RÉSZISMERETEK MEGSZERZÉS ÉRDEKÉBEN FOLYTATOTT KÉPZÉS
Az alábbi törvényi szabályozás alapján részképzésre (részismeretek megszerzésére), az intézményi kapacitás terhére, a felvételi eljárástól független folyamatban vehetők fel hallgatók. A részképzés célja lehet, hogy hallgató jogviszony mellett összegyűjthessen a hallgató olyan és annyi kreditet, amelyek további képzések bemeneti feltételei. Pl. egyszakos tanári oklevéllel rendelkező teljesíthesse a másik szak mesterszintű képzésébe való bemenethez szükséges 50 szakmai kreditet.
FTV. 44/A. § (1) Részismeretek megszerzése érdekében folytatott képzésre az vehető fel, aki az alap-, illetve mesterképzésben fokozatot és szakképzettséget tanúsító oklevelet szerzett, valamint teljesítette a felsőoktatási intézmény által a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott és az intézmény honlapján közzétett feltételeket. A hallgatói jogviszony – külön felvételi eljárás nélkül – beiratkozással keletkezik. A hallgatót az e §-ban foglalt eltéréssel illetik meg a hallgatói jogviszony alapján biztosított jogok és terhelik e jogviszonyon alapuló kötelezettségek.
(2) Részismeretek megszerzése érdekében folytatott képzésre a felsőoktatási intézmény maximális létszámának figyelembevételével, költségtérítéses képzés keretében, a 32. § szerinti képzésekre meghatározott képzési program alapján, egy alkalommal, legfeljebb két félévre létesíthet hallgatói jogviszonyt azzal a személlyel, aki nem áll hallhatói jogviszonyban.
(3)A képzés befejezését követően a felsőoktatási intézmény a megszerzett ismeretekről, kreditértékről igazolást állít ki. A megszerzett ismeretek a felsőfokú tanulmányokba beszámíthatók.
(4) A hallgató e jogviszonyára tekintettel nem jogosult további szakképesítés, illetve szakképzettség megszerzése érdekében tanulmányokat folytatni, átvételét kérelmezni, további (párhuzamos) hallgatói, vendéghallgatói jogviszonyt létesíteni, hallgatói jogviszonyát – az 50. § (2) bekezdésben meghatározott ok kivételével – szüneteltetni, államilag támogatott képzésre átvételét kérelmezni, támogatási időt igénybe venni.
(5) A részismeretek megszerzése érdekében létesített hallgatói jogviszony időtartamát a jogszabályon alapuló juttatás, kedvezmény, szolgáltatás igénybevételére meghatározott időtartamba be kell számítani.
A 2011/12-es tanév I. félévétől a Nyíregyházi Főiskola meghirdet az alapképzési szakokra – teljesidejű (nappali) vagy részidős (levelező) képzésben a normál felvételi és a pótfelvételi eljárás után fennmaradó létszámkeret terhére – részismeretek megszerzése érdekében folytatott képzéseket, költségtérítéses formában. A költségtérítés összege kreditenként 3.500,- Ft.
A képzés befejezését követően az intézmény a megszerzett ismeretekről, kreditértékről igazolást állít ki. Az így megszerzett ismeretek a felsőfokú tanulmányokba beszámíthatók.
A hallgató e jogviszonyára tekintettel nem jogosult:
- további szakképesítés, illetve szakképzettség megszerzése érdekében tanulmányokat folytatni,
- átvételét kérelmezni,
- további (párhuzamos) hallgatói, vendéghallgatói jogviszonyt létesíteni,
- hallgatói jogviszonyát szüneteltetni, kivéve, ha hallgatói kötelezettségeinek szülés, baleset, betegség, vagy más váratlan ok miatt, önhibáján kívül nem tud eleget tenni.
A felvett hallgatók a megjelölt alapképzési szak felvehető kurzusaiból választhatnak, egyéb nem szakos kurzusok felvételére kérelem alapján, TKB engedélyével történik.
Jelentkezési határidő 2011. szeptember 10-ig.
Második tanári szakot megalapozó 50 kredites ismeretek megszerzésére az alábbi szakterületen hirdet intézményünk:
- fizika,
- földrajz,
- informatika,
- kémia,
- környezettan,
- magyar,
- matematika,
- pedagógia,
- történelem,
- vizuális- és környezetkultúra.
A kitöltött és melléklettel ellátott jelentkezési lapot a Tanulmányi és Felvételi Osztályra kell leadni legkésőbb 2010. szeptember 10-ig!
