felso
ALAPÍTOTTA
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA,
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA,
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ÖNKORMÁNYZATA
   
kocsi
   
also
     
felso
also
     
felso
kocsiH Í R E K
● A Magyar Kultúra Napja Szatmárcsekén
A Kölcsey Társaság díját idén Szabó Dénes Kossuth-díjas karvezető kapta.

A Várad és A Vörös Postakocsi
A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Költők Határok Nélkül c. programján a Várad folyóirat és lapunk szerkesztői mutatkoztak be.

Elek Tiboré a 2008-as Ratkó-díj
Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka folyóirat főszerkesztője vehette át az idei Ratkó József-díjat. Szerkesztőségünk ezúton gratulál neki!

Mogyorósi László NKA-ösztöndíjas!
A Nagykállóban élő költő, lapunk munkatársa, a SZIRT tagja egyike annak a tíz alkotónak, akik 2008. nyarán a Nemzeti Kulturális Alap szépirodalmi ösztöndíjában részesülnek egy éven át. Ezúton gratulálunk!



kocsiS Z E R K.

Beköszöntő

kocsiM A G A Z I N
A Vörös Postakocsi folyóirat Díjáról (Antal Balázs)
A Vörös Postakocsi folyóirat Díja 2008 - Darvasi Ferenc méltatása (Gerliczki András)
A Vörös Postakocsi folyóirat Díja 2008 - Csobó Péter méltatása (Bódi Kata)

A Vörös Postakocsi folyóirat Díja 2008. - Garai Péter méltatása (Onder Csaba)
Weöres-versre készült gyermekkarok jegyzéke (Ács Ildikó)
Átutazók - érzések és impressziók egy kiállítás alkalmából (Debreczeni Edit)
Egy új írói műhely megalakulása elé (Antal Balázs)
Első hallásra (Onder Csaba)
Gondolatok a SZIRT-ről (Antal Anikó Zsuzsanna)
Ágacska - Gyermekké tettél (Birtók Lili)  
Élménybeszámolók a Temesvári Pelbárt Tudományos Diákkör X. vándorszemináriumáról (Cziczer Viola - Mitró Anikó)
kocsiA VONAL ALATT
Tirpákiai pszicho - Lapalapítás előtt (Antal Balázs)
Tirpákiai pszicho - Ballada a szerkesztőről (Antal Balázs)
Tirpákiai pszicho - Tirpákia tirpákia (Antal Balázs)

 

nyh

Nyíregyházi Főiskola

 

 

kocsiN Y Í R E G Y H Á Z A +

Tokaj Festője
Portrévázlat Tenkács Tiborról
JÁNOS ISTVÁN

Ha volt és ha van művészpálya, melynek ihletése a genius loci jegyében fogant, akkor bizonyára Tenkács Tiboré az egyik legmarkánsabb; Tokaj festőjeként ismerte nem csupán szűkebb, választott pátriája, de talán olykor a határon túl is rácsodálkozott egy-két picturát szerető, netán értő ember képei békét és harmóniát sugárzó színeire, a derűre, mely eggyé fon embert és természetet, melynek mélyén azonban nem csupán az öröm, de elégikusabb és fájdalmasabb sorsproblémák is felsejlenek.
Tenkács Tibor élete – amennyire e sorok írója ismeri – modell-értékű, megalkotott élet. Talán tudatosan, talán a véletlenek sorozatos egybejátszásának köszönhetően a megkapott életmag tudatosan irányíthatóvá vált, megadva az önsors-építés másokra is kisugárzó lehetőségét. Pedig nem könnyen adta ajándékait az élet, talentummal kellett megküzdenie minden eredményért, sikerért, egzisztenciáért, és később is, a művészi megnyilatkozás puszta lehetőségéért is. Önerejéből építkező ember volt, abból a fajtából, aki nem látványos indulatokkal akarja birtokba venni a világot, de sokkal inkább a szívósabb, bár későn gyümölcsöző munka távlatában bízik.
Tenkács Tibor Budapesten született 1913-ban, elődei anyai ágon erdészek voltak, s részint innen eredeztethető későbbi intenzív érdeklődése a természet iránt. A későbbi ambícióhoz nem hiányzott azonban a családi hagyomány sem, édesapja főiskolát végzett szobrász volt, igaz, korán Amerikába vándorolt, s ott Clevelandban telepedett le. Így közvetlen inspirációkról talán nem nagyon lehet beszélni, ennél fontosabb az a családi háttér, mely édesanyja révén szerény, de mégis felhőtlen és vidám gyermek-és ifjúkort biztosított számára. A megélhetést – kenyérkereső apa híján – a lakás albérletbe kiadott szobái biztosították. Talán ennek az aranykornak a nosztalgiái is kiérződnek későbbi munkáiból, az idillre és harmóniára törekvő későbbi világképének alapjait éppen úgy meghatározták a cserkészmozgalomban töltött évek, mint a Szent István Gimnázium légköre és tanárai, melynek elvégzése után már nem volt kétséges, hogy Tenkács Tibor a Képzőművészeti főiskolán  folytatja tanulmányait. A gimnáziumi évek döntötték el későbbi pályaorientációját, különösen nagy hatással volt rá fiatal rajztanára, Kerekes György, aki végül is a pályára irányította. Az érettségi után két esztendővel, 1933-ban vették fel a főiskolára. Előtte két évig Szőnyi István nagyhírű, zebegényi festőiskolájának növendéke volt, ahol is már elsajátította azt a látásmódot, melynek egyik lényeges eleme a táj és ember organikus egységének ábrázolása, ez pedig Tenkács Tibor művészetének mindvégig alapsajátossága maradt, még akkor is, mikor a későbbiek folyamán – egyéni utakat keresve – eltávolodik a mester elégikusan fátyolos színeitől, s érett művészként a köd szürkesége helyett a napfény ragyogása fogja betölteni vásznait.

