felso
ALAPÍTOTTA
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA,
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA,
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ÖNKORMÁNYZATA
   
kocsi
   
also
     
felso
also
     
felso
kocsiH Í R E K
● A Magyar Kultúra Napja Szatmárcsekén
A Kölcsey Társaság díját idén Szabó Dénes Kossuth-díjas karvezető kapta.

A Várad és A Vörös Postakocsi
A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Költők Határok Nélkül c. programján a Várad folyóirat és lapunk szerkesztői mutatkoztak be.

Elek Tiboré a 2008-as Ratkó-díj
Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka folyóirat főszerkesztője vehette át az idei Ratkó József-díjat. Szerkesztőségünk ezúton gratulál neki!

Mogyorósi László NKA-ösztöndíjas!
A Nagykállóban élő költő, lapunk munkatársa, a SZIRT tagja egyike annak a tíz alkotónak, akik 2008. nyarán a Nemzeti Kulturális Alap szépirodalmi ösztöndíjában részesülnek egy éven át. Ezúton gratulálunk!



kocsiS Z E R K.

Beköszöntő

kocsiM A G A Z I N
A Vörös Postakocsi folyóirat Díjáról (Antal Balázs)
A Vörös Postakocsi folyóirat Díja 2008 - Darvasi Ferenc méltatása (Gerliczki András)
A Vörös Postakocsi folyóirat Díja 2008 - Csobó Péter méltatása (Bódi Kata)

A Vörös Postakocsi folyóirat Díja 2008. - Garai Péter méltatása (Onder Csaba)
Weöres-versre készült gyermekkarok jegyzéke (Ács Ildikó)
Átutazók - érzések és impressziók egy kiállítás alkalmából (Debreczeni Edit)
Egy új írói műhely megalakulása elé (Antal Balázs)
Első hallásra (Onder Csaba)
Gondolatok a SZIRT-ről (Antal Anikó Zsuzsanna)
Ágacska - Gyermekké tettél (Birtók Lili)  
Élménybeszámolók a Temesvári Pelbárt Tudományos Diákkör X. vándorszemináriumáról (Cziczer Viola - Mitró Anikó)
kocsiA VONAL ALATT
Tirpákiai pszicho - Lapalapítás előtt (Antal Balázs)
Tirpákiai pszicho - Ballada a szerkesztőről (Antal Balázs)
Tirpákiai pszicho - Tirpákia tirpákia (Antal Balázs)

 

nyh

Nyíregyházi Főiskola

 

 

kocsiA  B A K O N  L E S Ő
Az emlékművé válás tétje
(Hajnóczy Péter összegyűjtött írásai. Összeállította, a jegyzeteket írta Mátis Lívia és Reményi József Tamás, Budapest, Osiris, 2007. 622. o.)
KÁRI VIKTÓRIA

