Skip to Content

Hangszóképes gépírásverseny

 2012. március 7-én - a Hang-Szó-Kép tavaszi rendezvénysorozatába illeszkedve - az Ügyviteli Képzési és Szolgáltató Központ és a HÖT közös szervezésében főiskolai gépírásversenyt tartottunk. Nagy örömünkre mindkét versenyszámban szép számú hallgató nevezett, s nemcsak ügyviteli képzésterületről, hanem más szakokról is érkeztek versenyzők. Mivel az idei Hang-Szó-Kép rendezvények a "játék" fogalom köré épülnek, a 10 perces másolásra kiválasztott szöveg témája sem volt más, mint a játék, konkrétan a játék személyiségfejlesztő hatása. A klasszikus sebességi másolási feladat után egy valódi gépírási játékot is beiktattunk, ami még a tízujjas vakírás magas szintű tudóinak is okozott némi megpróbáltatást, ám ugyanannyi jókedvet, derűs hangulatot is hozott. Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni a bölcsészkar oktatóinak, akik közül többen is hozzájárultak apró ajándéktárgyak felajánlásával a verseny díjazásához (így Ferencziné dr. Ács Ildikó dékán asszonynak, Dr. Pethő Józsefnek, Dr. Szopos Andrásnak, Jakabné dr. Zubály Annának), valamint Dr. Máté Jánosnak, a Nyíregyházi Főiskola Sportegyesülete elnökének, aki mint "külsős" támogatónk járult hozzá az első helyezettek megajándékozásához. A PR-irodának is köszönjük a felajánlásait, amelynek segítségével valamennyi versenyző egy kis apró jutalommal térhetett haza. S külön köszönet Papp Eszter elsőéves, magyar/ügyvitel szakos hallgatónknak a szervező munkájáért!

Gépírásverseny eredmény

Képek