slideshow 1

Bereznai Gyula matematikaverseny az Eötvös Gyakorlóiskolában

Az idei tanévben immár 28. alkalommal került megrendezésre a Bereznai Gyula Matematikaverseny a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban. A matematikát szerető, kedvelő és e területen tehetséges diákok tudásának összemérése és versenye mellett - mint hagyományosan mindig -, az idei alkalommal is megemlékeztünk verseny névadójáról, Bereznai Gyula tanár úrról, Gyula bácsiról.

Karriernap a Nyíregyházi Egyetemen

A Nyíregyházi Egyetem a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályával együttműködve 2018. május 15-én (kedden) 10:00 és 15.00 óra között rendezi meg 13. Karriernapját (állásbörzéjét) az intézmény „A” épületében. Az esemény belépődíj nélkül látogatható.

„Könyves nap” a Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetben

A Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet munkatársainak új könyveit mutatják be május 15-én, kedden, 14.30-as kezdettel a Központi Könyvtár rendezvénytermében.

A programban szerepel dr. Karádi Zsolt három tanulmánykötete: a Sorsok és századok, Az Erdélyi Helikon vonzásában, valamint a Hangnemek és árnyalatok; dr. Zopus András Csíkszentimre családneveinek szótára c. munkája; dr. Sebestyén Zsolt A Felső-Tisza-vidék folyóvíznevei c. könyve; valamint Dr. Antal Balázs Le és Vad c. szépirodalmi kötetei. A könyvbemutatókon közreműködik dr. habil Pethő József, Dr. Antal Attila, Dr. Révay Valéria és Gerliczki András.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, valamint a Központi Könyvtár munkatársai!

Az esemény plakátja itt tekinthető meg

XVIII. FŐHE FESZTIVÁL a Nyíregyházi Egyetemen

18. alkalommal szervezik meg a Nyíregyházi Egyetemen a FŐHE Fesztivált. Idén három helyett négy napos lesz a rendezvény és az igényeket figyelembe véve három külföldi fellépőt is várnak a szervezők, mely az egyetem hallgatóinak egyik legfontosabb, legnagyobb kulturális eseménye, idén is sokszínű és magas színvonalú programokkal várják az érdeklődőket. - emelte ki Nagy Arabella Henrietta, a HÖT elnöke.

ERASMUS+ pályázati felhívás

A Nyíregyházi Egyetem Hallgatói Szolgáltató Központ felhívása
Pályázati lehetőségek az ERASMUS+ PROGRAM keretén belül a 2018/2019-es tanévre vonatkozóan:  A Nyíregyházi Egyetem (NyE) pályázati felhívást tesz közzé a Nyíregyházi Egyetemen valamennyi közalkalmazotti jogviszonyban dolgozó munkatárs részére. Jelen felhívás során oktatási illetve képzési célú mobilitásra lehet jelentkezni, melyet 2018. szeptember 1- 2019. szeptember 30. között lehet megvalósítani.

Országos Francia nyelvi verseny döntője az Eötvös Gyakorlóiskolában

Rangos eseménynek, az Országos Francia Nyelvi Tanulmányi Verseny döntőjének adott helyet a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 2018. április 27-én. A 7-10. évfolyamos általános- és középiskolás francia nyelvet tanuló diákok részére meghirdetett kétfordulós tehetséggondozó tanulmányi verseny a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma anyagi támogatásával valósult meg.

A Nyíregyházi Egyetem sikere az országos tanítási versenyen

2018. április 23-25. között a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 23. alkalommal rendezte meg Országos Anyanyelvi Tanítási versenyét,

A versenyen kilenc egyetem – közöttük határon túli egyetemek – hallgatói tartottak tanítási órát a DRHE Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskolában Az órákat független, háromtagú zsűri értékelte. Az idei verseny témája a mesefeldolgozás volt. Az értékelési szempontok között szerepelt többek között az is, hogy a mese élményként jelenik-e meg a gyermekek számára, s a tanító hogyan tudja még felemelőbb élménnyé tenni a mese megismerését.

Meghívó - Könyvtári teadélután az egyetemen

2018 május 8-án (kedden) folytatódik a Könyvtári teadélután című rendezvénysorozat a Nyíregyházi Egyetemen. 16:30-tól az egyetem Központi Könyvtárában (Sóstói út 31/B, „B" tanulmányi épület) a tavaszi "évad" utolsó programján Dr. Kiss Kálmán A Luby Társaság értékteremtő tevékenysége Szatmárban címmel tart előadást.

Eötvösös tornászok újabb sikerei

2018. április 7-én rendezték meg a Torna Diákolimpia „A” kategóriás országos döntőjét Budapesten. A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium IV. korcsoportban rajthoz álló versenyzői az előkelő 5. helyet szerezték meg. A csapat tagjai: Szilágyi Attila, Gurály Tamás, Rontó Milán, Magyar Zsombor, Molnár Levente és Vadas Vince voltak.

 

Az I. korcsoportban versenyző és a képen látható versenyzők kiemelkedő teljesítményükkel a dobogó második fokára állhattak fel. Az ezüstérmet nyert ifjú tornászcsapat tagjai: Gurály Zalán, Yaacov Yarden, Váczi Levente, Yaacov Tomer, Szűcs Áron, Bora Máté.

Nagy József, testnevelő-edző

Regionális szavalóverseny volt az egyetemen

A Nyíregyházi Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete „Az élet szép... tenéked magyarázzam?" címmel 2018. április 24-én Pál György Regionális szavalóversenyt rendezett középiskolások részére.

 


 

2016, Nyiregyhaza