„Titkon, úgy remélte, õ nem hal meg alkoholmérgezésben, nem õrül meg, és nem lesz öngyilkos, talán õ az, aki a sors által kiszemeltetett, akinek az a küldetése, hogy éljen és írjon, és kizárólagos tulajdona: rémképei, látomásai elõtt tanú legyen, hogy bûnös, kissé kopár, száraz hangon – megtartva tárgyától a három lépés távolságot – elbeszélje, leírja õket munkáiban. Cigarettára gyújtott, és csak félig itta ki borral telt poharát. Most nem remegett a keze, bár verítékezni verítékezett, s szíve aritmiásan ütött. Kezében tollal spirálfüzete fölé hajolt.” (227.) Hajnóczy elbeszélõje így számol be az írás küzdelmeirõl A halál kilovagolt Perzsiából címû kisregényben. Ez a munka az életmû mise en abymejának is tekinthetõ, a halálba íródó alkotásfolyamat és az emberi lét kiszolgáltatottsága, a „freedom” hiányából eredõ alkoholizmus lázadó magatartásformája visszatérõ (önéletrajzi!) motívuma regényeinek, novelláinak, drámakísérletének egyaránt.
A korabeli kritika jórészt az életrajzi eseményekbõl is jól ismerhetõ alkoholizmusa, illetve mûveinek perverz motivikája miatt utasította el írásait. Aztán a kilencvenes években mintha megélénkült volna a Hajnóczy-recepció. Az egyébként nem elhanyagolandó egykorú értõ és lelkes kritikákat követõen a mai napig is a legátfogóbb összefoglalást Németh Marcell munkája jelenti. (Németh Marcell: Hajnóczy Péter, Kalligram, Pozsony, 1999.)
Az 1981-ben, fiatalon elhunyt íróhalálának 25. évfordulójára sem jelent meg emlékezõ munkák sora. Olvashatjuk már viszont a Hoválettem címû kötetet, amely érdekes témájú Hajnóczy-tanulmányokat közöl. (Hoválettem. A párbeszéd helyzetébe kerülni, Lectum, Szeged, 2006.). Az író válogatott mûveinek kiadásait eddig a Szépirodalmi (1982) és a Századvég (Hajnóczy Péter Összegyûjtött munkái. Elbeszélések, 1992, illetve Kisregények és más írások, 1993) tette közzé. Az idei évben azonban az Osiris Kiadó is megjelentette Osiris Klasszikusok sorozatában, Hajnóczy Péter összegyûjtött írásai címmel (Szerk. Matis Lívia és Reményi József Tamás). A korábbiakhoz képest itt egy, az elõ­zõekben még nem közölt írás is helyet kapott (A szakács).
A kötet szerkesztési elvei a korábban megjelent és addig a legteljesebb Hajnóczy-kiadáshoz képest módosultak. Az Osiris szerkesztõi tematikusabb rendezést valósítottak meg a Századvégéhez képest: míg korábban a kötetekben meg nem jelent írásokat külön címszó alatt, Történetek, illetve más írások, és Hátrahagyott írások címszó alatt közölte, addig az új kiadásban már ezek már együttesen, a mûfajiságukat (szociográfia, dráma, filmforgatókönyv, jegyzet, novellák) is figyelembe véve szerepelnek közös címszó alatt (Kötetbe nem került és hátrahagyott írások).
A pontosan datálható és a szerzõ életében megjelent kötetek sora azonban mindkét kiadás esetében azonos maradt, így tehát az Osiris szerkesztõi egyszerre követtek kronologikus és tematikus-mûfaji elveket. A Hajnóczy-szövegeket a szerkesztõk rövid életrajzzal, illetve a mûvek keletkezési körülményeit magyarázó jegyzetekkel is ellátták, ám sajnálatos módon a Századvég-kiadásból ismert és a szerzõ személyiségét, prózáját kitûnõen bemutató Reményi József Tamás által írt utószó már hiányzik.
Ahogyan a korábbiak, úgy ez az újonnan megjelent, kibõvített kötet is egy ígéretes írói pálya egyenetlenségeit mutatja. Hajnóczy elsõ megjelent kötete, A fûtõ (1975) darabjai indítják az új könyvet, a Márai-novellákkal képezve alteregót az elbeszélõ számára, hogy még a hagyományos narratív struktúra keretei között a személyiség dezintegrációjának folyamatát rajzolja meg az alkohol pusztulás-metaforikájába illesztve. A kötet további novellái (így például a Pókfonál vagy A szekér) a logikai-lineáris prózanyelv neoavantgárd megújítására tesznek kísérletet. A filmszerûen megkomponált, mozzanatnyi cselekvéseket rögzítõ, ismétlõdõen visszatérõ leírások az intermedialitás poétikai eszközévé válnak. Kérdéses viszont, hogy az írásnak a képi megjelenítésbe való mediális átfordítása mennyire képezhet sikeresen mûködõ narratív struktúrát. A képszerûséget ugyanis a cselekménysor változatlan szóelemekkel való ismétlõdése reprezentálja nyelvileg, próbára téve az olvasó figyelmét és türelmét egyaránt.