Tenkács Tibor: Kalapos önarcképA főiskolai évek elmélyítették Szőnyi iskolájának hatásait olyan tanárok irányítása mellett, mint a nagybányai iskola első nemzedékéhez tartozó Benkhardt Ágost. A III. évfolyamtól kezdve Varga N. Lajos (grafika), Baranskí E. László (akvarell) voltak mesterei. Fekete-fehér és színes linómetszetei Magyarország különféle tájegységei ihletik (Pest környéki természet, a Bükk, valamint a baranyai táj), s ekkortájt fedezi fel a népi írókat, akik jelentősen meghatározták emberábrázolását és témaválasztását, hiszen szinte élete végéig hű maradt pl. a paraszti munka ábrázolásához, a tájban élő emberhez. Tihanyi főiskolai táborozások alkalmával akvarellfestészettel foglakozott, s ezeket a képeit  - akárcsak később a Tokajban készülteket - a természet változásai, a víz hangulata inspirálták. E korszakban, 1933-38 között keletkezett fontosabb művei (Barna hegyek, Tavaszvárás, Öregek a téli napon, Ember és kutya, Márciusi alkony, Tanya, Csúcshegy, Házak-kazlak, Borús idő, Szunyogh tanya) jellegzetesen magukon hordozzák a népi írók iskolájának szemléletét, azt a valóságfeltáró, markánsan realisztikus látásmódot, melynek előfeltétele a népi világ mikroklímájának megismerése, s az ehhez társuló szociális részvét. Tenkács alkotói világképének egyik fontos és markáns pillére alakul ki ezekben az években, s adekvát kifejezési technikát talál ehhez a grafikában és az akvarellben. Első sikereit is tulajdonképpen e műfajban éri el, 1936-ban nem csupán elnyerte a Képzőművészeti Főiskola grafikai díját, de grafikái közül néhány a Szépművészeti Múzeumba, illetve a bécsi Albertina gyűjteménybe is bekerül.

