„Nem a Föld sérülékeny, hanem mi magunk.
A Természet az általunk elõidézetteknél sokkal nagyobb katasztrófát is átvészelt már.
A tevékenységünkkel nem pusztíthatjuk el a természetet, de magunkat annál inkább.”

                                                                                                     James Lovelock

  Az elmúlt évtizedekben egyre világosabban körvonalazódott ki, hogy az emberiség környezetszennyezõ és energia pazarló életvitele hosszú távon a természeti erõforrások kimerüléséhez, ökológiai katasztrófához vezethet.
  A fenyegetõ globális problémák – túlnépesedés, a légköri szén-dioxid szint növekedése, az ózon réteg vékonyodása – kezelésre várnak, amelyet csak nemzetközi összefogással lehet megoldani. Több nemzetközi megállapodás - mint például a Rio de Janeiroban 1992-ben aláírt egyezmény, ahol általános elveket fogalmaztak meg az erõforrások hasznosításáról, a környezet védelmérõl, a fenntartható fejlõdésrõl és az egyes országok együttmûködésének alapelveirõl - ezen problémák enyhítésére irányul.

  A fosszilis energiahordozók környezetszennyezõ használata helyett egyre inkább az alternatív energiaforrások kerülnek az elõtérbe. A megújuló energiaforrások használata nem fogja minden környezetszennyezési problémánkat megoldani, de nagyban segít egy környezetbarát, és fenntartható energiagazdaság megteremtésében. De mit takar vajon a megújuló energiaforrások fogalma?
Megújuló energiaforrás: olyan energiaforrás, amely természeti folyamatok során folyamatosan rendelkezésre áll, vagy újratermelõdik (nap-, szél-, vízenergia, biomassza stb.). Ezzel szemben a fosszilis tüzelõanyagok (kõszén, kõolaj, földgáz) nem megújuló energiaforrások. (Környezetvédelmi Lexikon)
A definícióban felsoroltakon kívül a hidrogén, a geotermikus energia, a tengerek ár-apály, hullám- és hõenergiája is ide sorolhatóak.

A fosszilis tüzelõanyagok válsága

  A fosszilis tüzelõanyagok használata korlátozott mennyiségük miatt nem alkalmasak arra, hogy egy fenntartható energiagazdaság rájuk épüljön. A megoldás a megújuló energiaforrások hasznosítására történõ áttérés, amely a magvalósításához átmeneti energiaforrást igényel, amelynek a földgáz bizonyul a legalkalmasabbnak egyes tudósok szerint, hiszen a geológusok úgy gondolják, hogy elegendõ mennyiségben áll rendelkezésre ahhoz, hogy egy áthidaló üzemanyag szerepét töltse be.
A földgáz nemcsak nagyobb mennyiségben áll rendelkezésre, mint a kõolaj, hanem sokkal több helyen is fordul elõ és kevésbé környezetszennyezõ.

  Az 1973-as olajembargót követõ globális energetikai irányzatok a különbözõ gazdasági és környezetvédelmi megszorítások miatt instabilakká váltak. Az égbeszökõ energiaárak hatására az elsõ reakció a fogyasztás hirtelen esése volt, mely csökkenés 1992-ig minden évben megduplázódott. A világ olajfelhasználása az 1979-es napi 65 millió barrelrõl 1985-ig 59 millióra csökkent és noha 1991-re napi 64 millió barrelre emelkedett, ez csak 12%-kal volt több, mint 1973-ban.
Számos országban csökkentették az olaj villamos energia elõállítására történõ hasznosítását, a közlekedésben még mindig igen fontos szerepet tölt be.
  Az 1970-es évek olajválságai felgyorsították az egyéb energiaforrások felé történõ elmozdulást. Az egyik lehetõség, az atomenergia már eddig is igen gyors ütemben terjedt el, mely terjedést a közvélemény, az emelkedõ árak és a Three Mile Islandon és a Csernobilban bekövetkezett katasztrófa fogott vissza.
Több ország alternatív lehetõségévé a szén vált, így a hetvenes évek közepétõl a szénhasználat világszerte 30%-kal emelkedett.
A nyolcvanas évek elejétõl azonban az egyre növekvõ környezeti károk – melyek jórészt a fosszilis energiahordozók fokozott használatának köszönhetõek – kerültek a figyelem középpontjába.
1975 és 1990 között a szén-dioxid kibocsátása több, mint kétszeresére emelkedett! A szigorodó törvények és környezetvédelmi elõírások miatt a szén felhasználás fellendülése 80-as évek közepétõl kezdve újra lassulni kezdett. Az 1990-es évek elején Kelet-Európában és Oroszországban csökkent a szén és lignit felhasználása, ez és a nemzetközi egyezmények hatására 1990-ben és 1991-ben csökkent a szén-dioxid emisszió.
 A Harmadik Világ növekvõ fosszilis energiahordozó felhasználása növekszik ugyan, de az újabb és újabb anyagi gondok gátat szabnak ennek. Ma a világ összes fosszilis energiahordozó felhasználásának 28%-a esik a Harmadik Világra, az 1970-es 18%-hoz képest.
  Az országok többségében az 1990-es évek elejére az olaj- és szénfelhasználás elkezdett csökkenni, míg a földgázé egyenletesen növekedni. A világ fosszilis tüzelõanyag-felhasználásának az egynegyedét a földgáz teszi ki és a szén-dioxid kibocsátás 17%-áért felelõs, alacsonyabb széntartalmának köszönhetõen. A szén messze a legkárosabb környezetrongáló fosszilis energiahordozó, hiszen az olaj 17%-kal kevesebb szenet tartalmaz egy energiaegységre vonatkoztatva, mint a szén, míg a földgáz 43%-kal kevesebbet.
  Az 1990-es években az Öböl-háború alatt derült ki, hogy mennyire érzékeny az olajpiac a politikai változásokra, és ez tovább gyengítette alapjait.

Az 1. táblázat az egyes országok feltárt földgáz tartalékait (Christopher Flavin et al., 1990) mutatja.
 

Ország	Földgáz tartalékok (milliárd m3 )	Jelenlegi olajfelhasználási sebesség mellett maradó földgáz tartalékok (évek)
Szovjetúnió	52,000	95
Irán	17000	437
Kanada	7,578	100
Argentína	7,154	282
Egyesült Arab Emirátus	5,492	659
Szaud-Arábia	5,135	906
USA	4,930	7
Katar	4,621	2,080
Algéria	3,250	132
Irak	3,115	117
Venezuela	2,993	56
Indonézia	2,423	64
Norvégia	2,295	207
Ausztrália	2,170	75
Mexikó	2,060	29
Malaysia	1,485	176
Kuvait	1,370	69
Líbia	1,218	84
India	1,100	19
Kína	1,000	9

A probléma aktualitása

  Mára már világosan látható, hogy az olaj és a szén nem biztosít szilárd alapot egyetlen ország gazdasági jövõjének megalapozásához sem.
Egyre többször merül fel a kérdés, hogy "van-e értelme annak, hogy generációnk energiarendszerei gyermekeink egészségét károsítsák, vagy hogy kockára tegyék a földi klíma megváltozását, melytõl eljövendõ nemzedékek függnek? (Christopher Flavin)".
  A földgázhasználat növekedése semmi esetre sem megoldás a világ energetikai problémáira – írja Christopher Flavin – inkább mérföldkõ a fenntartható energiagazdaság felé vezetõ úton.
 

Vissza