Testnevelés és Sporttudományi Intézet

Oktatóink, dolgozóink 

Két BSc szakunk 

Oktatott tárgyak, tematikák

Szakdolgozati témakörök Testnevelő-Edző és Sportszervezős hallgatóknak

Szakdolgozati témakörök Sportszervező szakos hallgatóknak

 

Záróvizsga tételek


Intézetünk
 
 
A Nyíregyházi Főiskola Természettudományi Főiskolai Karának egyik legnagyobb létszámmal működő egysége. A tanszék sokrétű feladatot lát el. Munkánk legjelentősebb területe a testnevelés szakos hallgatók képzése nappali és levelező tagozaton, valamint a
Bolognai- rendszerű  képzésben induló szakjaink: 
    • Testnevelő-edző Bsc alapszak és
    • Sportszervező  Bsc alapszak

 
1997. szeptemberétől a Pécsi Tudományegyetem kihelyezett konzultációs központjaként egységünk részt vesz a testnevelő tanárok egyetemi szintű képzésében is (kiegészítő szak).
    Ugyancsak jelentős feladatokat lát el a tanító szakos hallgatók általános, valamint a testnevelés műveltségterületes diákjainak szakmai felkészítésében is. Általános feladatokat
(általános testnevelési foglalkozások irányítása nem testnevelés szakos hallgatók számára), valamint továbbképzéseket, előadásokat  is nagy számban látnak el oktatóink.
    A nevelő-oktató tevékenységünk mellett nagy gondot fordítanak oktatóink a munkájukhoz szorosan kapcsolódó területek tudományos szintű vizsgálataira, kutatásaira: neveléstudomány, egészségügy, multimédiás távoktatás, élettan, antropometria, oktatásmódszertan. Tevékeny szerepet vállalunk a középfokú edzőképzés (sportedző) megszervezésében és lebonyolításában. Míg a Megyei Sportigazgatóság által szervezett tanfolyamokon előadóként szerepelnek oktatóink, addig a tanszék által meghirdetett OKJ-s rendszerű képzésben az elméleti és gyakorlati képzést is tanáraink végzik.
         Szakmai táboraink (sí-vizi- és turisztikai) nyitottak, s meglévő feltételeinknek köszönhetően a jelentős létszámigényeket is ki tudjuk elégíteni.
         Szakmai céljaink elérését nagyszerű sportlétesítmények megléte segíti, mint a 30 x 40 m-es csarnokunk is, amelynek egyik felében a labdajátékok, másik felében a torna- és gimnasztikaórák kapnak helyet. Az atlétikaórákat fedett, rekortán borítású 76 x 24 m-es atlétikacsarnokunkban, valamint 400 m-es 3 sávos műanyag borítású szabadtéri atlétikai pályánkon bonyolítjuk le. Uszodánk 25 m-es 5 pályás, feszített víztükrű.
     Szabadtéren 2 db bitumenes kézilabdapálya, 6 palánkos streetball pálya és 3 db salakos teniszpálya áll hallgatóink rendelkezésére. Az oktatást segíti még 1 db 10 x 22 m-es tornaterem, ahol egy 10 x 6,5 m magas sportmászófal is található. Az aerobik oktatásához egy 25 x 5 m-es tükrös terem áll rendelkezésünkre.  2000. szeptemberétől lovardával, lóversenypályával is bővült intézményünk.
     Képzésünkhöz szervesen kapcsolódik a főiskolai sportegyesület munkája. Kiegészíti, teljessé teszi oktatómunkánkat az itt folyó tevékenység. Egyesületünk 1962-ben alakult, nehéz lenne felsorolni sikereinket az azóta eltelt időben. Jelenleg 12 szakosztályt működtetünk: atlétika, kézilabda, női-férfi, kosárlabda női-férfi, röplabda női-férfi, természetjáró- szabadidősport, torna női-férfi, úszó, lovagló szakosztályok. A szakosztályban zajló sportszakmai tevékenységünk sikerét számtalan, főiskolánk hallgatói által megszerzett egyetemi bajnoki cím is igazolja, melyeket egyéni és csapatsportágakban értünk el.