Anyám (1939, olaj)Az első pillanattól a természethez kötődő, gyakorta túrázó, s a szabadtéri festészet klasszikus hagyományait is művelő fiatal festő a diploma kézhezvétele után (1938) egy évig Varga N. Lajos tanársegédje volt a Főiskolán, majd Pestszentimre következett (1938-41), majd kétéves tokaji tanárkodás után (1941-43) Újpest következett (1943-48), mígnem 1948-ban végleg visszatért Tokajba, s itt élt 1998-ban bekövetkezett haláláig. Saját elbeszélése szerint már első pillanattól fogva rabul ejtette a táj varázsa és aurája, az a mással össze nem hasonlítható délies verőfény, mely nyaranta lángra lobbantja a színeket, és ősszel sem tompább az aszúbor aranyánál. Innen számítódik Tenkács Tibor igazi festői pályafutása. A festészeti hagyományban nem túl gazdag kisváros már 1941-ben megtekinthette Tenkács Tibor első önálló tárlatát a járási Casinóban, melyen lírai fogantatású táj- és életképekkel mutatkozott be, s talán maga sem sejtette, hogy életének fontos és döntő sorsfordulóját jelenti ez a kiállítás. Itt ismerte meg első feleségét, Csutkai Mártát, s ez a házasság a Tokajjal való frigyet is jelentette egyben. Hiába költözött vissza pár évre Pestre, ahol két lánya született, Márta és Hajnalka, néhány fővárosban töltött év után a végleges letelepedés szándékával visszatértek a Tisza-parti városba. A háború utáni esztendők nehéz valóságának ellenére optimistán tekintett a jövőbe Tenkács Tibor: nem csupán saját érdekét és művészi kibontakozását tartotta szem előtt, de művészeti szervezője is lett a városnak és a tájegységnek. Apróságnak tűnő, de mégis beszédes momentum ő szervezte Tokajban az első könyvnapot – a lebecsülő előítéletek dacára teljes sikerrel. Felvette a kapcsolatot a szomszédos Tiszaladányban évente találkozó népi írók körével, személyes ismeretség fűzte Veres Péterhez, Gulyás Pálhoz, Somogyi Imréhez és Győri Elekhez, s később is, egészen a legutóbbi időkig, amíg ereje engedte, háza nyitva állt  nem csupán írók  és művészek, de még az érdeklődő diákok előtt is. Ő hozta létre az első művésztelepet Tokajban, apósa portáján alakítván át egy melléképületet műteremmé, mely nyaranta művészbarátai számára nyújtott a nehéz időkben is – a családi háttér maximális segítségével – viszonylag gondtalan alkotási és kikapcsolódási lehetőséget.

