet tejet is, ha ahhoz van kedve.
Péter dörmögve nevetett, a sivatag virágának duzzogása átlátszó volt, nem volt ez igazi harag, csak hangulat volt, ha ő egy gyilkosság szörnyű hírével érkezik ide, ha azzal hajtja a homlokát Zsófia vállára, hogy véres a keze, talán soha nem érintheti többé az asszonyt. A nő nem azért követelik a férfitől gyilkosságot, hogy valóban megtegye, hanem azért, hogy éppúgy gondoljon az illető halálára, és éppúgy kívánja, ahogyan ő. Péter az asszony vállához nyúlt, s leemelte csipkegallérra tévedt darazsat. Két újbegye közt zümmögött a rovar, és Zsófia úgy nézett, mint aki azt kívánja, mélyessze fullánkját a férfi húsába. A zümmögés elhallgatott, Péter mosolyogva bólintott, a darázs valóban megcsípte. 
A legelők sárgára égtek, s a marhákat vizesebb erdőségek felé hajtották, de a mocsaras, lápos területeken az állatok rendre lebetegedtek. Péter beteg tehenet bámult, az állat állva haldoklott, hab csorgott a pofájából, majd térdre esett, s utolsót bődülve az oldalára dőlt. Egy idős, féllábú paraszt azt tanácsolta a kanászoknak, itassák lúggal az állatokat. A bénát kiröhögték, de amikor másnap három állat jutott dögrovásra, kipróbálták a tanácsát. Attól fogva kevesebb állat betegedett meg. Lassan beköszöntött a szüreti idő, de a szilvatermést felzabálta a hernyó, s hiába volt sok a szőlő, a fürtök nem értek, csak rohadtak a tőkéken, a mézet pedig a szipoly rontotta meg. Péter bámészkodott a kikötőben, hallgatta a rémhíreket, a hajósok, s az utazó kereskedők egymást licitálták túl. A háborúnak vége volt, Görgey kapitulált, Kossuth és kísérete álruhában elmenekült, Petőfi bujkál, Jókai bujkál, Aradon a legnagyobb szörnyűségre készülődnek. A háborúnak vége volt, s a sivatag virága feketébe öltözött, gyászolt. Kicsi, fürge lovakon kozákok vonultak át a birtokon, néhány falut kifosztottak, füstcsík jelezte, merre járnak. Aztán császári járőrök verték rájuk a hajnali üveget, egyenként vették számba az álmosan didergő házi népet, elvittek néhány környékbeli papot, tanítót és ügyvédet. Nem járt a posta, a küldöncök rejtett utakon futottak, s a hintókat sem használták a környékbeli urak. Zsófiáék udvarházában a zongorát fekete lepellel fedték be. A kúria munkásai az őszi szántásra készülődtek, a gazdasági udvart telehordták javításra szoruló ekékkel és boronákkal. Zsófia a pólyás gyerekét ringatta, és elnézte a földművesek sürgölődését. Éjszaka fehéren gomolygott a lehelet, hideg hajnalokra ébredtek, a fák lombjait megcsípte a dér, de Zsófia kertjében már bimbóztak az első őszirózsák, és aztán a furcsa hideg kitartott egész szeptemberben. Jó volt a férfinek, mert melegben, állatok közt, szalmán aludt, és akkor dolgozott, amikor kedve támadt, de mégis gyötörte valami a lelkét. Éjszaka gyakran felriadt, pedig kellemeset álmodott, nappal megborzongott, és sokáig remegett, pedig semmi oka nem volt rá. Aztán rájött, a szél miatt nyugtalan, mert folyamatosan, megállás nélkül fújt, a szél lesüvített a Kárpátokból, vagy váratlanul fordult, és a zempléni dombok felől zúgatta a hatalmas nyárfákat, melyek recsegve hajladoztak a kúriába vezető úton. Péternek eszébe jutott Bécs, a maga hasonlóan örökös szelével, és honvágy fogta el. Bécsben is fúj a szél, örökké fúj, de nem így fúj. Néha alaposan berúgott Zsófia urával, a férfi részegen szidta a forradalmat, Kossuthot akasztófára küldte, s mindenkit, akinek köze lehetett a jobbágyok terheinek eltörléséhez, a pokolba kívánt.