A kötet másik felében pedig a fabula szüzséit újítja meg a paródia, illetve az irónia eszközeivel az elbeszélõ. A modern állatmesék felszámolják a mûfaj intencióját, a morális narratívát önmaga ellentétébe fordítja a szöveg, hiszen groteszk-ironikus közegbe helyezi az állatmesék jól ismert figuráit, egzisztenciális kérdésekkel vetve számot általuk. (Mûvészi/polgári lét, tudás/tudatlanság, uralkodói/szolgai létmód stb.) Mégis, a szövegek a végsõ tanulság levonása helyett gyakran az esztétika és moralitás hiányának tapasztalatát közvetítik. A nyelvjátékok azonban (egyelõre) mégsem a nyelv jelentéstelenítõ funkcióit hangsúlyozzák, mint ahogyan azt késõbb, Hajnóczy némelyik írásában tapasztalhatjuk.
Az átváltozás, a mitikus kontextusba helyezés és a mozaikos narráció folytatódik tovább a szerzõ következõ kötetében, az M-ben (1977) is, ám gazdagabb intertextuális hálót hozva létre a korábbi írásoknál. A keresztény motivika ettõl kezdve visszatérõ szövegszervezõ elvévé válik a szerzõ munkáinak, az irónia és paródia eljárásainak köszönhetõen de-és rekontextualizáló groteszk történetekbe ágyazva. A kontextusáthelyezések és szövegmontázsok valódi tétjévé azonban a személyiség identitásának kialakítása, illetve megtartása válik.
Az új írások egy része a korábbi technikával készült, de az M címû novellában a nyelvi játék például az elbeszélõ Malcolm Lowry életének mozzanatairól, haláláról és önmagának a szövegben való szóródásáról ad képet. A véradó szerkezete A fûtõéhez hasonló, ennek kocsmáros-fõhõse a világot megváltani kívánó vérözönnel saját magát áldozná föl, míg A szertartás és A kék ólomkatona a már ismerõs repetitív-ritmikus prózanyelven íródott. 
Az M szövegköztisége  és A véradó biblikus motivikája folytatódik a regényeiben is, amelyek közül a kritika a A halál kilovagolt Perzsiábólt (1979) tartja legtöbbre. A mû kompozíciójának mise en abyme-játékában is az integer személyiség megtartása válik az írás tétjévé, de oly módon, hogy kettõs alteregót képez meg a szöveg az elbeszélõ számára, egy írót és egy hozzá hasonlóan alkoholmámorban szabadságot keresõ fiút. Kicsinyítõ tükrök sokasága szervezi a regényt, ilyen a fiú története a férfi történetének tükrében, illetve e két fõtörténetben elõforduló levél-és naplórészletek táncdalbetétek, irodalmi idézetek, bibliai motívumok, daltöredékek, reklám, feliratok, mi több, képek is. Ezek elõre- és visszautaló szerepe teszi lehetõvé egymásra való referálásukat, a sorozatos öntükrözés során tehát dialogikus viszonyba kerülnek egymással, föl­erõsítve, vagy épp ellenkezõleg, ironikus regiszterbe helyezve a másik jelentését. Kérdésessé válik azonban, hogy – minden morális tartás ellenére – mennyire képes arra az Én, hogy a szövegek között megõrizze identitását. A szövegek nagyfokú (ön)referencialitása ugyanis megkérdõjelezi az Én (ön)teremtõ szerepét, illetve lehetõségeit. Az alkotó lét pedig a már létrehozott írások révén akarja biztosítani önmagát, de ezen írásoknak csak egy része saját: nagyobbrészt idegen szövegek mozaikjából áll össze a re-produkció, amely önmaga halálba íródásának tapasztalatát rögzíti. Ily módon a jelek maguk hoznak létre egy önértelmezõ apparátust, melynek az alkotó már nem irányítója többé.
A szövegek létrejött hálózatának a mélyén bújik meg a két Perzsia-látomás, amelyek végül rögzítik a halálba íródás tapasztalatát: „de valami azt súgta: soha nem jut át a halott városon. Ott botladozik majd a sárga falak közt, míg összeesik és meghal.[..] Tudta ezt, s ez némi könnyebbséget jelentett számára. Könnyebbséget ahhoz, hogy méltósággal haljon meg. Mert azt is tudta, hogy nem lesz könnyû és gyors halála. De […] Menni és kapaszkodni fog, amíg csak meg tud állni a lábán.” (225.)  Mindez a reménytelenség poézisével vonja be az alkotó mégis-morálját, hiszen a létrehozott szöveg, az írás sem védheti meg a pusztulástól, csupán önmaga emlékmûvévé avatja az Ént.
A következõ kötet, a Jézus menyasszonya (1981) már címadását tekintve is a biblikus motívumok gazdagodását jelzi az életmûben.  Míg a rövidebb írások nem, addig a két kisregény (Jézus menyasszonya, ill. A parancs) eleget tesz ezen az olvasói elvárásoknak.