Tenkács Tibor: A Kopasz lejtője őszi ragyogásban

És itt kezdődik tulajdonképpen Tenkács Tibor közéleti és művészetszervező tevékenysége is, az északi-északkelti országrészben élő festőket közös kiállítások számára nyerte meg, s emellett tanári hivatása révén elsőrendű feladatának tekintette az ifjúság művészi nevelését is. Az 1941–48-ig terjedő időszak képei a táj és a család kettős kötődésében születtek, a természet mellett zsánerképeket festett gyermekeiről és családtagjairól. (Esős hangulat, Téli ház, Hóolvadás, Futó felhők a Tisza felett, Tisza-töltés, Aranyló ősz, Cséplés, Tiszaladány Télen, Szánkózás, Seprűkötő, Csócsics Ilonka, Ladányi erdőcske, Hazatérő tehenek, Nyárfa, MártaAnya gyermekeivel, Fésülködő, Alvó gyermekeim I-IV., Apu, Anyu, Pali).
Maga a művész is korszakos jelentőségének tartotta Tokajban való végleges megtelepedését (1948), mely egyúttal új utakat és lehetőségeket jelentett életében és művészi fejlődésében. A családi tematika kiegészül a háború utáni újjáépítési munkálatok ábrázolásával, nevezetesen a lerombolt tokaji híd helyreállítását is megörökítette (Téli önarckép, Nyári önarckép, Márta gereblyével, Kőkapuépítés, Hídépítés). Beépül a Tokaj szellemi életébe, s rokon gondolkodású kollegáival összefogva kiállítást szervez a szabadságharc 100. évfordulójára. Elsőszámú segítője későbbi jó barátja Nagy János akkori népfőiskolai igazgató volt, s a kiállításnak annyira kedvező volt a visszhangja, hogy két képének reprodukciója (Áradó Bodrog, Aratás) Szegi Pál művészettörténész méltatásával egyetemben meg is jelent a Szabad Művészet c. folyóiratban.
Tenkács Tibor azonban nagyon jól tudta, hogy szükség van nagyobb perspektívákra, legalább országos ismertségre, s be kell kapcsolni a helyi kezdeményezéseket a nagyobb művészi és kulturális vérkeringésbe. Ezért hívja meg a pesti festőket tokaji műtermébe nyaranta egy-két hétre, s amellett, hogy Urbán Bélával együtt megalapította a dolgozók esti rajziskoláját, a pesti művészi élet olyan jelességeit látja vendégül családjával, mint Breznay József, Iván Szilárd, Vidéky Brigitta, Győri Elek, G. Szabó Kálmán, Szabó Vladimir, Bajor Ágost, Rozs János, Szilvássy Margit, Juris Ibolya, Duray Tibor…
A magán-művésztelep jó kezdeményezésnek bizonyult, s a nyári együttléteknek közös kiállítás lett az eredménye. Ekkor kezdődött a Tokaji Galéria anyagának összegyűjtése a művészek ajándékaiból, s betetőzése pedig az Országos Népművelési Intézet által létrehozott, Fischer Ernő által kezdeményezett Tokaji művésztelep lett (1954), melynek vezetői között ott volt Fischer Ernőn kívül Cséri Lajos szobrász, Bánszki Pál művészettörténész, Karsay Zsigmond népművész, Kerékgyártó István esztéta. Az évek folyamán jelentős művészegyéniségek alakították ki a telep karakterét, mint pl. Xantus Gyula, Tamás Ervin, Hézső Ferenc, Zilahy György. A későbbiekben – immár hivatalos támogatást is élvezve – Zilahy György művészbarátjával közösen létrehozták a Művészetbarátok Körét. Zilahy sajnálatosan korai halála után pedig Tenkács Tibor kezdeményezésére megalakult a város első kulturális egyesülete, a Zilahy György Művészetbarátok Köre, a ZMK (1966), melynek több mint két évtizedig volt barátaival együtt mozgatója. (Sajnos, a ZMK Tenkács Tibor aktivitásának hanyatlása után már gyakorlatilag nem funkcionált.) E jelentős és fontos funkciót betöltő társaság történetéről és jelentőségéről alább még részletesen szólunk.
Közben tanít, előbb az általános iskolában, majd a gimnáziumban, egységbe vonva művészi hivatását és pedagógiai tevékenységet. Eme kettő között oszlott meg egész élete, egészen 1975-ig, nyugdíjba vonulásáig, mikortól teljes egészében csak a művészetnek élhetett. Alig telik el év jelentősebb kiállítás vagy rendezvény nélkül. 1955-ben Kunt Ernő és Simon Ferenc társaságában debütál a miskolci Herman Ottó Múzeum kiállításán, ahol is pasztellek, metszetek és lavírozott tusrajzok képezik a repertoárt, köztük a Kőkapuépítés című pasztell, melyet közölt a Széphalom c. folyóirat. Még ezen év nyarán megrendezi önálló kiállítását is, a tokaji általános iskolában, melyen György Antal tartott megnyitó beszédet. 1956-ban a tokaji Művésztelep kiállításán szerepel a budapesti Műcsarnokban, majd újabb önálló kiállítások következtek: Tokaj, és Miskolc (1956), melyek kivívták Xantus Gyula szép méltatását (Pedagógusok Lapja), de kiállít Gyulán és Békéscsabán a debreceni Menyhárt József társaságában, majd rendszeresen visszatérő vendége a Sárospatakon  Dankó Imre által szervezett Hegyaljai tájak – hegyaljai emberek c. tárlatnak. Az itt kiállított Újlakóház c. metszetet grafikai díjjal tüntették ki. (1958), még szintén ebben az évben a budapesti Nemzeti Szalon kiállításán szerepel metszetekkel, olajképekkel és pasztellekkel, grafikáiról a Művelt Nép írt elismerő kritikát.
Ez idő tájt fedezi fel a zempléni tájat, sokat barangol a hegyekben, a természet utáni festést műveli. Olaj és gouache képei (Bodrogmenti szüret, Aljszőlő szüret, Iskolaépítés, Felfelé a szőlőbe, Ősz a Hegyalján, Pallórakók, Tokaj télen, Merengés, Kék önarckép) élete végéig kedvenc témáinak kezdetét jelentik: ilyen igen sokszor, ezernyi variációban megfestett kimeríthetetlen témája a szüret. Az őszi táj színeivel és fényeivel hozzásimul a benne dolgozó ember békéjéhez, harmónia-igényéhez, s a szüretben, a szőlőben ott van a jövő borának krisztusi ígérete, az a misztikus szakralitás, mely a magyar kultúrhistóriában Hamvas Béla szellemes művében, A bor filozófiájában fogalmazódik meg szellemtörténeti síkon hasonló intenzitással.
Tokaj életében fontos esemény volt a gimnázium megalapítása (1958), melyet szintén egy Tenkács-kiállítás nyitott meg, s a középiskola igazgatójának, Fabulya Lászlónak köszönhetően a gimnáziumban folytathatta tanári munkásságát. Hamarosan tagjai sorába választja a Művészeti Alap (1962), majd a következő évben lehetőséget kap arra, hogy a szerencsi cukorgyárban megfesse az egyes munkafolyamatokat, ipari fázisokat (Dr. Lóczi László járási tanácselnök és Dr. Szemere Endre gyárigazgató támogatásával), melynek eredménye volt a Szerencsen megrendezett üzemi kiállítás az alábbi képekből: Kazánház, Réparakodás, Mészégető csillések, salakhordás, Mészégető tornyok, Kazánházi salakürítő, Meszes szekerek, Sárga falak kokszhegyekkel, Váltóőrház gyárháttérrel. A Kiállítást Nagy Zoltán méltatta (Napjaink, 1963/4.). Közben éveken keresztül rajzokat publikál a Köznevelésben, az itt közölt anyag kollektív kiállításon látható Budapesten XIII. kerületi Művelődési Házban a Köznevelés rajzolói címen (1963). A Sátoraljaújhelyben rendezett megyei kiállításon gouche-sorozatával második díjat ért el, s a kiállítás anyagát részben bemutatta Mádon és Kazincbarcikán is (1963). A 60-as évektől kezdve újra a sokszorosító grafika felé fordul figyelme. Linó- és fametszeteket készített, de foglalkozott lavírozott tussal és rézkarccal is (Tokaj a híddal, Rudabányai ércdúsító, Szőlőtelepítés a hegyen, Aljszőlő szüret, Szőlőnyitás, Téli napsütés, Salakrostánál, Téli hajójavítás).


