ÓKOR

 

 Tudomány

 

Az időszámításunk előtti harmadik évezredtől a templomok egyre fontosabb központi szerepet töltöttek be Mezopotámiában és Egyiptomban. Nemcsak mint a vallás és a misztikum központjai, hanem mint  hivatalok, bankházak, csillagászati obszervatóriumok stb. Az itt dolgozó „ügyintéző apparátus” szüntelenül gyűjtött, számolt, mért, elosztott, ellenőrzött, jegyzőkönyvet vezetett, azaz az adott időszak legjellemzőbb, legfontosabb ismereteit is összegyűjtötte. A fémnek, mint alapanyagnak a felhasználásával az ember olyan eszközöket volt képes előállítani, amelyeket addig kőből sohasem. Ilyenek voltak például a drót, a csövek, a szögek. Ezeknek az eszközöknek a kőeszközökkel szemben nagy előnye volt, hogy, ha meghibásodtak, azokat meg lehetett javítani, vagy ha teljesen használhatatlanná váltak, beolvasztással újra feldolgozhatóvá váltak. A fémmegmunkálás fejlődését az ókorban valóságos technikai forradalom követte, amellyel párhuzamosan azonban nem következett be a mai értelemben vett tudomány fejlődése. Az ember bővülő tevékenysége során egyre több ismeretet szerzett meg tapasztalati úton, de nem tudta megmagyarázni, hogy mi miért történik. Mindezek ellenére az összegyűjtött tudás valamiféleképpen mégiscsak előkészítette annak a megszületését, amit ma tudománynak nevezünk.

 

Arisztotelész

(Forrás: http://www.windows.ucar.edu

Az i. e. VI-V. évszázadban új korszak kezdődött a tudomány fejlődésében. Az ókori ember a természeti jelenségek magyarázatára bizonyos természetfilozófiát dolgozott ki. Görögországban, ahol a folyamat kezdődött, a filozófia, a természetfilozófia és a természettudományok szorosan egybekapcsolódtak. A természetfilozófia fejlettsége itt érte el a legmagasabb fokát. A görög filozófia az emberi történelem nagy kérdéseire már nem kizárólagosan a mitológiában, hanem a természetben keresi a választ. Az i.e. VI. században az ión bölcselők ugyan elfogadták a mitológiát, de a létmagyarázatban már a természethez fordulnak válaszért. Fontos elem jelenik meg az egyiptomi állandósághoz képest, az, hogy egy folyton változó világban élünk. Erre jó példa Hérakleitosz mondása: „Kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba.” Ebben az időszakban a görögök fölvetik a filozófia- és az ismeretelmélet alapkérdéseit és sajátos, néhol ellentmondásos rendszereikben igyekeznek ezekre választ adni. Ennek köszönhetően Parmedinésznél vagy Püthagorasznál az idealizmus Démokritosznál a materializmus, Hérokleitosznál a dialektikus gondolkodás nyomaira lehet bukkanni. Az első természetfilozófusok a milétoszi ioni iskola tagjai közül kerültek ki, mint pl. Thalész, Anaximandrosz, Anaximenész, Hérakleitosz. A klasszikus görög természetfilozófia korszaka az i.e. III. századig tartott. Ebben a korszakban veszi kezdetét az atomelmélet alapjainak kidolgozása, amelynek elindítói Leukipposz és Démokritosz. Ehhez a korhoz tartozik a görög filozófia legnagyobb alakja, Platon, valamint a természettudományos ismeretek első összegzője és rendszerezője, Arisztotelész.

A görögök teremtették meg tehát a mai értelemben vett tudomány alapjait, mely két tényezőn alapszik: az egyik a

Demokritosz

(Forrás: http://www.windows.ucar.edu

 görög természetfogalom, melyen a rajtunk kívül eső, tőlünk függetlenül létező egészet értjük; a másik dolog pedig, hogy a tudomány nem lehetséges a folyamatos viták nélkül. Ők jöttek rá arra, hogy egy jelenségre több magyarázat is létezik.

 

A rómaiakról elmondható, hogy másképp gondolkodtak, mint a görögök. Sokkal inkább gyakorlatiasak voltak, hiszen az elvont gondolkodás, a filozofálás kevésbé érdekelte őket. A görög kultúrát azonban alapnak tekintették.

            Az ókori bölcsek többségükben úgy vélték, hogy az emberi elme csupán gondolkodás útján képes a jelenségek lényegét megragadni. A természetfilozófusok is fontosabbnak tartották az elvont gondolkodást, mint a kísérletet.

 

 

 Környezet

 

Az ókori birodalmak idején a növekvő népesség fenntartása további erdőirtással, újabb szántóföldi területek létrehozásával és a fokozódó állattartással volt lehetséges. A fémek felhasználása a mezőgazdasági termelésben fordulatot hozott. A vasszerszámok megjelenése lehetőséget nyújtott a környezet drasztikusabb átalakítására. A vasbaltával fokozni lehetett az erdők irtását, a vasekével a sztyeppek feltörését, a vascsákányokkal pedig az ásványok kitermelését. A mezőgazdasági termelésben keletkező hulladékok (pl. szalma, fekália) általában ismét visszakerültek a termőföldekre. Mesterséges, természetidegen anyagokat abban az időben még nem használtak, ezért a természetes anyag- és energiaáramlás körfolyamatai megváltoztak ugyan, de nem szakadtak meg. Azokon a hegyoldalakon, ahol az erdőirtás és a legeltetés következtében a talaj teljesen lemosódott és megindult a karsztosodás, máig ható maradandó változások következtek be.

A másik jellemző változás ebben az időszakban, hogy a falu, mint kulturális és gazdasági egység mellett az első nagy birodalmakban – „civilizációkban” – Egyiptomban és Mezopotámiában megjelentek a városok, mint központi egységek. Ezeknek a léte alapvetően a földműveléstől függött, és ezen belül a gabonatermeléstől, amely a gazdasági alapot adta, de ezeken a településeken már több kézműves, kereskedő, katona, hivatalnok élt, mint olyan ember, aki a föld művelésével és az élelmiszer termelésével foglalkozott. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az élelmiszertermelők mellett egyre több fogyasztó jelent meg. A népesség növekedésével párhuzamosan kialakult nagyvárosok (Athén, Alexandria, Róma) nagy mennyiségű szennyvíz megjelenését idézték elő. Ez fokozta a fertőzés veszélyét, melyet csatornázással és a hulladék elszállításával

Ókori csatorna (nagyítás)

 próbáltak megszüntetni. A lokális levegőszennyeződés is megjelent, pl. Görögországban a fémolvasztó kohók következtében, illetve Rómában az üveg előállítása során. A városok növekedéséből adódó hatás csökkentése érdekében létrejöttek a mesterséges telepítésű, elsősorban a gazdagok kikapcsolódását szolgáló öntözött területek. Ezek tekinthetők a mai ún. üdülőterületek elődeinek.

 

Az ember környezetkárosító hatása az ókorban tehát főleg a talajt és az élővilágot érintette. Megjelentek a nagyvárosokban a vízszennyezési és a vízkezelési problémák. A túlzsúfolt városokban képződő ürülék és hulladék komoly problémákat okozott. Az erdőirtások következtében visszafordíthatatlan változások következtek be, mindezek a környezeti hatások azonban még mindig helyi, vagy regionális szinten maradtak.

 

 

 

 

 

 

Ajánlott Web oldalak: