Tájékoztatás az Általános Testnevelés (ÁTE) órákról

Tájékoztatjuk, hogy az általános testnevelés teljesítésének nyilvántartási rendje a 2013/2014-es tanévtől megváltozott. Az eddigi rendtől eltérően a Neptun-rendszeren keresztül tárgyfelvétel keretében kell feljelentkezni az általános testnevelés órára. A felvehető tárgyak listáján belül ATE0001 kóddal találja meg az Általános testnevelést. Ezen a kódon belül fel vannak tüntetve különböző kurzusok, különböző sportágakban, amely kiválasztása után el tudja dönteni, hogy a jelenlegi félévben milyen sporttevékenységet szeretne űzni. A félév folyamán 10 alkalommal köteles részt venni az Ön által felvett kurzuson, amelyet csak ugyanannál a tanárnál és ugyanabban az időpontban teljesíthet. Azok a hallgatók, akik korábbi félévekben már igazoltan teljesítették az egyik félévi általános testnevelést, azok felmentést kérhetnek a teljesítése alól.

Amennyiben a Neptun-rendszerben tantárgyfelvételi nehézségei adódnak az általános testnevelés felvételével kérjük, hogy a 2039-es melléken jelezzék a problémát.

Továbbra is 2 félév Általános Testnevelés teljesítése kötelező a záróvizsgára bocsátáshoz!

Akik egy testnevelést teljesítettek azoknak a Neptun-rendszerben további egy kurzust fel kell venni általános testnevelésből!

Általános Testnevelést csak Nappali tagozaton kell teljesíteni!

 

Hallgatói Szolgáltató Központ

 

shadow