Hegyi földek (1967, akril)

A beindult Zilahy György Művészetbarátok Köre 1966 őszétől szinte minden szabad percét igénybe vette, ugyanakkor újabb kiállítási fórumot is biztosított számára.

Tokaji ballada (részlet)

Már 1967-ben önálló kiállítással jelentkezett, olyan képekkel, mint a Szőlőtelepítés hegyen, Hegyi földek, Zsuzsa, Őszi Bodrog, Fahordók, Önarckép, Szőlőnyitás áradáskor, s köztük élete egyik fő műve, a Tokaji ballada.
1971 és 1978 között az ország több településen is bemutatkozott, részint művésztelepeken (Makó, Sopron, Nyírbátor, Fonyód, Kőszeg, de kiállított képei eljutottak Székesfehérvárra, Szegedre, Kecskemétre is). Közben 1973-ban elérkezett Tokaj 900 éves jubileuma, erre az alkalomra készült a MÁV-állomással szemközti hegyoldalon elhelyezett, szüreti jelenetet ábrázoló vasgrafikája, s erre az időszakra esik művészetének nemzetközi megismerése is: a dán International Grafik 1974/22. számában hét fekete fehér linómetszetét közölte. Képei továbbra is erősen kötődnek a természeti tematikához (Vízparton, Ódon utca, Gereblyézők, Virágzó cseresznyefa, Virágzó körtefa, Szénakaszáló, Rákpatak, Csendélet ellenfényben, Zempléni őszben), de megfesti történeti dokumentumként az utolsó tokaji bérkocsist is (Vörös ház konflissal).


Fahordó (1967, olaj)