Október elején újra Margit bújtatta Péter, aki a megfélemlített Szegedre ugyan óvakodott bemerészkedni, de Schütz bácsinak üzent, majd a miután leesett az első hó Pestre szökött a Pietroval és Kigllel, Salamon nem ment velük. Többször üzent Klárának is, de nem kapott választ. Az asszony haragudott rá. Vagy gyűlölte. És az nem baj. Ha Klára gyűlöli, gondolta a férfi, nem felejtette el. Aztán többször is visszatért Szatmárba. Utolsó útja után, Karácsony előtt ajándékot is vitt Zsófiának. Acélt, kovát és taplót csomagolt ki egy rongyból, és Zsófia nem értette, mit akar ezzel az olcsó mutatvánnyal. Ha az apró fenyőág rügyeit büdöskő oldatba mártják, és a csiholással meggyújtott tapló tüzéhez dugják, a fenyőág lángra lobban. Zsófia tudta ezt, jól ismerte az eljárást, szerette az efajta tűzcsinálást, gyakran maga is adott lángot pipázáshoz készülő béresnek, volt neki számos ilyen tűzszerszáma, váradi kereskedő zsidóktól vásárolta őket. Hanem ekkor Péter kis pálcikákat pakolt elő.
Ezek mik?
Ez a gyufa, drágám.
Hallott már róla, hunyorgott Zsófia bizonytalanul.
Ezek a pálcikák egy kis dörzsölés után nyomban lángra lobbannak, így Péter, s mindjárt meg is mutatta, hogyan kell csinálni, s bár megégette az ujját a mutatvány közben, nem mutatta a fájdalmát. Zsófia kacagott, akár egy kislány, gyufa, gyufa, gyufa, hogy ez is valami, ez is egy találmány?!
Jól van, holnap elviszi a férfit egy helyre, majd meglátja miféle csodás világ az, ott aztán láthat találmányokat!
Az asszony igazat mondott, mert miután másnap délelőtt ellátta a gyerekeket, s a dadára bízta őket, magára kapta a bundás hókabátját, és intett Péternek. Nyikorgott a csizmájuk alatt a régi, fagyott hó. A kocsis már fel lehetett készítve, várta őket a kúrai mögött, mentek messze, csak a városba. Az égen varjak felhője vonult, hallották a károgást. Az utcán alig jártak, s a kaszinó környéke is halott volt, az ajtón jókora lakat függött, mellette pecsétes plakát hirdette, a gyülekezés mindenféle formája tiltva van. Zsófia elsietett a jegyzőhöz, az idős ember kelletlenül köhécselt, látszott, nincs ínyére a váratlan kívánság, mégsem merészelt az asszonnyal ellenkezni. Zsófia tehetős, konzervatív férje a bukás után talán újra hatalomhoz jut, nem ajánlatos a famíliával ellenkezni. Gyorsan megkapták tehát a kulcsokat. Fagyos, mozdulatlan levegő fogadta őket a kaszinó termében, mintha hidegebb lett volna bent, mint az utcákon. Zsófia lélegzete gomolygott, a könyvtárszobába vezette Pétert. Az olvasó asztalon régi újságok és folyóiratok hevertek, fölöttük megsárgult felirat hirdette, hogy a könyvtárból nem lehet könyvet kivenni a könyvtárnok tudta nélkül, s ha valaki kikölcsönöz egy példányt, annak kétszeres árát kell előre megfizetnie.
Zsófia rászólt Péterre, vegye le a kalapját, ezen a helyen nem illik viselni.
Péter lekapta a fejfedőjét, és megilletődve nézelődött, valóságos birodalom tárult a szeme elé, rengeteg könyv, Bibliák, Statisztikai és a geográfiai leírások,  Tudós históriák, Magyarország históriája, Lengyelország históriája, Der ungarische Sprachmeister, Ovidius, Cicero, Livius, Plautus, Horatius, A rómaiak Görögországban, Szőlőtermesztés, a kolera története, könyv a párviadalokról, históriai szótár, gyereknevelés, Földmatematika, Kant, Schiller és Goethe, a francia háború, a török birodalom részletes leírása, a juhtenyésztés