Skip to Content

konferencia

Szolgáltató Nyíregyházi Főiskola

Tisztelt Kolléganő/Kolléga!
Tisztelettel meghívjuk a "Szolgáltató Nyíregyházi Főiskola" című TAMOP - 4.1.1-08/1-2009-0011 számú projekt sajtótájékoztatójára és nyitókonferenciájára 2010. február 23-án (kedden)! Helyszín: Nyíregyházi Főiskola "C" épület 112-es terem.

A részletes program

Reméljük, hogy jelenlétével megtiszteli rendezvényünket!

Multimédia az oktatásban

Tisztelt Hölgyem/Uram!

A 2010-es évben már tizenhatodik alkalommal kerül megrendezésre a „Multimédia az oktatásban” nemzetközi konferencia. Ezúttal a Nyíregyházi Főiskola lesz a rendezvény házigazdája. A szervezőbizottság nevében ezúton szeretném felhívni figyelmét a konferenciára és egyben megkérni arra is, hogy tájékoztassa ismerőseit és kollégáit erről a rendezvényről.

Kultúra és fenntarthatóság (Esszépályázat)

A Pécsi Tudományegyetem a Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 egyetemi programjainak
keretében esszépályázatot ír ki a magyar egyetemeken alapképzésben, mesterképzésben vagy
PhD-képzésben tanuló nappali és levelező tagozatos hallgatók számára.

A 2010-es programok egyik kiemelkedő, nemzetközi színvonalú rendezvénye a
Mandulavirágzási Tudományos Napok, a Pécsi Tudományegyetem hagyományos, ám a Kulturális
Főváros évében megújuló interdiszciplináris nemzetközi konferenciája.  2010-ben a
Tudományos Napok két kiemelt témája: Európa Kelet és Nyugat egységében és a
Fenntarthatóság Európája.

FELHÍVÁS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁRA

A Nyíregyházi Főiskola
Intézményi Tudományos Diákköri Tanácsa
házi konferenciát szervez az intézményben működő
tudományos diákkörök számára.
A házi konferencia lebonyolítható
kari, intézeti, vagy tanszéki keretben.
Nevezési határidő: 2009. november 10.
További tájékoztató és nevezési nyomtatványok: tdk.nyf.hu

Konferenciameghívó - Kreativitás az iskolában

A Nyíregyházi Főiskola több szervezettel közösen, a Kreativitás és innováció Európai év 2009. kiemelt rendezvényei egyikeként országos konferenciát szervez a közoktatás és a
tanárképzés területén a tanári kreativitás fejlesztésének előmozdítására.

ENERGIA KONFERENCIA 2009. június 4-én a Műszaki és Mezőgazdasági Karon

Kategória:

Az Észak-Alföldi regionális Energia Ügynökség és a Nyíregyházi FőiskolaMűszaki és Mezőgazdasági Kara konferenciát rendez"SOLANOVA, a jövő energiája a jelenkornak!" címmel.

A hír folytatódik>>>>

A betegséget nem meggyógyítani, hanem megelőzni kell

A Nyíregyházi Főiskola, az Egészségvédő Egyesület, a Szent Imre Katolikus Szülők Egyesülete tisztelettel meghívják az EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS A MINDENNAPOKBAN  című regionális tudományos ismeretterjesztő rendezvényükre.
A rendezvény időpontja: 2009. május 08. (péntek) 10:00 óra.

Meghívó

Szerepfelfogás és történelmi tapasztalat

Kategória:

Kompletórium Transylvaniae - Szerepfelfogás és történelmi tapasztalat címmel rendez konferenciát a Nyíregyházi Főiskolán, május 8-án pénteken a Nyíregyházi Főiskola Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete, a Vörös Postakocsi folyóirat, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Írók Társasága, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tagozata valamint a Szépírók Társasága.

A hír folytatódik...

Oroszország a 21. században

Sikeres konferenciát tartottak a Nyíregyházi Főiskolán.

Ami az újságokból kimaradt...

Politikusok, diplomaták, tudósok, egyetemi és főiskolai oktatók voltak a vendégei, előadói annak a konferenciának, amelyet Oroszország a 21. században címmel rendeztek a Nyíregyházi Főiskola Bessenyei aulájában április 28-án, a főiskola nemrég alakult Kelet- és Közép-Európai Központ szervezésében.

Kattintson a Tovább gombra a cikk folytatásáért, képekkel és hanganyaggal.

Esélyegyenlőség a Nyíregyházi Főiskolán

Konferencia  "Esélyegyenlőség a Nyíregyházi Főiskolán" címmel 2009. április 27-én hétfőn 14.00-tól a főiskolán.
A konferencia helye: Nyíregyházi Főiskola Rektori Tanácsterem ("A" épület I. em.)

Meghívó

Tartalom átvétel