Életének utolsó húsz éve volt legtermékenyebb és festői látásmódban is újszerű megoldásokra, kifejezési technikákra törekvő korszaka. Harminchat évi tanárkodás után 1975-ben ment nyugdíjba, hatvankét éves korábban. Maga is úgy vallotta, hogy ezzel új korszak köszöntött be művészi világában. Egyre többet foglalkozott az olajtechnikával, s színvilága is módosult, előnyben részesítette az élénkebb színek optimista perspektíváját, a posztimpresszionista kifejezésmódot, míg a természeti tematika és a csendélet prioritása megmaradt. Az 1979-ben megnyitott tokaji kiállítását nagy siker követte, a kiállított anyag egy részét még további tizennyolc helyen mutatta be (Tokaj, Sátoraljaújhely, Szerencs, Taktaharkány, Kazincbarcika, Ózd, Mezőkövesd, Debrecen, Nyíregyháza,Tarcal, Pereces, Rakamaz, Vásárosnamény, Mátészalka, Baktalórántháza, Tiszalök, Sajóbábony, Miskolc). Művészetének stílusmódosulását jelzik az alábbi kiállított képek:  Koratavaszi szélben, Kékruhás lány, Vörösruhás lány, Vira, Tavaszi szőlődombok, Öreg és fiatal gesztenyefák, napraforgó csendélet, Műemléktemplom, Kosuth tér télen, Napraforgók kék háttérrel, A. D. gépüzemvezető, N.L. arcképe, Kis kollégium.
Egyre többet utazik, évenként visszatérő vendége nyaranta a kőszegi művésztelepnek, de inspirációkat merít olaszországi, erdélyi és ausztriai utazásaiból is. Írók, zenészek és képzőművészek sokaságával épít ki halálig szóló kapcsolatot, ismeretséget vagy barátságot, nyaranta a tokaji művésztelepek és az  Írótábor idején házában egymásnak adták a kilincset visszatérő vendégei: Fábián Zoltán, Gergely Mihály, Erdős László, Karsay Zsigmond, Sebő Ferenc, Reményi János, Tamás Ervin, Xantus Gyula, Kass János, Béres Ferenc, Tóbiás Áron, Záborszky József – s ki tudná felsorolni, még hányan.
Életének hetvenedik évét, s festői pályájának ötvenedik jubileumát nagyszabású ZMK-kiállítással tette emlékezetessé 1983-ban, az Évfolyamtársak ötven éve címet viselte. Tenkács Tibor felkutatta, s közös kiállításra invitálta egykori főiskolai pályatársait. Valamennyien szívesen tettek eleget a felkérésnek, a reprezentatív tárlatot D. Fehér Zsuzsa művészettörténész nyitotta meg, a zenei programot Reményi János és barátai biztosították. Áron Lajos, Bodor Aladár, Chován Lóránd, Csabai Kálmán, Dioszegi Balázs, Forgács István, Gyarmathy Tihamér, Kelle Sándor, Nádaskay József, Pákhy Izabella, Polóny Elemér, Sáros András, Szalatnyai József, Szarka Árpád képezték a kiállító művészek táborát. Ez időben bemutatott képei (Csömöszölés, Tarkakendős nő, P-né Zsuzsa, A szomszédok háza hóban, Estefelé a kisvárosban, Téli csend, Estefelé a tóparton, Tokaji piacon, Novemberi Tisza-parton) a pálya delelőjére jutott festő technikai biztonságával a megkezdett utat és stílust folytatják. 1983-ban meghívást kapott a budapesti képzőművészek Szőnyi István Alkotóközösségébe, melynek révén képei jelen lehettek az ország szinte minden nagyobb városában, s ez – képei eladásai révén – nem csupán országos ismertséget és kedveltséget, de anyagi biztonságot is eredményezett számára.


Jácintos, kerámiás csendélet (1985, akril)