tudománya, Napóleon önéletírása, halotti beszédek környékbeli urakhoz, köszöntők környékbeli urakhoz, törvény- és vallásmagyarázatok, színdarabok, vaskos atlaszok, gyönyörű világrajzok, törvénykönyvek, imák és könyörgések, a himlőről való tanácsadások, és ennyi könyvet egyazon helyen Péter még nem látott, a polcok a padlótól a mennyezetig borították a falakat, s a férfi megilletődve járkált, hunyorogva silabizált, a poros gerinceket érintette, kihúzott egy példányt a többi közül, s a lapokat megpergetve arra gondolt, az ő Zsófiája idejár, a sivatag virága e félhomályban tölt el hosszú órákat, unalomtól fuldokló délutánokat, amikor kint eső permetez, vagy hó hull, mintha a halál szakadna millió fehér pehellyé, itt olvas az asszony, lapról lapra halad a tekintete, haja fölött a por szitál, vonul a szeme előtt az idő, s micsoda lenne ez az egész, ha nem az emlékezet temetője, az ember hiábavalóságának és semmiségének a néma temploma, de mert a nő közelebb lépett, s a tarkójánál érintette őt, Péter arcába szaladt a vér, úgy érezte, a könyvek bámulni kezdik őket, Ciceró azt figyeli, hogyan bontja ki, miféle mozdulatokkal teszi szabaddá Zsófia szoptatástól telt, hatalmas melleit, Kant pedig azt nézi, hogyan hajol föléjük, akár egy éhes, vad gyerek, hogyan harap a mellbimbók alá, keblek lágyabb és érzékenyebb tájékába, s Goethe, igen, aztán Goethe vezeti az ujjait, ahogy azok az öl rejteke felé tapogatnak bonyolult hajtásokkal, gyűrődésekkel és konok cérnafonatokkal megküzdve, s hogyan találja meg végül a forró, nedves nyílást, majd amikor az asszony testébe hatol, s hallja a szapora nyögdécselést, melytől mindig is elvesztette az eszét, Ovidius nézte őket szomorúan, a költő, akit száműztek, legalábbis ennyit tudott Péter, s aztán amikor másnap délután újra, és a hét végén megint csak eljöttek ide, a dolgok szinte ugyanúgy történtek meg, Cicero, Horatius, Schiller és egy halotti beszéd bámulta őket, Heine, Kölcsey és a kolera leírásának orvosi kézikönyve igazította útba lázas ujjait, s egyéb tagjait, mígnem egyszer igazán szörnyűség történt, és Péter nem is értette, hogyan nem riadt fel hamarabb, mert talán neki kellett volna józanabbnak lenni, hiszen Zsófia mindig is szinte az eszméletvesztésig hevítette magát, és sokszor még a kúriában is be kellett fogni a száját, amikor közeledtek a végkifejlethez, de hát ekkor neki, Péternek is olyan jó volt, olyan fájdalmasan édes volt e legutolsó alkalom, tekintete a török birodalom leírásától egy keresztény imakönyv gerincének aranyozott feliratáig ringott oda és vissza, törökök, keresztények, törökök, keresztények, Mohamed és Jézus, Mohamed és Jézus, pedig a könyvtár udvarának hava egyre közelebbről recsegett, s Péter hallotta, valaki fütyörészve, dúdolva közeledik, majd koccant az ablaküveg, s aztán valaki ledörzsöli az ablakról a zúzmarát, s aztán, a két könyves szekrény közé vájt ablakban megjelent, és egyenesen őrá bámult a hatalmas férfiarc, Zsófia férjének elnagyolt arca, a hólében ázó, együgyű ábrázata, melyen nem kíváncsiság, nem is düh vagy megdöbbenés tükröződött, csak valami ősvilági, vak nézés, mint amikor a buta hold bámul egy kiszáradt kútba, s mert Péter fel akart emelkedni, Zsófia visszatartotta,
ne féljen, semmitől se tartson, suttogott,
nem lát bennünket,
hogyhogy nem lát?!, zihálta a férfi,
mert nem költő, nyögte az asszony,
és oldalra esett az arca,
mert végre jó lett neki.