labdajáték terem
30x20 m-es labdajáték terem
szertorna terem
30x20 m-es szertorna terem
atlétika csarnok
70x28 m-es atlétika csarnok
5 sávos fedett uszoda
25 m-es, 5 sávos fedett uszoda
rekortán atlétika pálya
400 m-es rekortán atlétika pálya
bitumenes kézilabda és streetball pálya
bitumenes kézilabda és streetball pálya
salakos teniszpálya
salakos teniszpálya
sportmászófal
sportmászófal
lovarda (fedett)
lovarda (fedett)
lóversenypálya (füves)
lóversenypálya (füves)

Fedett létesítményeink: 
Sportcsarnok:  a 30 x 40 m-es , amelynek egyik felében a labdajátékok, másik felében a torna- és gimnasztikaórák kapnak helyet.
A létesítmény összenyitható, így alkalmassá válik országos, nemzetközi tornaversenyek, kosárlabda, kézilabda, röplabda, tenisz, korfball és floorball mérkőzések lebonyolítására. 

Atlétikai csarnok:
Polytan borítású 76 x 24 m-es, három sávon körbefutható (1kör:155 m) 6 sávon 60 m lefutására, valamin távol, hármas, magas-rúdugrás lebonyolítására alkalmas csarnokban tartjuk. A létesítmény alkalmas még kézilabda, labdarúgás (kispályás), tenisz, valamint streetball mérkőzések lejátszására is. A csarnok rendszeresen helyet biztosít a városi, a megyei és a régiós fedett pályás atlétikai versenyeknek, feltételrendszere nemzetközi viadalok megrendezésére is alkalmassá teszi.
 
Az oktatást, a szabadidő hasznos eltöltését segíti még 1 db 10 x 22 m-es tornaterem, ahol egy 10 x 6,5 m magas sportmászófal is található.
Az aerobik gyakorlásához egy 25 x 5 m-es tükrös terem áll rendelkezésünkre. 
 
Uszoda:
25 m-es 5 sávos, 140 cm mélységű, feszített víztükrű és saját termálkúttal rendelkezik.

 
Szabadtéri létesítményeink:
 
Atlétikai pálya:
A fedett atlétikai csarnok mellett polytán borítású szabadtéri pálya található, amely rendelkezik két súlylökő, három diszkoszvető és egy gerelyhajító hellyel. Valamennyi atlétikai versenyszám oktatására, hazai és nemzetközi versenyek megrendezésére alkalmas.
Atlétika pálya 17900 m2     (400 m-es, 3 sávos)  
 
Szabadtéren található még:
2 db bitumenes kézilabda pálya                   2275 m2
3 db salakos teniszpálya                               1860 m2
1 db 6 palánkos bitumenes streetball pálya   400 m2
 
Lovarda:
A hallgatók  rendelkezésére áll az 5400 m2 füves lóversenypálya, valamint az 1296 m2 fedett lovarda is.
 
 
 
  Gyakorlati, szakmai táborainkat saját hajóparkkal és sífelszereléseinkkel tudjuk megrendezni. A turisztika tábor anyagát sziklamászással, valamint magashegyi túrával és hegyi kerékpárral bővítettük.

Oktatott tárgyak, tematikák

2008/2009 tanév I. félév  LA órarend:

Sportszervező Szak I.évfolyam
Sportszervező Szak II.évfolyam
Sportszervező Szak III.évfolyam
Testnevelő-Edző Szak I.évfolyam
Testnevelő-Edző Szak II.évfolyam
Testnevelő-Edző Szak III.évfolyam

További tárgyak:

SMB1712_Labdajáték-labdarúgás

SMB1712L_Labdajátékok-Labdarúgás

SMB1711_Labdajáték-kosár

SMB1711L_Labdajáték-kosár

TNB1712L_Kosárlabdázás

TNB2132L_Kosárlabdázás

TNB1712-TNB2132_Kosárlabdázás

TNB1714-TNB2134_Labdarúgás

TNB1316_Bevezetés_a_tudományos_kutatásba

TNB1316L_Bevezetes_a_tudomanyos_kutatásba

 

A társadalomtudományi kutatás tárgy,vizsgabeugró kérdései
Sportjáték szigorlati tételek

Kosárlabda jegyzőkönyv 

shadow