Veszteségek éppen úgy érték ezen húsz esztendő alatt, mint örömök: első felesége halála  (1987) hosszabb ideig tartó válságba sodorta, melynek enyhülését követően házasságot kötött második feleségével, Linz Zsuzsannával, akivel boldog házasságban élt élete utolsó évtizedében, 1998. június 5-én bekövetkezett haláláig. Végakarata szerint háza kertjében, kedvenc virágai között helyezték örök nyugalomra urnáját.
Kevés művészről mondható el, hogy egységes, kerek és befejezett életművet hagytak maguk után. Tenkács Tibor tudatosan készült életműve kiépítésére, így lezárására is, nem hagyva fragmentumában megkezdett művet, művészi tervet, alkotói szándékot. A fentebb jelzett táj- és életkép ábrázoláshoz való nagy vonzalma nem csupán festői téma, de a külső és belső harmónia megteremtésére egyaránt irányuló törekvése a művésznek, mely egyben megkísérli definiálni az ember világegészben elfoglalt helyét, rákérdez a pillanatnyi lét céljára és értelmére, s válaszként az idill boldogságának illúzióját kínálja fel. Ezt a boldogságot nem a technikai matériában, nem is valaminő elvont eszmények vonzásában találja meg Tenkács, sokkal inkább a kizárólag csak pozitív értékminőségekkel bíró természeti organizmusban, abban a boldog ősállapotban, melyben még nem vált szét ember és természet, s a harmónia az emberi lét alapját jelentette. Tájképeinek olykor szinte izzó színei ezt a derűre tekintő világképet sugalmazzák, akár a tokaji szüretet festi, akár hegyalja falvainak történeti nevezetességeit, vagy a tiszai hajókat. De megjelennek témái között a tokaji régmúlt aprónak látszó, valójában igen fontos emlékei: megfesti az utolsó tokaji konflist (Vörös ház konflissal), a hegyaljai szüretek szinte minden mozzanatát. Ismerőseiről, barátairól portrésorozatot készít, s szinte zenei hangulatú képekben örökíti meg a táj évszakonkénti változását, Tokaj utcáinak auráját, s mindezt azzal a festői módszerrel és látásmóddal, mely talán az impresszionizmushoz áll legközelebb, de melyen átsugárzik az egyéniség közvetlensége, líraibb attitűdje. Ez még  a csendélet konvencionális műfajára is igaz – Tenkács Tibor vonzalma a csendélethez szintén természetélményéből fakad – melyben a hétköznapi látványt, legyen az rózsa, vadvirág-csokor vagy csupán egyszerű napraforgó a színek tiszta ragyogásával lényegíti át az empirikus világon túlmutató magasabb minőséggé.
Tenkács Tibor az emberi és természeti mikrokozmosz festője, s aligha ábrázolható élményileg hitelesebben mindaz, melyben kiteljesedik festészete. Nincs nála unalmas téma, egyet-egyet több variációban is feldolgoz – egyenrangú változataiként ugyanannak a művészi lehetőségnek… Lírai impresszionizmusától mintha távol állnának az epikus témák, de ha mégis vállalkozik műfajváltásra, akkor olyan nagy képek születnek, mint pl. a Tokaji ballada, mely alighanem életműve csúcsteljesítményei közé tartozik. Személyes élmény (édesanyja halála) és történeti hitel táplálja a fénytelen fekete, fehér és barna színekkel festett nagyméretű tempera-képet, mely valóban idézi azon népballadák tragikumát, melyek közül oly sok szól szerelmi tragédiáról, az egymástól erőszakkal elválasztott szerelemesek haláláról. Maga a kép egyetlen emlékfolyam, a lámpa fénykörében merengő öregasszony idézi meg múltját, s töpreng elrontott életén. A történet valóságos eseményt mond el, a múlt század végén, 1894-ben történt Tokajban ez a szomorú história melynek okozója a falusi gazdag és szegény ellentéte: a gazdag parasztasszony gyűlöli fia szegény választottját, ám a szerelmesek a tilalom ellenére is találkoznak. A legény kettejük halálával akarja feloldani a lehetetlen helyzetet. A lányt társai megmentik, a legény önszívébe meríti kését. Tenkács Tibor még ismerte a ballada hosszú életet megélt lányhősét, őt komponálta a kép centrumába, s köréje fonódba, mintegy belőle bomlik ki a ballada részletesen előadott históriája, pontról pontra, lépésről lépésre, az idill kibontakozásának kezdetétől egészen a tragikus végkimenetig. Ezt a történetet így adja elő a balladafolklór kései keletkezésű darabja, az ún. Tokaji ballada

Borsodi Jóska gyócs ingbe, gatyába,
El is ment a püspök mulatságba.
Gondolkodik, nem sok idő hátra,
Mert megszúrta magát éjféltájba.

Rátették a disznóól ajtóra,
Mariskája sírva ment utána,
Nyisd ki anyám rácsos kis kapudat,
Itt hozzák a te Jóska Fiadat.

Anyám, anyám csak egy a kérésem,
Házasítson meg engem a héten,
Hogy vegyem el Sikorszky Mariskát,
Kivel eltöltöttem sok éjszakát.

Sok éjszakát, sok számos napokat,
Verje meg az Isten az anyákat,
Verje, verje veretlen se hagyja,
Ki a fiát szerelemtől tiltja.

 

