slideshow 1

Eskütétel és jubileumi diplomák a tanévnyitón

2018. szeptember 1-jén tartotta a Nyíregyházi Egyetem a tanévnyitó Ünnepi Szenátusi Ülését, ahol a köszöntő beszédeket követően, az első éves hallgatók eskütételére, valamint egyetemi és jelképesen városi polgárrá fogadásukra is sor kerül.

Beszédet mondott Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, valamint dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere is, aki, a hagyományok szerint jelképesen két első éves hallgatót nyíregyházi polgárrá fogadott. Köszöntötte az ebben a tanévben újrainduló szlavisztika, ukrán alapszakos elsős hallgatókat Liubov Nepop, Ukrajna magyarországi nagykövete.

Az eseményen ünnepi beszédet mondott Vassné dr. Figula Erika, az egyetem rektora, ezt követően köszöntötte a közönség sorában ülő jubiláló diplomásokat.

 

218-ban 168 fő vehetett át jubileumi oklevelet az intézmény jogelődeiben korábban végzettek közül. Az 50 éve végzettek arany (93 fő, ebből egy fő posztumusz), a 60 éve végzettek gyémánt (42 fő, ebből egy fő posztumusz), a 65 éve végzettek vas (20 fő), a 70 éve végzettek rubin (13 fő) oklevelet kaptak.

A 2018/2019-es tanévben Balogh Orsolya (osztatlan tanárképzés, magyartanár-rajz- és vizuáliskultúra-tanár szakos), Barkóczi Fruzsina (osztatlan tanárképzés, magyartanár-rajz- és vizuáliskultúra-tanár szakos), Hajdu Alexandra (alapképzési szak, tanító szakos), Janurik Tímea (osztatlan tanárképzés, ének-zene tanár – népzene- és népikultúra-tanár szakos), Kiss Bettina (osztatlan tanárképzés, magyartanár - rajz- és vizuáliskultúra-tanár szakos), Krasznai Brigitta Melinda (osztatlan tanárképzés, földrajztanár – biológia (egészségtan) -tanár szakos), Lantos Katalin (osztatlan tanárképzés, földrajztanár - rajz- és vizuáliskultúra-tanár szakos), Májer Péter (alapképzési szak, mezőgazdasági mérnöki szakos) és Sári Nikolett (alapképzési szak, tanító szakos) hallgatók részesültek Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban, az erről szóló oklevelet az ünnepségen vehették át.

Az eseményről készült további fotók az egyetem honlapjának képtárában is megtekinthetők...

 


 

2016, Nyiregyhaza