slideshow 1

Köztársasági ösztöndíjas hallgatóink

2019. november 21-én a Nyíregyházi Egyetemen, a rektori szobában fogadta és adta át, az intézményünkből a 2019/2020-as tanévben nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban részesülő hallgatók számára okleveleiket. A sajtónyilvános eseményen Csurka Evelin, Janurik Tímea, Kiss Tamás és Krasznai Brigitta Melinda hallgatók vehették át a dokumentumot.

Vassné Dr. habil Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora a Nyíregyházi Televízió kérdésére elmondta: "Nagyon nagy öröm  számunkra, hogy újabb négy hallgatónk kapta meg a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat, melyet korábban Köztársasági Ösztöndíjként ismertünk. Az ösztöndíjat csak a kiemelkedő tanulmányi és közéleti munkát végző hallgatók kapják meg. Nálunk három osztatlan tanár szakos, és egy gazdálkodás-menedzsment szakos hallgató részesülhetett most ezen elismerésben."

   

 

 


 

2016, Nyiregyhaza