kocsiF R I S S

A Vörös Postakocsi 2007. tél
2008./Tél
Nyíregháza új belvárosa
a debreceni építész
A nyíregyházi fiatalok szubjektív jóléte
Krúdy-omázs
kritikák
Egy flekken a Stella Roseban

kocsiREZEDA KÁZMÉR
A rövidnyelvűek utcája
kocsiÚ T I R Á N Y
A versenyképes város (Diczkó József)
Tudáscentrum a határon (Máthé Endre)
A jövő városa (Palicz György - Vinnai Győző)
kocsiF O G A D Ó
Van egyszer egy színház... (Margócsy Klára beszélgetése Tasnádi Csaba direktorral)
Látszat vagy valóság? (Huber Beáta)
Fotel és fügefalevél (Onder Csaba)
kocsiF O R S P O N T
Mnémoszüné és a Tér (Harmath Artemisz)
Szecessziós családi házak Nyíregyházán (Fekete Anikó - Martinovszky Zsuzsa)
"Ami görbe, az régi" Margócsy Józseffel beszélget Onder Csaba és Pethő József
Campus a fák között (Garai Péter)
kocsiA BAKON LESŐ
Krúdy Gyula összegyűjtött műveiről (Antali Edit Szilvia)
Az emlékművé válás tétje (Hajnóczy Péter összegyűjött művei) (Kári Viktória)
Ványa bácsi és társai Nyíregyházán (Karádi Zsolt:"Ványa bácsi én vagyok". c. kötetéről) (Pethő József)
Nagyon nyárligeti elbeszélések (Csabai László: A hiéna reggelije) (Antal Balázs)
Elektroralitásrul (Bevezetés a nyíregyházi blogirodalomba) (Drótos Richárd)
kocsiNYÍREGYHÁZA+
A nyíregyházi borvidék (Mester Béla)
Tokaj festője. Portrévázlat Tenkács Tiborról (János István)
kocsiEGY  F L E K K E N
1 One Diner (Hasas Pasas)
felso
kocsiS Z E R Z Ő

Darvasi László
(1961 Törökszentmiklós, Budapest-Szeged-New York)
József Attila-díjas író, drámaíró. Legutóbbi kötete: A titokzatos világválogatott (2006, Magvető, Budapest). Nyíregyházán az Ampha-kör vendége volt 2002-ben.

Írásai a lapban:
Virágzabálók (regényrészlet, 2007. tél)


kocsiA  R O V A T B A N   M É G
Darvasi Ferenc: Tirpákiáda
Gerhard Falkner versei (Térey János fordításai)
Nagy Zsuka versei
Ókenézi György István versei
Grecsó Krisztián: Ördöglugas (regényrészlet)
Debreczeni Edit versei
Vass Tibor: +Párizs
Horváth Orsolya: Másért nem
Darvasi László: Virágzabálók (regényrészlet)
also
   
also
     
felso

copyrigth A vörös postakocsi szerkesztői és a szerzők, 2007-2008
kiadja a Nyíregyházi Főiskola, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzata

Főszerkesztő Onder Csaba
szerkesztőség: Antal Balázs, Bódi Kata, Gerliczki András, János István, Kukla Krisztián, Tulipán Klaudia, Szopos András, honlap Antal Balázs
szerkesztőség: Nyíregyházi Főiskola, 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/b., B/236
avorospostakocsi@yahoo.com

also