Kutatók éjszakája intézetünkben

Izgatott látogatók sokasága töltötte meg 2018. szeptember 28-án intézetünk auláját, előadótermeit és laborjait. Hagyományainkhoz híven szeptember utolsó péntekén vette kezdetét a Kutatók éjszakája a tudomány iránt érdeklődő általános iskolások, pályaválasztás előtt álló középiskolások, iskolai csoportok, szülők és gyermekeik, valamint duális partnereink részvételével.

shadow

Dr. Beszeda Imre a „Csináld magad 2.0! Egyszerű eszközök, érdekes kísérletek” című projektjével sikeresen részt vett a 2018-as Science On Stage fesztiválon (http://www.szinpadon-a-tudomany.hu/), melyet a Szegedi Agorában rendeztek 2018. október 5-7 között.

A projekt egyik része az eszközkiállítás volt, ahol egyszerű anyagokból és egyszerű eszközökkel bemutatható érdekes kísérleteket mutatott be, és a nagyszínpadon is tartott kísérletbemutató előadást, melynek témája a centrifugális erő és dinamikus merevség volt.

 

shadow

Dr. Beszeda Imre a Műszaki és Agrártudományi Intézeti főiskolai tanára 2018. szeptember 29-én a Kutatók Éjszakája rendezvény keretén belül folyékony nitrogén és egyéb kísérletek témakörben fizika kísérletbemutató show-t tartott a TIT székházban.

shadow

II. ÖTÖEV konferencia

shadow

Kutatók éjszakája

shadow

A Nyíregyházi Egyetemen és annak jogelődjében 1968 óta folyik felsőfokú pilótaképzés, amely Magyarországon egyedülállónak számít. Az elmúlt 50 év alatt minden évben indult évfolyam, így 2018 szeptemberében immár az 51. évfolyam kezdte meg tanulmányait. A fél évszázados jubileum alkalmából ünnepi konferencia keretében tekintettek vissza oktatók, szakemberek, pilóták, jelenlegi és volt hallgatók az elmúlt öt évtizedre.

shadow

Duális képzésekkel erősít az egyetem

A duális képzés következő tanévet érintő teendőiről, eredményeiről tartottak szakmai konferenciát 2018. szeptember 6-án a Nyíregyházi Egyetemen. A képzésben együttműködő partnerekkel való egyeztetés után a ”NYE-DUÁL – Új utakon a duális felsőoktatással a Nyíregyházi Egyetemen, az Észak-Kelet-Magyarországi térség felemelkedéséért” elnevezésű projekt eddigi megvalósult programelemeit, jövőbeni terveit mutatták be az egyetem oktatói.

shadow

Megérkeztek az első évesek!

2018. augusztus 27-én Dr. Kovács Zoltán intézetigazgató fogadta és köszöntötte az intézet első éves hallgatóit. A Műszaki és Agrártudományi Intézet rövid történeti bemutatását követően áttekintést nyújtott az agrár és műszaki képzésekről. A köszöntő után Dr. Szigeti Ferenc tájékoztatta a jelenlévőket a duális képzés lehetőségéről, módjáról, és szeretettel bíztatta a hallgatókat a duális képzésben való részvételre. A program laborjaink megtekintésével zárult. Dr. Kovács Zoltán útravalóul sok sikert, eredményes tanulást és boldog diákéveket kívánt gólyáinknak.

shadow

Rangos vendégeket, köztük régi kedves ismerősöket fogadtunk 2018. május 24-én. Meghívásunkra látogatást tettek a SZIE Folyamatmérnöki Intézet munkatársai, mintegy 12 fő oktató kollégával. Említést érdemel, hogy a gödöllői gépészmérnöki karral és több intézetével évtizedek óta sikeres szakmai és tudományos együttműködést folytatunk.

shadow

XII. Földész Fórum Veisz János emlékülés

2018. április 24-én Rakamazon rendezték meg a XII. Földész Fórum Veisz János emlékülést. A rendezvény programja sokrétűen mutatta be a hazai ökológiai gazdálkodás jelenlegi helyzetét, problémáit és várható perspektíváit.

shadow