A novellák az életmû többféle narrációs technikáinak reprezentánsai, az értelmezések nyitottságát, a jelentések sokszorozódásásának tapasztalatát kínálják. Az elsõ kötetbõl már ismert „tréfa”, illetõleg a blöff sémájába illeszkedik A rakaszolás vagy a Nyikoláj a handzsárral, de hasonló „ellen-mese” még az Embólia kisasszony, a Vese-szörp, A pad, A kopt nõk is. Az anekdotikus-csattanós történetmondás eszközével él a Három, A latin betûk, A kecske, az Ösztönzõ elem, a Tengerésztiszt hófehér egyenruhában, a Galopp, az Alkalmi munka, a Viktória és a Kétezer. (A kategóriák megnevezését Németh Marcell könyve közli.)
A parancs szövegterében valósul meg a leg­inkább az íróra olyannyira jellemzõ kollázstechnika, a narratív struktúrát túlnyomórészt vendégszövegek, így például Jézus alakja, földrajzkönyv részlete, Nietzsche-idézet, induló, feliratok, groteszk bibliai jelenetek, ellen-fabula stb. építik föl, biblikus kontextusban.
 Az elõzõhöz hasonlóan ez a regény is a szövegek tükörszerû, referenciális összjátékában szituálja az Ént, az elbeszélõ alteregóját, egy századost, aki ölni kényszerül és más személyiséget keres. Egy Új Megváltó egyébként már betöltött szerepe (lásd a négy parancsot) vár rá, ám groteszk irónia formájában. A bibliai és az Új Megváltó által kínált lehetõségek egyaránt elérhetetlen magatartást közvetítenek. A szerepek ugyanis egymásba íródnak, s az egyediség felszámolásának tragikus tapasztalatáig vezethetnek.
A fõhõs egy parancsra vár, amelyet talán meg sem kap soha. Ez maga az isteni kinyilatkoztatás, a krisztusi szeretet, illetve az Istenbe vetett feltétlen hit parancsaként is értelmezhetõ. Ám a szöveg egy másik értelmezõi eljárást is kínálhat a Hajnóczy-recepció számára: a parancsra hasztalan váró hõs alakja (és a regény más motivikus elemei is – pl. a hegedûszó, az értelem nélküli büntetés, a várakozás, az idegenség abszurditása) emlékeztetnek Kafka írói világára. A létbe vetett és sziszüphoszi munkát végzõ ember alakja pedig a camus-i esszék kontextusát is felidézheti. A regény zárlata a végtelenített mise en abyme-játék által egy új aspektushoz vezet, a keresztényi szeretet isteni parancsa helyett a családi élet szentségét állítja a középpontba.  A százados tehát nem csupán az ölés és általa a bûn, hanem a szeretet kiszolgáltatottjává is válik. Világában az érzelmeknek, amelyek egyediségét biztosíthatják, legyen az isteni hit, családi boldogság, önmaga szeretete, nincs helye, csupán az abszurd létezés megtestesítõi.  A szeretet/szerettetés is fölcserélhetõ, annak bármilyen formája úgyis csak a büntetés elõkészítõje lehet csupán. A halálba íródás, a halál mint a bûnbeesés fölötti hatalom gyõzelme marad tehát a százados sorsának beteljesítõje, lehetetlenné téve mind az ön-, mind a mások általi megváltás reményét.
A következõ kisregény, a Jézus menyasszonya is az elbeszélõ szenvedéstörténetét rajzolja meg, pervertált bibliai motivika szemiózisával. Ebben a munkájában a szerzõ az imádság tematizálását folytatja, egy apokaliptikus imaginárius térben. Az elbeszélõ profán imájában „az ember önmagához imádkozik, ahogy a konyakot és a fröccsöt is egyedül issza a mindenhonnan kilökött részeges. Uram! Miért ne írnánk le a Te legendádhoz hasonló legendát: hogy az iszákosság, könnyen belátható, szertartás, szótlan, magányos ima.” (326)
A fõhõs az új legenda megalkotásával azonban a keresztény hit szerint éppen az istengyermekség lehetõségét utasítja el magától, és önmaga identitásának kialakítása helyett csupán a saját halálát képes megalapozni, a kiszolgáltatottság magányában történõ halálos lövés így már nem is a véletlen metaforikájába illeszkedik, hanem a fátum eszközévé válik, érvénytelenítve a gondviseléshit sémáit. Ez a regény tehát már valóban felszámolja az alkotásba vetett hit, a szavak általi önteremtés lehetõségének utolsó reményét is.
A kötetben ezután egy idõre lezárul az önmegváltás tematizálása, mivel a következõ közölt szöveg, Az elkülönítõ c. szociográfia mûfaja ezt nem tette lehetõvé, de a drámák és filmforgatókönyv mûfaji csoportja már újra elõtérbe állítja az életmû központi problematikáját.
