slideshow 1

Átadták a megyei Príma Díjakat

 A hagyományoknak megfelelően a Megyeházán adták át november 11-én a megyei Príma Díjakat. A Magyar Építészet és Építőművészet kategóriában Nagylucskay László, Magyar Sajtó kategóriában Kéry Péter, Magyar Zeneművészet kategóriában Boronkay Ferencné vehette át az elismerést, a Nyíregyházi Önkormányzat különdíjasa Magyar Tudomány kategóriában dr. Istvánovits Eszter lett.
 
 
 
A Nyíregyházi Egyetem oktatója, Szepessy Béla DLA, a Vizuális Kultúra Intézet intézetigazgatója, grafikusművész a Megyei Önkormányzat különdíját vehette át Magyar Képzőművészet kategóriában. „Senki sem lehet próféta a saját hazájában” – idézte Szepessy Béla a mondást, majd hozzátette „ezért is esik nagyon jól, hogy a saját megyémben ilyen díjjal méltatták művészeti tevékenységemet. Egyúttal azért is fontos, mert ezzel a díjjal a közéletet és a vállalkozói szférát is reprezentáló kuratórium elismerte az általam végzett több évtizedes művészeti, iskolateremtő, művészetszervező, oktatói és tudományos munkámat is. Végignézve az eddigi díjazottak és jelöltek sorát, megtisztelő számomra, hogy volt tanáraim, példaképeim között tudhatom magam” – fogalmazott a művész.
 
További különdíjat vehetett át Magyar Irodalom kategóriában Nagy Zsuka költő, a Nyíregyházi Főiskola (jogelődünk) korábbi hallgatója is.  

 


 

2016, Nyiregyhaza