slideshow 1

 

Szakmai fórum a duális képzésekről

Szakmai fórumot tartottak a Nyíregyházi Egyetem Gazdálkodástudományi Intézete szervezésében a duális képzési formában meghirdetett gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak területén szerzett tapasztalatokról. A 2019. március 7-én tartott szakmai eseményen Kósáné dr. Bilanics Ágnes intézetigazgató köszöntötte a jelenlévőket, majd Vargáné dr. Bosnyák Ildikó szakfelelős számolt be a duális képzés területén elért eredményekről, illetve a jövő terveiről. A résztvevő, a duális képzésben együttműködő vállalati partnerek elmondhatták a náluk tanuló hallgatókkal, a képzés szakmai rendszerével kapcsolatos meglátásaikat.

Végül szakmai fórum keretében a jelenlévők, a duális képzésben lévő hallgatók is tehettek fel kérdéseket, illetve kaptak választ az oktatóktól, illetve vállalati képviselőktől.

 

 

 


 

2016, Nyiregyhaza