![]() |
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
Napjainkban
olyan társadalmi, gazdasági fejlődési eredményeket produkál az emberiség,
melyekre azelőtt soha nem volt képes. A világgazdaság éves termelése az
1990-es 31 billió dollárról 2000-re 42 billió dollárra nőtt. A gazdasági
fellendülés bizonyos fejlődő országokban a legkifejezettebb, mint India
és Kína, ahol 1990-hez képest 60- és 130-szoros a gazdasági növekedés (4).
Jól tükrözik ezt a GDP adatok is (lásd: Egy főre eső
bruttó hazai össztermék). A világ országainak egyharmadában 3 százalékos
vagy annál magasabb a GDP növekedés, a többiben (a fejlődő országok közül
főleg Afrika országaiban) a szegénység egyre növekszik. Gazdasági fellendülésről
így világméretekben nem beszélhetünk. Az életszínvonal javulása a fejlett,
és néhány dinamikusan fejlődő országban a fogyasztási dömping eddig soha
nem látott mérvű növekedését jelzi ma, és vetíti elő a következő évtizedekre.
Jól tudjuk, hogy a természetben nincs hulladék, minden alkotóelem beépül, és újra felhasználhatóvá válik. Az ember által kialakított technoszférában ez a körforgás a mai napig nem valósul meg, így a több milliárd éves "újrafelhasználó" technológia mellett egy "felhasználó és hulladékgyártó" technológia bontakozott ki. A készletek végesek, nem képesek hosszú távon eleget tenni a növekvő fogyasztási igényeknek. A jelenlegi ütemben a vasat 2120-ig, a kőolajat 2100-ig lehet még kitermelni (lásd: A világ ásványi anyag tartalékai, A világ kőolaj kitermelése). A fogyasztói társadalom olyan anyagokat juttat ki közvetlen és tágabb értelemben vett környezetébe, amelyek befogadására, lebontására, átalakítására emberi léptékben szemlélve csak nagyon lassan, vagy egyáltalán nem képesek a természeti rendszerek. Az ember mára még nem teljesen tisztázott szerepe a globális felmelegedésben, a szakértők és józan gondolkodású átlagemberek számára is világossá tette, hogy csökkenteni kell a szénkibocsátás mértékét, nemzetközi összefogás segítségével (1997 Kiotó). Sajnálatos, hogy ma a világ vezető hatalma nem csatlakozik ezen országok táborához. Az egyik legnagyobb problémát az egyre növekvő népességszám hatására jelentkező élelemhiány okozhatja, mely a termőföldek kizsigereléséből, a rossz tájgazdálkodásból ered. A jól hasznosítható termőföldek mennyisége nemhogy növekvő, hanem minden kontinensen csökkenő trendeket mutat. Következésképpen a rosszabb minőségű talajokat kell művelés alá vonni jóval nagyobb ráfordítási költséggel. A túlzott öntözés, fokozott talajművelési munkák következtében a talaj finomszerkezete sérül, a talaj tömődötté válhat, és a pusztulásához vezethet, amely újabb területek mezőgazdasági szempontú kiaknázását vetíti előre. Az ember egyre nagyobb területeket vesz birtokba, de nemcsak az egyre növekvő mértékű város- és útépítés következtében terjeszti ki "fennhatóságát", hanem a szándékosan betelepített vagy véletlenül behurcolt tájidegen élőlények révén is, melyek az új élőhelyen sokszor versenyképesebbek az őshonos flórával és faunával szemben, így azok közvetve vagy közvetlenül is hozzájárulnak a biológiai sokféleség világméretű csökkenéséhez. Napjaink társadalmi fejlődésének az eredménye a kulturális evolúció, mely igyekszik megszabadulni az őt kialakító sok millió éves folyamattól, a biológiai evolúciótól. Nem egyszer fordult elő a történelem során, hogy az ember felélte környezetét, gyors hanyatlásnak indult és a civilizáció megsemmisült. A mai kor embere abban a szerencsés helyzetben van, hogy tanulmányozhatja e kultúrákat. Megvizsgálhatja, elemezheti az okokat, vajon ők mit csináltak rosszul. A letűnt korok nagy civilizációinak pusztulása sokszor egy okra vezethető vissza; nem tudtak a természettel összhangban, egyensúlyban élni. Túl sok területen túl sok fát vágtak ki, túl sokat halásztak, vadásztak, gyűjtögettek és túl sok állatot legeltettek. A terület kimerült, a birodalom összeomlott, az emberek vagy éhen haltak vagy elmenekültek. Ez játszódott le például a húsvét-szigeteki civilizáció esetében. Az embernek a természettel összhangban, vele együtt kell élnie, társadalmi, gazdasági, technológiai fejlődését is ehhez kell igazítania, hiszen jómaga is természeti lény, a természet íratlan törvényei rá is vonatkoznak. Ha ő ezt nem veszi figyelembe, könnyen a régi korok kultúráinak sorsára juthat. Észre kell vennie, hogy van a fejlődésnek létjogosultsága, csak elemezni kell, hogy a természet is így gondolja-e. A fejlődés jelszava a fenntarthatóság, a fejlődés egy olyan irányvonala, mely nem legyőzendő kihívásként, hanem partnerként kezeli a természetet, törvényeit elismeri, és ehhez igazítja igényeit. Az együttműködés lehetséges alapjai:
![]() ![]() ![]() |