A herceg a hagyományos drámai struktúrát is szövegek-képek mediális összjátékával helyettesíti. A címszereplõ monológjaiban Ábrahám és Izsák történetének kontextusába helyezve a saját portrét, felvállalva a más mûvekben is gyakori áldozati bárány szerepét, s megnevezi a tragikum forrását is: „Tehát ismétlem – az Úr gonosz volna?! Nincs rá szüksége: közönyös. Igen. Közönyös. Közönyös.”  (383.) A Dinamit ennek folytatásaként íródott, amely a halál utáni lét közép-vagy kelet-európai misztériumjátéka lett (Németh Marcell). A regényekben is gyakran alkalmazott tükörjáték segítségével végrehajtott neoplatonikus filozófiai átváltozásokon keresztül szóródik a szereplõk léte. A Last train, amely a trilógia utolsó darabja lett volna, már csak töredékben maradt ránk, Hajnóczy nem fejezte be. (Ezt a munkáját nem is az elõzõ két dráma, hanem a Függelék címszó alatt közli a kötet.) A Ló a keramiton filmforgatókönyvként született, s a korábbi prózatechnikai eljárását, a kép és szöveg mediális összjátékára tett kísérlet tükrözi ez a darab is, egy (szintén állandó motívumként jelen lévõ) megváltástörténetet elénk tárva. Bár az elbeszélés tempóján sokat lassít a folytonos képváltások magyarázó sora, a narráció ezúttal sikeresebben birkózik meg a médiumváltások játékával, mint a korábbi kötetek novelláiban. Ily módon az olvasók számára is könnyebben befogadható alkotás született, az egyetlen olyan passióparafrázis a Hajnóczy-életmûben, amelyben a megváltás a kegyelemmel párosul: „Aztán lassan feláll, fölveti, megrázza fejét, a kelõ Napba néz; a sovány, véres, halott ló gyönyörû, sima, csillogó szõrû ménné változott.” (426.) Eztán az olvasó Hajnóczy egyetlen befejezett esszéjét olvashatja Elek Judit filmjérõl, s csak sajnálhatjuk, hogy nem maradt ránk több hasonló is.
Az új kiadás következõ fejezetébe az író által kötetbe nem sorolt írások kerültek. Ezek között találjuk a legelsõ (folyóiratban) közölt munkáját, A pipacsot is, amely arról tanúskodik, hogy az írót pályájának kezdetétõl foglalkoztatja a személyiség megváltoztatása, s az átváltozás nyelvi megoldásától a varázslás sem idegen. Voltaképpen Hajnóczy jól ismert témái, a szenvedés alkohol-allegóriái (pl. Görögország), én és a másik kapcsolatteremtõ kudarca (pl. Nóra),  az abszurd imaginárius tere (Meghalt a trikóm, A shiták), a saját és  idegen élménye (Egy pár cipõ, Hotel Hobbs, A térkép) körvonalazódik az olvasói tapasztalat számára. A narrációs technika is a szerzõtõl már megszokott jellegzetességeket mutatja: így például a repetitív-ritmikus prózanyelv  szervezi A kavics, a Keringõ, A kút, A sas, A tûz, A kéz, a Karosszék, kék virágokkal címû írásokat. De nem sikerül megismételniük a Ló a keramiton nyelvi bravúrját: a szöveg/kép itt is csupán szavak ismétlõdése, koherens narratíva nélkül.
A blöff stratégiáján alapul a Tréfa, a Hoválettem is. Újszerûen hatnak viszont a pontos történelmi események (jelesül ’56) által hitelesített magánmitológia-részletek (pl. A farmer, Vízilabdázók és versenyúszók), s ezek a leginkább a hagyományos anekdotikus prózanyelvhez közelítenek. A Da capo al fine témája, felépítése pedig A fûtõ születését elõlegezi meg, jelezve, hogy az író mennyi kísérletezés, átírás, csiszolás után találta meg a végsõ formát alkotásainak, így az õ esetében valóban vérrel történõ írásról beszélhetünk.
Függelékként szerepel az eddig még nem közölt A szakács címû írás, amely azt a hatást kelti, mintha több ízben is a Perzsia író-fõhõsének részegen papírra vetett gondolatait olvashatnánk. Hajnóczy sokat átemelt ebbõl a munkájából a késõbbi kisregénybe.  A szakács azért válhatott a kötet szerkesztõi számára közlendõ írássá, mert egy írói pálya alakulástörténetének jelölõjévé válik: a késõbb megtalált szövegszervezõ szemiózis sikerre vitele igazolhatja Hajnóczy helyét az „Osiris klasszikusok” között.
Az Osiris igényesen szerkesztett kiadvánnyal állít emléket egy olyan író elõtt, akinek mûveit manapság kevesebb figyelem kíséri, pedig saját korában értõ olvasói, kritikusai az irodalom élvonalában tartották számon, annak ellenére, hogy életmûve korántsem mutatott egyenletes alkotói-esztétikai teljesítményt. Korunk „retródivatja” talán elhozza Hajnóczy Péter újrafelfedezését is. Hiszen egy helyütt így idézi a régi uralkodó szavait az, aki „a szeretet ellen védtelen: […] Amit az emberi nem fiai helyesen elhatároztak, azt az írók keze által mindig olvasható betûkkel biztosítsák az emberi emlékezet számára, nehogy a korhadt régiség elfelejtesse a késõbbiek utódjaival.” (299.)

