Skip to Content

Magyar-orosz kapcsolatok: Martonyi Moszkvában

Az orosz hírportálok részletesen beszámoltak Martonyi János külügyminiszter február 7-i moszkvai látogatásáról, amely öt év után az első hivatalos magyar külügyminiszteri látogatás volt az orosz fővárosban. Moszkvai tartózkodása alatt a magyar külügyminiszter tárgyalásokat folytatott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, s a magyar nagykövetségen Konsztantyin Koszacsovval, az orosz parlament Külügyi Bizottságának elnökével.
A honlapok kiemelik, hogy Magyarország 2011 első felében elnökli az Európai Uniót, azaz betölti az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztét. Martonyi már járt külügyminiszterként Moszkvában, mégpedig az ezredfordulón, amikor ugyanezt a posztot töltötte be az előző Fidesz-kormányban. A Sztoletyie elnevezésű orosz honlap szerint Martonyi személyében az egyik legtekintélyesebb és legtapasztaltabb magyar, sőt európai politikus érkezett Moszkvába, egyszerre képviselve hazáját és az Európai Uniót. Így kerülhettek olyan témák napirendre, mint az új EU-orosz alapszerződés, vagy az orosz vízummentességi megállapodás előkészítésének a felgyorsítása. Martonyi a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének új magyar koncepciójával érkezett az orosz fővárosba, amely többek között az előző kormánytól megörökölt problémák megoldására irányul, s széleskörű, stabil, bizalmi együttműködést kínál orosz partnereinek, továbbá elődjével ellentétben a kétoldalú kapcsolatok egészét, a politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok teljes körét igyekszik felkarolni. Hasonlóan komplex, széleskörű együttműködést eddig egyik közép-európai ország sem ajánlott Moszkvának. Ezt jelképezte, hogy a magyar külügyminiszterrel egy időben az orosz fővárosban tartózkodott Fazekas Sándor mezőgazdasági miniszter és Szőcs Géza, kulturális ügyekért felelős államtitkár.
Ami a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat illeti a felek örömmel nyugtázták, hogy a válságot követő időszakban, az elmúlt évben 31%-kal nőtt a kereskedelmi forgalom. Áttekintették az energetikai együttműködés lehetőségeit, különös tekintettel a MOL Oroszországban folytatott tevékenységére a nyugat-szibériai térségben. Az orosz cégek készek részt venni a Paksi Atomerőmű rekonstrukciójában, illetve az új nukleáris blokkok tervezett megépítésében, miként készek bekapcsolódni a metró fejlesztési projektjeibe is. A tárgyalásokon új témák is szóba kerültek, így a széles nyomtávú vasútvonal esetleges mélybevezetése Magyarország belsejébe. Magyar részről hangoztatták az orosz fejlesztési projektekben való részvételi szándékot, többek között a Szocsiban, a téli olimpiával kapcsolatban elkezdődött építkezésekben. A tárgyalásokon olyan, egyáltalán nem egyszerű kérdések is szóba kerültek, mint a MOL-ban meglévő Szurgutnyeftyegaz tulajdonának kérdése, vagy a MALÉV deprivatizációja. Egyetértés mutatkozott abban, hogy a kétoldalú kereskedelemből ki kell iktatni a közvetitőket. A lap fontosnak tartja, hogy a kétoldalú kapcsolatok valóban államközi jelleget kezdenek újra ölteni, s kikerülnek egyetlen párt kontrollja alól, miként az a szociál-liberális koalíció alatt volt. A szerző emlékeztet rá, hogy 2011 első felére tűzték ki a kormányközi gazdasági-kereskedelmi vegyes bizottság következő ülésének időpontját.
Martonyi János a Rosszijszkaja Gazétának adott nyilatkozatában örömét fejezte ki, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom mintegy harmadával nőtt az elmúlt évben. A kölcsönös érdeklődésre számot tartó projektek közül kiemelte a Paksi Atomerőmű, illetve a 2014-es Szocsi Olimpia fejlesztési programjait. A magyar külügyminiszter megerősítette a Déli Áramlat projekt megvalósításában lévő magyar érdekeltséget, mivel Magyarország érdekelt az energiaszállítás diverzifikációjában. A tervezett magyar-orosz fórum megalakításával kapcsolatban kijelentette, hogy az elősegíti a kétoldalú kulturális kapcsolatok fejlesztését. Jelezte, hogy nagyobb figyelmet kell szentelni az oktatási cserék felújításának.
Oroszországi látogatása során Martonyi János a magyar nagykövetségen szervezett ünnepség keretében a „Magyar Köztársaság Lovagkeresztje” kitüntetést adta át Ljubov Nyikolajevna Siselina professzornak, a történettudományok doktorának, a magyar-orosz kapcsolatok fejlesztéséért folytatott több évtizedes tevékenységéért. Az Orosz Tudományos Akadémia Európai Intézetének osztályvezetője 2010 októberében részesült a kitüntetésben. A kitüntetés átadása alkalmából szervezett ünnepségen a laudációt Oleg Bogomolov akadémikus tartotta, s az eseményen részt vett Konsztantyin Koszacsov, az Állami Duma Külügyi Bizottságának elnöke is.

(KEKK-összefoglaló, www.stoletie.ru, www.newsru.com, www.rg.ru)