Öregek a téli naponTenkács Tibor balladai artisztikuma hiteles megjelenítő erővel példázattá avatja a ma számára is a több mint  százesztendős históriát. Bár a festő nem kedvelője a tragikus történeteknek, ha valami nagyon közelről érinti, átütő expresszív erővel képes megjeleníteni. A kifejezés méltósága ez esetben nem jelent sem pátoszt, sem túlhajtott érzelmességet: a tragikum epikumba oldva, terebélyesedik időtlen valósággá.
Tenkács Tibor a mikrovilág festője, bár művészetében helyileg nem nagyon lépett túl Tokaj határain, életműve éppen mikrokozmikus volta miatt tart összefüggéseket egyetemesebb dimenziókkal. Sokirányú, alkotással és tanítással teljes értékűvé dúsított hosszú alkotó élete során volt része számos elismerésben, díjakban, kiállítások sokaságában, közéleti és szakmai munkában éppen úgy, mint díszpolgári oklevélben szűkebb hazája elismerő gesztusaként. Élete során nem tűzött maga elé nagyravágyó célokat, amit viszont meg szeretett volna valósítani, azt kitartó, olykor áldozatos, de mindig örömmel és szerényen végzett munkával realitássá tudta változtatni. Ritka a szerény egyéniségű és mások emberségét is maximálisan becsülő művész: Tenkács Tibor egy nagy humanista művésznemzedék egyik utolsó tagja volt, aki így határozta meg évekkel ezelőtt művészi hitvallását: „Tájképeimben, arcképeimben és kevesebb számú kompozíciómon is az ember a központ, érte van minden.”
A megvalósított élet tükrében szemlélve az emberi lét végső dimenzióihoz közeledve számvetést készítve életéről vallotta, hogy Isten kegyelme sohasem hagyta el. Emléke és művészete pedig tovább fog élni az emberek kegyelme folytán.

Tenkács Tibor munkáiról
a fényképeket Sáros László készítette.

kocsiF R I S S

A Vörös Postakocsi 2007. tél
2008./Tél
Nyíregháza új belvárosa
a debreceni építész
A nyíregyházi fiatalok szubjektív jóléte
Krúdy-omázs
kritikák
Egy flekken a Stella Roseban

kocsiREZEDA KÁZMÉR
A rövidnyelvűek utcája
kocsiÚ T I R Á N Y
A versenyképes város (Diczkó József)
Tudáscentrum a határon (Máthé Endre)
A jövő városa (Palicz György - Vinnai Győző)
kocsiF O G A D Ó
Van egyszer egy színház... (Margócsy Klára beszélgetése Tasnádi Csaba direktorral)
Látszat vagy valóság? (Huber Beáta)
Fotel és fügefalevél (Onder Csaba)
kocsiF O R S P O N T
Mnémoszüné és a Tér (Harmath Artemisz)
Szecessziós családi házak Nyíregyházán (Fekete Anikó - Martinovszky Zsuzsa)
"Ami görbe, az régi" Margócsy Józseffel beszélget Onder Csaba és Pethő József
Campus a fák között (Garai Péter)
kocsiÚ T I  F Ü Z E T E K
Darvasi Ferenc: Tirpákiáda
Gerhard Falkner versei (Térey János fordításai)
Nagy Zsuka versei
Ókenézi György István versei
Grecsó Krisztián: Ördöglugas (regényrészlet)
Debreczeni Edit versei
Vass Tibor: +Párizs
Horváth Orsolya: Másért nem
Darvasi László: Virágzabálók (regényrészlet)
kocsiA BAKON LESŐ
Krúdy Gyula összegyűjtött műveiről (Antali Edit Szilvia)
Az emlékművé válás tétje (Hajnóczy Péter összegyűjött művei) (Kári Viktória)
Ványa bácsi és társai Nyíregyházán (Karádi Zsolt:"Ványa bácsi én vagyok". c. kötetéről) (Pethő József)
Nagyon nyárligeti elbeszélések (Csabai László: A hiéna reggelije) (Antal Balázs)
Elektroralitásrul (Bevezetés a nyíregyházi blogirodalomba) (Drótos Richárd)
kocsiEGY  F L E K K E N
1 One Diner (Hasas Pasas)

 

felso
kocsiS Z E R Z Ő

János István
(1952 Nagymaros, Tokaj)
Irodalomtörténész, Nyíregyházi Főiskola.

Írásai a lapban:
Tokaj festője. Portrévázlat  Tenkács Tiborról (2007. tél)


kocsiA  R O V A T B A N   M É G
A nyíregyházi borvidék (Mester Béla)
Tokaj festője. Portrévázlat Tenkács Tiborról (János István)
also
     
also
     
felso

copyrigth A vörös postakocsi szerkesztői és a szerzők, 2007-2008
kiadja a Nyíregyházi Főiskola, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzata

Főszerkesztő Onder Csaba
szerkesztőség: Antal Balázs, Bódi Kata, Gerliczki András, János István, Kukla Krisztián, Tulipán Klaudia, Szopos András, honlap Antal Balázs
szerkesztőség: Nyíregyházi Főiskola, 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/b., B/236
avorospostakocsi@yahoo.com

also