kocsiF R I S S

A Vörös Postakocsi 2007. tél
2008./Tél
Nyíregháza új belvárosa
a debreceni építész
A nyíregyházi fiatalok szubjektív jóléte
Krúdy-omázs
kritikák
Egy flekken a Stella Roseban

kocsiREZEDA KÁZMÉR
A rövidnyelvűek utcája
kocsiÚ T I R Á N Y
A versenyképes város (Diczkó József)
Tudáscentrum a határon (Máthé Endre)
A jövő városa (Palicz György - Vinnai Győző)
kocsiF O G A D Ó
Van egyszer egy színház... (Margócsy Klára beszélgetése Tasnádi Csaba direktorral)
Látszat vagy valóság? (Huber Beáta)
Fotel és fügefalevél (Onder Csaba)
kocsiF O R S P O N T
Mnémoszüné és a Tér (Harmath Artemisz)
Szecessziós családi házak Nyíregyházán (Fekete Anikó - Martinovszky Zsuzsa)
"Ami görbe, az régi" Margócsy Józseffel beszélget Onder Csaba és Pethő József
Campus a fák között (Garai Péter)
kocsiÚ T I  F Ü Z E T E K
Darvasi Ferenc: Tirpákiáda
Gerhard Falkner versei (Térey János fordításai)
Nagy Zsuka versei
Ókenézi György István versei
Grecsó Krisztián: Ördöglugas (regényrészlet)
Debreczeni Edit versei
Vass Tibor: +Párizs
Horváth Orsolya: Másért nem
Darvasi László: Virágzabálók (regényrészlet)
kocsiNYÍREGYHÁZA+
A nyíregyházi borvidék (Mester Béla)
Tokaj festője. Portrévázlat Tenkács Tiborról (János István)
kocsiEGY  F L E K K E N
1 One Diner (Hasas Pasas)
felso
kocsiS Z E R Z Ő

Kári Viktória
(1983 Fehérgyarmat, Debrecen, Nyíregyháza)
PhD-hallgató, Debreceni Egyetem.

Írásai a lapban:
Az emlékművé válás tétje (Hajnóczy Péter összegyűjtött írásairól; 2007. tél)


kocsiA  R O V A T B A N   M É G
Krúdy Gyula összegyűjtött műveiről (Antali Edit Szilvia)
Az emlékművé válás tétje (Hajnóczy Péter összegyűjött művei) (Kári Viktória)
Ványa bácsi és társai Nyíregyházán (Karádi Zsolt:"Ványa bácsi én vagyok". c. kötetéről) (Pethő József)
Nagyon nyárligeti elbeszélések (Csabai László: A hiéna reggelije) (Antal Balázs)
Elektroralitásrul (Bevezetés a nyíregyházi blogirodalomba) (Drótos Richárd)
also
     
also
     
felso

copyrigth A vörös postakocsi szerkesztői és a szerzők, 2007-2008
kiadja a Nyíregyházi Főiskola, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzata

Főszerkesztő Onder Csaba
szerkesztőség: Antal Balázs, Bódi Kata, Gerliczki András, János István, Kukla Krisztián, Tulipán Klaudia, Szopos András, honlap Antal Balázs
szerkesztőség: Nyíregyházi Főiskola, 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/b., B/236
avorospostakocsi@yahoo.com

also