A Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kar "Tanuld és tanítsd a jobbat!" címmel Országos Tanítási Versenyt hirdet végzős tanítóképzős hallgatók számára 1-4. évfolyamon környezetismeret és testnevelés, matematika és ének-zene tantárgyakból.

shadow

Kortárs Hangon irodalmi pályázati felhívás 2016

 2015 decemberében 12. alkalommal kerül meghirdetésre a meghívott felsőoktatási intézmények hallgatói számára a Kortárs Hangon nemzetközi irodalmi pályázat.

shadow

A „Leánykálvineum Református Tanítónőképző Emlékére a Nyíregyházi Tanítóképzésért” alapítvány kuratóriuma pályázatot hirdet tanító szakos hallgatók számára a 2015/2016. tanév első félévében ösztöndíj elnyerésére.

shadow

A Magyar Tudomány Ünnepe 2015

A Nyíregyházi Főiskola Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia, valamint Tanítóképző Intézete tisztelettel és szeretettel meghívja Önt a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezendő
 

Naprakészen a tudományban
című konferenciára.

A konferencia időpontja: 2015.november 10.
A konferencia helyszíne: „B” épület 52 sz. terem

shadow

Esszé-/ értekezésírói pályázat

Gratulálunk a pályázat győzteseinek, akik a házi TDK-án is jól szerepeltek!

1. Hajdu Alexandra

2. Bardi Boglárka

3.  Balogh Jenifer

 

shadow

"Az évfolyam legjobb tanítója" 2015

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS "AZ ÉVFOLYAM LEGJOBB TANÍTÓJA” cím elnyerésére

Eredmények (Frissítve: 2015. november 13.)

shadow

A 2015. szeptember 8-án írt szintfelmérések eredményei megtekinthetők a mellékelt táblázatban, ITT.

shadow

Az 1. évfolyamos hallgatók műveltségterületek szerinti  beosztását megtekintheti az alábbi linken:

NÉVSOR

(Frissítve: 2015. 09.12.)

shadow

A Tanítóképző Intézet oktatói és hallgatói, a hagyományoknak megfelelően, ebben az évben is ünnepélyes keretek között búcsúztatják el a végzős hallgatókat.
Részletek

shadow

A „Leánykálvineum Református Tanítónőképző Emlékére a Nyíregyházi Tanítóképzésért” alapítvány kuratóriuma pályázatot hirdet tanító szakos hallgatók számára a 2014/2015. tanév második félévében ösztöndíj elnyerésére.

shadow